

Hol van már a tavalyi hó? – kérdezhetnénk, de sokkal izgatóbb, hogy hol lesz a jövő évi és lesz-e még az unokáimnak.

Két napot töltöttem el a Balatonon, mert elromlott a bojler. Jött a szerelő, be kellett engedni, nem ragozom. Utoljára szeptember első felében voltam Bélatelepen, amikor még javában dühöngött a nyár. Fürdeni most is fürödtek még, nem is kevesen, de reggel és este már dupla pulóveres idő volt.

Tegnap délután a munka végeztével elcaplattam a legközelebbi, utcáról beesős fodrászathoz. Utoljára a nyár közepén Balatonfenyvesen voltam a helyi érdekű hasonló intézményben. Nem voltam maradéktalanul elégedett az eredménnyel, de azóta – közel két és fél hónap telt el – már teljesen vállalhatatlan volt a hajam.

Én szeretem a punk dolgokat, de egy miniszterlenöknél nem lenne baj, ha nem minden második Facebook bejegyzése szólna arról, hogy aki nem ért vele egyet az hazudik.

A Kvaterka frontember szülinapi buliján a közönség a zenészek között sétált, a klubhangulat egészen parádés zenékkel egészült ki.

Tizenhat év NER után belénk égett az óvatosság reflexe: nem rajongani akarunk, hanem egy normálisan működő országot. Nem arról van szó, hogy semmi sem jó – de szeptember pontosan megmutatta a veszélyes mintázatokat. Az elszámoltatás színházától a visszatérő populista gazdaságpolitikán át a Fidesz Hardig: ha most nem figyelünk a korai hibákra, megint elcsesszük a „rendszerváltást”.

Nem akarok hosszan írni erről a témáról, de azt gondolom, hogy egy rövid gondolatot azért megér Magyar Péter telefonhajigálós ügye.

Az elmúlt hetekben megint felerősödött az AI-hisztéria. A pánik szerintem átlátszó: a milliárdos veszteségekkel küzdő technológiai szektornak most pont jól jön, közvetlenül a nagy tőzsdei belépések előtt. Kb. ennyit is érdemelne a hírverés, de miközben mindenki a világvégétől retteg, elmegyünk a valódi probléma mellett. Az emberiséget középtávon nem a géplázadás fogja válságba sodorni, hanem egy…