Vikings (Vikingek) – 3. évad

Sajnos sokkal zaklatottabban tudtuk végignézni a harmadik évadot, mint érdemelte volna, de a költözéssel ez is velejár. A TV még becsomagolva, laptopon néztük hétről hétre és a kijelzőn a sötétben játszódó jelenetekre csak tippelni lehet. Ugyanez tesz be a Trónok harca aktuális évadának is.

Nem tudom, hogy ezért-e, de ez az évad gyengébb volt, mint az első kettő. Az első évadban Ragnart a harcost, a másodikban Ragnart az intrikust ismerhettük meg. Most Ragnar, az uralkodó következett és úgy tűnik ez a legérdektelenebb (pedig mindkét aspektusát felhasználták újra és újra).

A második évadról tavaly, még a korábbi blogomon írtam.

Mégsem Travis Fimmel Ragnar Lothbrok alakításával volt az igazi gond, hanem a többi szereplő nem találta fel magát igazán. Ragnar feleségei nagyon jó jeleneteket tudtak összehozni, most nem sziporkáztak igazán.

Björn és Porunn kettőse már az előző évadban is halvány volt, most még idegesítően hülyék is a karaktereik.

Floki és Athelstan párharcából úgy tűnt, hogy a dán kerül ki nyertesként, de az évad végére ez már nem is biztos. Mindenesetre a történelmi Floki végül Izlandon élt, számításaim szerint a sorozat, ha igyekszik monda/történelemhű maradni már nem lesz hosszú.

Rollo révbe ért, ő normandiai hercegként fejezte be az életét, sokkal valósabb személy,mint mitológikus testvére, Ragnar. Akit viszont a merciai király kígyóvermében ér utól a méltatlan -Valhalla inkompatibilis – vég , ami tartok tőle, hogy lassacskán bekövetkezik.

Egy évad még biztos lesz, már forgatják. A sorozat nézettsége nem túl jó, de a készítő csatorna, a History első és ezidáig egyetlen sorozata, ha más nem: ez életben tartja. Örülnék neki, ha a negyedik évad után megint lelkesebben írhatnék, jövő ilyenkor kiderül!

Korai nyár?

Munka után elindultam Cili bölcsije felé, ahol nyílt gyereknap volt. Vidáman igazgattam a hátizsákomat, mert a jövő hetem végig szabad, az elejét Pesten töltjük négyesben, aztán a szüleimmel megyünk az Őrségbe.

Száradó pocsolyák közt baktattam a Daróczi utcában, hatalmas fehér felhők vetettek néha hideg árnyékot, de perzselt a nap: megérkezett a nem is olyan korai nyár.

Otthon

Itthon vagyok érzésben fürdök. Ez úgy történt, hogy ma estére van összetrombitálva az új lakásunk első bejárása. Jön Laci alaprajzot mérni meg a Zsófi által talált kivitelező csapat.

A munka után végigsétáltam a megszokott úton és a körtér környékén fájón belémmart a honvágy és a boldogság egyszerre: itthon vagyok. Érdeklődéssel néztem körbe, új hamburgeres, felújítások, ismerős arcok.

Egy órával korábban érkeztem, így most beültem a Bölcsőbe, kikértem egy korsó Francint és olyan boldog vagyok, mint régóta nem.

Itthon vagyok.

Revenge (A Bosszú) 4. évad

Ritka, hogy csupa pozitívat tudok írni egy sorozatról, valószínűleg a műfaj túl könnyű, de A Bosszú utolsó (három) évadáról nehéz lenne jót írni.

A Bosszú-t, ahogy magyarul vetítették, az első évadban kifejezetten élveztem, de a második évadban epizódról epizódra hanyatlott, míg a fináléra teljesen leírta magát. Azt reméltem, hogy innen már csak felfelé lehet, de a harmadik évad folytatta a trendet. Az utolsóra én már nem is akartam maradni, csak Zsófit érdekelte a vége, így állandó dohogások közepette végigszenvedtem. Erről bővebben írtam egy éve az akkori blogomon is.

A Bosszú befejező évada

Pedig a negyedik, utolsó, évad sokkal jobb volt, mint az előző kettő, kár, hogy még ez sem jelent semmit. A paradigmaváltás – ahogy Amanda/Emily üldözőből üldözötté válik – jó volt. Ám még ez se tudta menteni azt, hogy nem maradt szerethető szereplő a sorozatban. Az egyetlen, ami hetenként, epizódról epizódra leültetett a laptop elé, hogy végül miként bonyolítják egybe Amandát és Jacket, hisz az a pilot óta egyértelmű volt, hogy ők egymáséi lesznek.

Ha cinikusan akarom megfogalmazni a választ, akkor azt mondanám, hogy két halott szerető és egy halott ex-férj kellett hozzá. Durva áldozatokat követelő szerelem.

A Revenge legidegesítőbb részei

Nem húzom tovább, két dolgot akartam leírni, amik végig bosszantottak:

Az első, hogy Amanda/Emily végig úgy érzi, hogy Ő alapvetően ártatlan, áldozat. Mindenki úgy kezeli (az ellenfeleit leszámítva), mintha feddhetetlen lenne, a tönkrement, sok esetben elvett vagy eldobott életek nem őt terhelnék. Pedig mind rá száll vissza.

Ki gondolhatja komolyan, hogy az önbíráskodás bármilyen módon jogos lehet?

Amanda egy rohadt bűnöző, és az utolsó évad arról szól, hogyan ússza meg az összes törvénytelen tettét.




A második, de alapvető probléma, hogy többször úgy kezelték a Clark (és Grayson) család ügyeit, mint nemzeti híreket. A valóságban egy ilyen ügy maximum a bűnügyi és a pletykarovatban kapna hosszabb- rövidebb helyet. Nem az esti híradóban meg beszélgetős műsorban.

Végre itt a vége!

Elrugaszkodott, összekuszált sorozat lett a Revenge-ből, kár érte, mert nagyon izgalmasan indult. Magyarországon a második évadot még leadták, azóta semmi hír a Bosszú háza tájáról. Ha elkezdted anno nézni, akkor válts torrentre, vagy hallgass rám és felejtsd el, a legjobb részein már túl vagy. És ha érdekel, most elspoilerezem:

Ide kattintva spoileres leszek...
Victoria és Conrad vesztenek, Amanda nyer és összejön Jackkel.

És akkor most felejtsük el az egészet egy életre.

Megoldás a belassult Chrome böngészőre

Imádom a Chrome böngészőt, rengeteg nagyon hasznos kiegészítője és okossága van, amiket ma már nem tudnék nélkülözni. Az egyik legszebb tulajdonsága, hogy minden tabulált tartalmat külön munkafolyamatként kezel, így ha az egyik weboldal vagy alkalmazás hibát generál és lefagy nem megy az összes megnyitott böngészőlap a kukába. Ez állati jó szolgáltatás, de van vele egy probléma: borzasztóan zabálja a számítógép memóriáját.

Én a munkahelyemen két külön Chrome böngészőt futtatok, az egyikben a személyes Google fiókom és a hozzá kapcsolódó szolgáltatások vannak, a másikban egy céges fiók és annak a cuccai. Igyekszem egy ideje ezeket külön kezelni, de az egyértelmű kényelmen kívül a saját fiókomban van pár eszköz, amit szeretek munkához használni, de magamnak vettem meg őket és nem a cégemnek. Ez a két Chrome, a bennük megnyitott 3-10 füllel délutánra csúnyán le tudja építeni a számítógépem memóriafelhasználását. Én is ismerem a filozófiát, hogy a nem használt memória elvesztegetett, de kövezzenek meg én jobb szeretem, ha van valamennyi plusz, és a gép nem kezd el izzadni miközben tabot váltok.

Régóta keresek valami megoldást, de ma reggelig nem találtam semmi igazán jól használhatót, aztán most szembe jött velem a Webisztán hírlevélben a “The Great Suspender” plugin. Telepítettem és voilá, minden rendben van. Délután fél háromkor vidáman és rezzenés nélkül fut a két Chrome, egy Photoshop, egy Indesign, Hangouts, Play Music, Dreamweaver, Számológép, Excel meg egy fájlkezelő. Máskor ennyit nem is tudok egyszerre nyitvatartani.

Piszok egyszerű a működése, beállíthatod, hogy egy tabot mennyi inaktív idő után küldjön el aludni. Alapvetően 1 óra után függeszti fel a működését, de én átpakoltam ezt az értéket 10 percre és egyáltalán nem zavaró. Ha újra előhívom, akkor egy kék képernyős üzenet fogad, rákattintva újratölti a tartalmat ott ahol, abbahagytam vele a munkát. Ha aktív, de félbehagyott űrlap van egy oldalon, akkor nem függeszti fel a folyamatot, hogy ne veszíts el semmit. Mondom: okos.

Szóval ha belassult a Chrome böngésződ, akkor nyomás a Chrome Internetes Áruházba és telepítsd ezt az ingyenes plugint, nincs rá jobb szó: hiánypótló!

Helló, gyerekfotózás!

Elvállaltam azt a megtisztelő feladatot, hogy én tervezem meg a bölcsis búcsú-köszönőajándékot a csoport nevében. Nem egy nagy feladat, kicsiny, négyoldalas kiadvány lesz, de állati jó olyan szempontból, hogy egy pillanat alatt kiláttam a megszokott rutinomból.

Mert az elmúlt években mit tanultam és szoktam meg? Jó minőségű, lehetőleg minél részletgazdagabb képeket. Nem raszteres, hanem vektoros grafikákat. Ezeket követeli mindenki. Partnerek, kollégák, meg persze én is, ezektől lesz szép a nyomtatvány. És ha valamin, hát a gyerekeim fotóin igazán nem szoktam spórolni. Rengeteg képet és videót készítek mindkettőről, ha csak tehetem inkább a fényképezőgéppel, mint az okostelefonnal. Az utóbbi ugyanis csak a legszebb napsütésben készít szép fotókat, mondhat bárki bármit.

A múltkor egy – fogjukrá – ismerőssel beszélgettem és azt magyarázta, hogy azért vett iPhonet, mert az egy igazi fényképezőgép is. Büszkén mutatta a csúnyán bemozdult, teljesen lila színárnyalatú fotókat. Ismerem a dolgot, évekig az Xperia telefonommal fényképeztem, mert nem volt jobb, de sose gondoltam tökéletesnek.

Hát most aztán belelátok abba, hogy a családi képtárak se sokkal jobbak ennél. Átlagban kettő képet kapok, egy igazolványkép jellegűt, ami nem túl jó minőség, és egy szabadtérit, ami kompozíciósan gyengébb, de hála az éltető Napnak: éles és szép színei vannak. Hogy mi lesz ebből a végén még fogalmam sincs.

Szerintem van Isten

Emlékszem, hogy meg voltam lepődve mikor a Nagynéném egyszer azt mondta nekem, hogy szerinte van Isten. Biológia tanár és ezért évekig nem értettem, hogy gondolhatja ezt. Egyébként is súlyosan ateista családból származom, ahol egyszerűen ténykérdés volt a kaporszakállú nemléte. Egész gyerekkoromban, kamaszkoromban csak azzal szembesültem, hogy miért nincsen Isten. Olvasmányok, beszélgetések, soha nem hallottam olyat, hogy ez vagy az igazolná.

Aztán amikor elkezdtem komolyabban programozni, amikor első alkalommal létrehoztam egy eseménykezelő kódot, akkor jött el a megvilágosodás. Emlékszem, hogy este éppen zuhanyoztam és tele volt a fejem az aznapi munkával, hogy mit sikerült megvalósítani. Folyattam magamra a vizet és néztem, ahogy a cseppek szétválnak, egyesülnek, kanyarognak. Események történtek ott, interakciók, megannyi eldöntendő és egymásra választ adó kapcsolat. Leprogramozható.

Nem igaz, hogy ezt az egészet valaki nem programozta le.

Szóval ez azért évek óta feszeget engem, aztán tegnap sikerült egy még bonyolultabb viselkedésmintát létrehoznom, és most az alapján, minta szerint haladva ezt tovább lehet bonyolítani. Oké, ez csak egy egyszerű(?) gridsystem, de a minta, amit ez követ, ha papírra vetettem, akkor meglepően hasonlított a középiskolás biológia könyvekben látott sorozatokra.

Nem, nem hiszem el ettől a Szentháromságot, Jahvét vagy Allahot, de abban a mintában, ami minket körbevesz ott van Isten. Ha más nem, akkor az a minta Ő maga. Hogy elkomolytalankodjam a végén: Isten a sorozatokban lakik.

 

Én nem vagyok bevándorló!

Értem én, szép kiállás, hogy a #bevandorlovagyok hashtag fölé odavéssük hányféle nemzet vére csörgedezik a magyar vérünkben, de nekem nem tetszik.

Nem tetszik, mert nem az a lényeg, hogy a múltban, hogy kezeltük ezt a témát, hanem a mostani elutasítás. Én is írhatnék rengeteg őst, biztosan, akik nem magyarok. (És hát ki magyar a Kárpát-medencében a 900-as évek óta?) Mégsem teszem, mert én Magyar vagyok és nem bevándorló. Itt születtem, Pécsen, a csonka Magyarországon, szóval ennél magyarabb már csak akkor lehetnék, ha a pilisi szívcsakrában, netán az ópusztaszeri emlékparkban szült volna szegény Anyám.

Az én hashtagem inkább az lenne, hogy: #nemvagyokkirekeszto

Helyesbítés 2015 május

Pár napja enyhe gúnnyal írtam arról, hogy a Facebook egy 9 pontos teszttel igyekszik javítani a felhasználói élményemet az oldalon. Az elmúlt években elég erőteljesen negatívba fordult az már úgyis, szóval nem sokat vártam a dologtól.

De most megkövetem Zuckerbergéket.

Azóta is naponta több alkalommal feldobja a kérdéssort és én szépen ki is töltöm. Tegnap este megdöbbenve tapasztaltam, hogy új, érdekes tartalmakat kapok, egyre többet és többet görgetem lefelé a telefon kijelzőjét. Épp ideje volt ennek a fejlesztésnek, mondhatni a 24. órában érkezett az én szempontomból, mert épp kezdtem kiszervezni róla a dolgaimat.