Tél vége a Tettyén

 

A hétvégén Pécsett jártunk a szüleimmel ünnepeltük Apu névnapját (kissé előrehozva). Szombaton a nagy névnapi lakoma után ránk fért egy kiadós séta, így felmásztunk a ház feletti Havihegyre. Útközben készítettem ezt a fotót. Az aljáról és a jobb széléről jelentős darabot lenyestem, mert a lámpaoszlopok csúnyán belerondítottak a képbe. Egyébként sajnálom, mert a foltos aszfalt hangulatos mintákat adott ki és ezek a vágással elvesztek.

Gyerekszáj

Pécsen Cili mindig közöttünk alszik. Kacsa éjjel költözködésre kényszerült Dávid miatt. Elvitte a párnáját, a takaróját Cilin hagyta. Reggel komoly szemrehányást kapott Cilitől, hogy miért vitte el a párnát. Kis idő múlva fésülöm, nyávog, hogy húzom.
– Ne haragudj – mondom – De nem tudom, mitől tekeredett rá így a hajad a gumira…
– Biztos Apu miatt, amikoj kihúzta alólam a pájnát.

Nem felejt… :)

#cilimondta

A kultúrát (is) vedd meg!

A tegnapi Paizs Miklós-féle tragédia elsődleges oka azt hiszem a kultúra fogyasztó társadalom jó részének, a nagy részének, a szellemi termékekért fizetés iránti teljesen lelkiismeretlen hozzáállásából fakad.

Az előzmények megismeréséhez kattints ide.

Szép kövér mondat lett. Mielőtt újra nekiugranál: arról beszélek, hogy teszünk fizetni a zenéért meg programokért és jórészt a filmekért is. És, hogy ez rövid távon is katasztrofális körülményeket fog teremteni, hosszabb távon meg teljesen fenntarthatatlan.

Elvárjuk, hogy megfelelő intellektuális ingereket kapjunk, de ha lehet akkor inkább ingyen. Mert a kultúra, és most nyugodtan vonatkoztassunk el Paizs Miklóstól és művészetétől és lépjünk ki egy szélesebb porondra, annyit ér amennyit hajlandóak vagyunk fizetni érte. De, ha meg nincs, akkor semmivel nem vagyunk többek, mint a Neander-völgyiek, sőt sokkal inkább az unokatesók, a csimpánzok a megfelelő hasonlat.

A letölthető zenék, könyvek, filmek egy olyan helyzetbe hoztak minket fogyasztókat, ami állandó önkonfliktust gerjeszt. Hiszen, ha hirtelen megkérdeznék tőled, hogy szerinted lopni bűn-e, akkor jó eséllyel azt mondanád, hogy: Naná. Szemét tolvajok! Ha esetleg gyorsan jönne a következő kérdés, hogy loptál-e, akkor valószínűleg kora iskolás évek pörögnek, eltulajdonított Sport szelet vagy ilyesmi. De nagyrészt azt mondanánk, hogy én aztán nem! És itt az emberek nagy része persze hazudna. Mert ugyan tegye már fel a kezét, akinek minden zenéje jogtiszta az mp3 lejátszóban. Vagy nem volt VHS-re felvett tévéfilmje. Meg warezolt Windows. Meg encoreról leszedett diszkográfiák. Az esti sorozat epizódokról nem is beszélve.

Persze, ha tőlünk lopnak, akkor ki vagyunk akadva.

Lopok én is, nem vagyok kivétel, de legalább azzal áltatom magam, hogy nem csapom be önmagamat a témában. A kedvenc zenéimet például hosszú évek óta már megvásárolom. Ha nem is éppen CD verzióban, de valamelyik online zeneboltban, mint a dalok.hu, például, vagy helyből a Google Play Music-on. A Paizs-féle Nagy én című albumot, ami a fenti cikkben is szerepel azt hiszem még a dalok.hu oldalán vettem meg, a flac fájlok a Driveon csücsülnek és tegnap is, meg ma is míg ezt írom azt hallgatom. Szóval Miki, legalább Tőled nem loptam.

Szóval, olyan vagyok, mint a Ponyvaregényben Samuel L. Jackson karaktere: igyekszem.

Nem akarok nagyon prédikálós lenni, de azt javasolnám, hogy igyekezz Te is. Ha már ketten igyekszünk lehet ez még jobb is.

BKK ügyfélszolgálat: 5*

Oké, az 5 csillagot most kicsit megelőlegeztem a BKK ügyfélszolgálatnak, mert még nincs vége a sztorinak, de eddig egy alapvetően pozitív csalódást éltem meg. Már ha azt kivesszük a képletből, hogy elnyelte az automata a pénzemet.

Hétfőn a munka után rohantam balettra (ide kattintva a regisztrált olvasók erről az egész napról kicsit bővebben is olvashatnak) és a Körtéren a 4-6-os villamos megállóban vettem két vonaljegyet. Siettem és csak 5000 forintos bankó volt nálam, a bankkártyámon meg semmi pénz. Egy pillanatra még meg is fordult a fejemben, hogy mennyire okos dolog egy ekkora címletet az automatába tenni, de tényleg siettem, így a bizalomra voksoltam.

Mint kiderült ez nem volt jó ötlet.

A két jegyet megkaptam, 700 pénzért, az automata kilökött két darab 2000 forintos címletet is, de hiába vártam a fémpénzek csörgésére: semmi. Jattnak ez kicsit erős, gondoltam, majdnem egy újabb jegy ára, elkezdtem végignézni az automatát, hogy mi ilyenkor a teendő.

Találtam egy sárga flekket, amin volt telefonszám, hogy a hibabejelentést itt tessék megtenni. Beütöttem a számokat a telefonomba, igyekeztem a rövidtávú memóriába elraktározni az automata számát és megnyomtam a hívás gombot. Közben gyors léptekkel a metró felé vettem az irányt. Az első benyomás elég elkeserítő volt. Menürendszer, nyomogassam végig és igazából sehol nem volt egyértelmű, hogy merre tovább. A főmenüben konkrétan tippeltem egyet, hogy mit kéne nyomni, mert egyik se tűnt relevánsnak. Mondom magyarul: olyan menüpont, hogy hibabejelentés, vagy BKK automata nem volt. De csodák csodája eljutottam egy pontig, ahol már csöngött is ki a telefon és felvette egy szimpatikus hangú hölgy, hogy miben segíthet. Igazából azt terveztem, hogy megemlítem neki, hogy Köcsög József vagyok és fel vagyok háborodva mert holapénzem, meg milyenkiszolgáláseznemaz1980asévekbenélünk, esetleg, hogy a telefonosmenütervezőmondjonle. De végül csak elmondtam, hogy szeretném vissza a 300 forintomat, mert.

Állati készséges volt, meg türelmes, mert a metrón néha szakadozott a vonal, de megállapítottuk, hogy mikor vásároltam, hol, milyen címlet, mi a jegyek száma, satöbbi. Kiderült, hogy nem volt badarság azonnal felvenni a telefont és intézkedni, mert így a könnyebb nekik is. Le voltam nyűgözve. Kenyérre lehetett volna kenni. Főleg mikor megtudtam, hogy akkor most visszakapom a pénzemet.
Abban a verzióban állapodtunk meg, hogy egy szakaszjegy formájában kártalanítanak, de lehetett volna kp is csak énnekem ez megfelelt, mert így postán megkapom (30 napon belül) nem kell rohangálnom. A címem bediktálásakor felajánlotta, hogy visszahív később, egyeztetett időpontban ha már nem vagyok utcán. A mozgólépcső, főleg, hogy tök üres volt, számomra elég biztonságos helynek tűnt, szóval mire kibukkantam a Kálvin téren már túl is voltam az egészen.

Elégedetten, pedig az automata lenyúlta 300 forintomat.

Később átgondolva persze látom, hogyha átlagolok, akkor nem olyan jó a helyzet. Kezdve az elromlott géppel, folytatva a csapnivaló telefonos menürendszerrel, de az ügyfélszolgálat ügyesen szépített. Nem csak az udvarias operátor, hanem az egész rendszer amivel azonosították a helyszínt, a problémát, nem akarok közhelyeket pufogtatni, de áradt az egészből a profizmus. Szóal innen is köszönöm, és az ügyfélszolgálat kitűzhet egy 5 csillagos plecsnit tőlem. De a telefonos rendszer tervezőjét nyugodtan elővehetnék, hogy micsoda trehány munka ez már, kérem?!

Nosztalgia: szombat délután Balatonon

Pár hete Apu három nagy csomag papírral jelent meg egy pénteken nálunk. A kamaszkori írásaim, rajzaim, órai levelezések, a postai levelezésem. Ilyenek. Vasárnap délután kiszórtam a felesleges fecniket belőle, összeraktam a szétszórt lapokat. Így találtam meg egy olyan, négy oldalas írásomat, amit egy szombat este írtam az aznapi élményeimről. Eszembe jutott, ahogy írtam ezt a szösszenetet, egy remek napnak akartam emléket állítani. Egész jól sikerült.

Délután begépeltem az egészet és közben készítettem belőle egy javított verziót. Úgy írtam meg anno, hogy én értettem, minden mondatát. Most kikerekítettem úgy, hogy azok is értsék, akikről szól és talán még a többiek is, akik csak ismernek minket. Szóval ez nem az eredeti, hanem egy enyhén szerkesztett verzió. A szerepjátszós részeknél csak stilisztikai hibákat javítottam, a bélatelepi délután szereplőit kicsit kiegészítettem. A lapozás után olvashatod.

2016. február 19., péntek

Időjárás: borult, szeles és nagyon hideg

Este későn aludtunk el és reggel nagyon korán kellett kelnem, mert laborra mentem. Fél hat után csörgött a telefon, kikászálódtam és kerestem egy kicsi befőttes üveget, hogy a vizeletmintát el tudjam vinni. A laborban adnak erre a célra egy kémcsövet, de én gyengének érzem magam ahhoz, hogy egy kémcsőbe gond nélkül bele tudjak pisilni.

Fél hét előtt már a helyszínen fagyoskodtam negyed magammal, de megérte: negyedikként húzhattam sorszámot és, mint kiderült a laborban második lettem. Sajna hétig a labor nem nyit ki, így várakoztam. Egyre-másra jöttek a kismamák, ők elsőbbséget kapnak a sorszámokban is. Nincs ezzel bajom, de azért kicsit sajnáltam, hogy hiába futottam hajnalok hajnalán, egy helyett négyen lettek előttem. Szerencsére a kismamákkal külön ablak foglalkozott, így egész flottul indult az ügy. Volt több, mint fél órám amíg Indexet olvastam és figyeltem a terem közepére kitett kék vödröt. Tudniillik a rendelő beázik és ezzel a leleményes módszerrel kezelik a helyzetet.

Végül sorra kerültem és két perc múlva az utcán, az egyre jobban zuhogó esőben találtam magam. A dokim tökéletlen asszisztense, akivel már amúgy is tele van a tököm, nem töltött ki valami naplószámot vagy mit. Szóval vissza a rendelőjükbe és újra az egész. Rohadt mérges voltam és hétfőn egy kerek monológot fogok előadni, amiben már csiszolgatom a legkeserűbb sziporkáimat.

Munka után elmentem a Teleki Blanka gimi elé, hogy részt vegyek a demonstráción. Egész sokan voltunk pedig nagyon hideg szél fújt. Három beszéd volt, kettő egész lelkesítő, kitartásra ösztönző és egy, amit az egyik diák mondott, na az inkább vicces volt, mint jó. Ő nem szánta annak. A végén egy perc néma csend után hazamentünk.

Hazafelé beültünk Apuval egy sörre a Corvin mellett valami krimóba. Jól esett a meleg, a sör meg a beszélgetés, nagyon átfagytam a séta közben. De aztán haza sétáltunk a Duna felett Apuval és újra fáztam, mint a fene.

Itthon jó meleg van, rám fér.

The Frankenstein Chronicles, az első évad

Mindig kedveltem Sean Beant, szerintem egy tök jó színész, az meg külön roppant szórakoztató, hogy állandóan kinyírják a filmekben. Amikor leültünk a The Frankenstein Chronicles első epizódja elé helyből az jutott eszembe, hogy na vajon most is? A blogból kiderül, meg ez most amúgy is spoileres lesz, óvatosan.

A The Frankenstein Chronicles remekül egyensúlyoz a legvégsőkig a misztikum és krimi határmezsgyéjén. Amikor végül letette a hatodik epizóddal a garast a misztikum mellett teljesen átírta az első öt részt. És ez piszok jó volt. Sean Bean remekül játszik és a többi szereplő is korrektül teszi a dolgát. Jó volt látni, ahogy Bean, John Marlott karakterében végre hosszan játszhat, kiteljesedhet, kifuttathatja teljességében a figurát.

De Marlott rendőrnyomozó buldog szívósságán kívül a sorozatot a rendkívül tömény és nyomasztó londoni miliő tette remekké. Olvasgattam a sorozatról, bár magyarul meglepően kevés blog és portál foglalkozott eddig vele, és mindenhol kiemelték, hogy William Blake, Mary Shelley és Dickens szerepeltetése milyen sokat adtak a sztorihoz. Tudja fene én ezt pont nem éreztem, sőt. Ezek azok a szálak, amiket szinte nyugodtan megoldhattak volna máshogy is, főleg Shelley sztoriját kellett nagykalapáccsal beleerőltetni a történetbe. (De végül sikerült.)

És London! Micsoda bűn és mocsok és kilátástalanság. Másrészről meg szép és rendezett, viktoriánus kirakat.
Állati jól dolgoztak a díszletesek, a kulisszák vitték el a fél sorozatot. Néhol lassú volt, néhol kicsit kanyargós, de az első pillanattól az utolsóig izgalmas maradt és ezzel már megvert egy csomó konkurens tévéadást.

Na, itt jön a spoiler, szóval óvatosan kattints

És igen, Sean Bean meghal, de új Frankenstein szörnyként gyorsan fel is élesztik!
A sorozat azzal ér véget – legalábbis eddig, nem tudom lesz-e még évad – hogy meglóg a főgonosztól.

Bosszút állni. Ismerős? Na, ugye.

Izgalmas krimi volt, amihez a műfajban megszokott önmarcangoló rendőrt Sean Bean remekül szállította, sőt sikerült kilépnie a a megszokott keretekből. Ehhez ügyesen a kezére játszottak a forgatókönyv írók a szifiliszes szállal, az ebből eredő bűntudattal és a folyamatos szörnyű haláltól való félelemmel.

Hat epizód után úgy ért véget az évad, hogy az akár egy befejezés is lehet. Hogy lesz-e új évad nem tudom, az IMDB-n még semmi infó róla, de ha lesz mindenképpen megnézem. Ha nem, akkor azt mondom:

ez így volt tökéletes.