Színház kategória


Túl keveset járok színházba ahhoz, hogy rendes kritikát tudjak írni egy darabról, sajnos.  Éppen ezért most egy nem rendes vélemény posztot olvashattok a Haramiákról.

A jegyet Zsófi szüleitől kaptuk, ők nem tudtak elmenni ma este színházba. Piszok nagy mázlink van a jeggyel, mert ezt az előadást kár lett volna kihagyni.

A darabot (Schiller – Haramiák) becsülettel bevallom: nem ismertem. Ez talán jót is tett a mai élménynek, mert így nem csak a meglepő rendezés, a sok ismeretlen, de tehetséges fiatal színész, hanem maga a cselekmény is izgalmas volt. Egy mondatban gyakorlatilag elmondtam mindent, amit kellett. Nem baj, igyekszem kicsit jobban kifejteni.

Állati érdekes rendezés volt. A díszlet, a nagy beton vagy kőfalakkal, amiket ide-oda gurítottak, könnyedén rendezte át újra és újra a teret. Bár fény igazából kevés volt, de íg is át lehetett látni sokszor a színpad mögé, a nyitva ahgyott ajtókon, a teret nem teljesen betöltő díszletek mellett. Erre a színház kitárulkozásra extrán rájátszottak a színésze, akik többször kiszóltak a közönségnek, több vagy kevesebb fényt kértek a technikustól. A zene is nagyon szervesen illeszkedett a darabba. Mindig vad volt, erős indusztriális hatásokkal, néhol diszkó, néhol keményebb rockra hajazó lüktetés. Ügyes volt az egész, na.




Borzasztó fiatal volt a társulat. Nem rég végezhettek, számomra egy rakás ismeretlen arc játszott ma este. És milyen jól! Elmenőben azt mondtam Zsófinak, hogy ha ők az új színész generációnk, akkor nem kell aggódni. Asszem ennél jobban most sem tudom megfogalmazni.

Hogy ne csak jót mondjak néhol hosszú volt. Lassú az egész, de az nem lenne baj, sajna néhány helyen hiába a friss előadásmód, óhatatlanul annyira elnyúlt, hogy én egyszer egy pillanatra még el is bóbiskoltam. (nem igen aludtunk múlt éjjel.)

Még ezzel együtt is egy igazán remek darab volt, nagy élmény, ajánlom mindenkinek.


Beugrósok voltunk hétfő este a Centrál Színházban, Zsófi unokatestvérétől kaptuk a jegyet.

(Köszi innen is a remek élményt!)

Az elmúlt hetekben kezdett kicsit begépiesedni az élet, költözés, pakolás, ingatlan eladás, de ami mindezeken átível: állandó idegesség. Minderre tegnap este jöttem rá, a felvonás közti szünetben, amíg sorban álltunk valami frissítőért. Mert tegnap este kicsit ketten voltunk Zsófival, beszélgettünk, jókat nevettünk a poénokon. Igazán jól kikapcsolódtam. (tovább…)


Túl ritkán jutunk el színházba, ez minden alkalommal fájón mar belém, mikor mégis leülök a helyemre és nézem a függönyt, várom hogy kezdődjön végre az előadás. Kedden a Vígbe mentünk, Zsófi szülei adták át nekünk a bérletüket, a Mester és Margaritára. Nagyon vártam, az egyik kedvenc könyvem, többször olvastam, gimnáziumban több – visszatekintve már mulatságos – kalandom volt vele.

A díszlet nagyon ügyes és nagyon látványos volt. A hosszúra nyújtott előadást jóformán ez az örökkön változó tükörpalota mentette meg.
A díszlet nagyon ügyes és nagyon látványos volt. A hosszúra nyújtott előadást jóformán ez az örökkön változó tükörpalota mentette meg.

Vannak könyvek, amiket nagyon merész húzás színpadra vagy filmvászonra vinni, mert minden olvasónak egyéni világot épít ki a fejében. Nagyon aprólékosan, plasztikusan megírt művek ezek. Mindenkinek (aki a film előtt olvasta) van a fejében egy Középfölde, egy Frodó vagy egy Aragorn. És mindenkinek van egy Woland, egy Jesua egy Pilátus, de egy TÖMEGÍR is. Egyéni, saját, szép. A film, a színház az ilyen műveknél óhatatlanul ellentétbe kerül a Te belső olvasmányélményeddel és néha sikerül megbarátkozniuk odabenn, nálam ez történt a Gyűrűk Ura filmnél, vagy megbékíthetetlenek és valamelyik, jobb esetben az új élmény elvész. Ilyen most ez a Mester és Margarita is, jobb feledni.

Hosszan akartam írni róla, de a fenti bekezdés után már nem sok értelmét látom, inkább egy felsorolás következzen, hogy mi tetszett, aztán egy másik, hogy mi nem.

Tetszett:

  • Réti Adrienn Hella alakítása,
  • Molnár Áron, mint Hontalan Iván,
  • és a díszlet.

Nem tetszett:

  • Korovjov teljes hiánya,
  • hogy a Sátán és csapata elvesztették a humorukat és csak és tisztán brutálisak maradtak,
  • a Hitler/Sztálin/Holokauszt áthallás, a könyv nem erről szól,
  • a sok megmondó szöveg, konkrétan Woland első felvonás végi monológja, pfuj!,
  • sőt kifejezetten gyengének tartom Lukács Sándor Wolandját és Varju Kálmán Jézusát.
Ha tetszett a poszt kövess a Facebookon is!