Mozi kategória


Miután megnéztem a filmet elhatároztam, hogy erről írok majd pár sort. Az első benyomásom alapján a véleményem sokkal rosszabb volt a Brightról, mint most, két nappal később. Szóval elsőre egy sokkal vitriolosabb kritikát kezdtem el fejben megszövegezni, mint amit aztán most meg fogok írni.

A Bright kifogott a magyar filmkritikusokon

De mielőtt a filmre térnék szeretném elmondani, hogy milyen mélységesen csalódtam a hazai filmkritikusokban. A Galaktika kritikáját leszámítva nem volt olyan filmes oldal a Google első 10 találatából, ami megemlítette volna, hogy ez egy Shadowrun film. 

Én persze szeretem a cyberpunkot, a Shadowrun kifejezetten a szívem csücske, olyannyira, hogy még a rémes regényeket is képes vagyok végigolvasni, szóval, hogy nekem egyértelmű volt a dolog nem meglepő. De ha valaki abból él, hogy filmkritikákat ír, akkor nem árt, ha utánanéz a zsánereknek, ha már nem ismeri őket alapból.

Ilyeneket voltak képesek leírni:

Érződik, hogy David Ayer (a rendező) és Landis idegen vizekre evezett a fantasy köntössel, amely műfajnak még nem ismerik a miértjeit, hogyanjait. 

Puliwood – https://www.puliwood.hu/kritikak/bright-kritika-242175.html

Az IGN egyszerre hasonlítja a Gyűrűk Urához és a D&D-hez a kritikájában. Sajnos ebben az esetben még Sixx is csak addig jut el, hogy "a tündék és az emberek együtt élnek egy kiherélten továbbgondolt Gyűrűk ura-világban".

Szerintem meg a Bright egy telitalálat

Elmondom, hogy szerintem miért végletes mozi a Bright. Ha onnan nézzük, hogy valaki nem ismeri a cyberpunk-shadowrun világot, de valami fura oknál fogva mégsem magyar filmkritikus, akkor egy zsáner zsaru sztorit kap. Jó zsaru meg kisebbségi zsaru, csak itt nem egy fekete vagy latinó a kisebbség, hanem egy ork. Na bumm. Ha szereti a zsarus akciófilmeket, akkor ezt is szeretni fogja.

Ha nem szereti, akkor valószínűleg ezt a filmet sem fogja a jó élményei közé sorolni.

De ha valaki már képben van Shadowrun ügyben, akkor felülemelkedhet Will Smith teljes színészi tragédiájának újabb állomásán és belemerülhet egy igazi Shadowrun sztoriba.

Mert az igazi Shadowrun sztorik, talán az LX-IR kivételével, nem jobbak ennél a filmnél. Egy hangyányit sem. Pont ugyanolyan bugyuta és sablonos krimik vagy akció történetek rendőrökkel, bandákkal, nemes szívű csirkefogókkal. No meg mágiával és eszement kalandokkal a mátrix virtuális terében.

A Bright faszán bemutatta a nagyképű enklávés tündéket, az ork bandákat, a mindenki által utált zsarukat. Hiányzott kicsit nekem a japán multi vállaltok fenyegetése, de ez az egyetlen, ami kimaradt.

Nem láttam a Warcraft filmet, de azt gondolom az lehetett ilyen: a rajongókon kívül a legtöbben csak fanyalogtak.

A Netflixet a legtöbb kritikus nem értette, hogy miért egy ilyen sztoriba, világba ölt sok millió dollárt. Pedig a Bright logikus folytatása a Stranger Thingsnek valahol. A Stranger Things is a nyolcvanas – kilencvenes évek gyerekeinek szólt. Az ő nosztalgiájukra épített, és már látszik: briliáns ötlet volt.

A Bright ugyanez pepitában, igaz szűkebb csoportra lő, de szerintem jól, a papír RPG generációt célozta meg. A Shadowrun pedig azért volt jó választás, mert igazán még senki nem nyúlt hozzá. Egy elfekvőben levő, kiaknázatlan univerzum. Eddig. Mert a Netflix nem törődve a kritikákkal berendelte a folytatást.

Én pedig meg fogom nézni.


Egy ideig azért nem nagyon írtam a blogomba, mert nem volt rá időm. Itt sorakoznak a szerkesztőfelületen a sorozat és könyv kritikák, de csak vázlatként. Nagy eséllyel már úgysem fogom megírni őket soha.

A másik ok, hogy az időhiány mellett kicsit úgy éreztem, hogy elfáradtam ebben a kritika-írós blogolásban. Pár éve érdeklődésből és látogatottság-növelési szándékokból fogtam bele, de mostanra azt vettem észre, hogy már nem igazán mozgat a dolog. A tévé sorozatok nagyrészt egy-kaptafára készülnek, tisztelet a kevés kivételnek. Az amerikai sorozatok nagy része nem mozgat nagyon,  kedvem sincs hozzájuk. Elkezdtem angol sorozatokat nézni, mert mások és ez most jól esik.

Temetem a sorozatipart

A sorozatok, mint műfaj kezd érdektelenné válni, igazából. Tíz éve már legalább, hogy elkezdődött a mozi színészek átvándorlása a sorozat iparba, ami hozott egy valódi minőségi ugrást. Több pénz, nagyobb várakozás és elvárások, szóval megújult a zsáner. Húsz éve a sorozatokat a szappanoperák meg a Jóbarátok alkották (kis túlzással). Ma meg? Rengeteg sorozat, minden műfajban.

Véleményem szerint a sorozatoknak nem tesz túl jót, ha 2-3 évadnál többet érnek meg. Nehéz olyat mondani, amelyik képes igazán újat mutatni a negyedik évadára is.

És a könyvek?

A könyvek az örök szerelmeim. Az egyetlen hobbim, ami hét éves korom óta elkísér és nem tudom megunni az olvasás. Ezt bárhányszor mondom el, írom le, mondom el mindig olyan közhelyesnek hangzik. Az önéletrajzoknál is mindenki azt írja/írta hogy hobbija az olvasás. De nekem tényleg. A napom fénypontjai, amikor leülhetek egy könyvvel, akár a buszon, akár a gyors irodai ebéd közben vagy míg altatom a gyereket.

Írni a könyvekről is könnyebben írok, mint a sorozatokról vagy filmekről, színházi előadásokról. Szóval úgy döntöttem, hogy a könyves blogok megmaradnak, mert azt én is élvezem. Nem minden könyvről, kötelezően, mint eddig, hanem csak arról, amiről valóban van mondanivalóm. Ha két mondat, akkor annyi.

Azért kitaláltam valami újat is.

Jó ideje foglalkoztat a zenei blog ötlete. El is kezdtem pár éve a legjobb 50 magyar számot keresni, de nem volt hozzá jó eszköztáram. A programozói tudásom és a háttér-kapacitásom is kevés volt ahhoz, hogy megvalósítsam azt az ötletet, ami a fejemben volt. Viszont mindkettő megoldódott és úgy döntöttem, hogy időről időre egyfajta statikus blogként össze fogok rakni listákat, zenékből, a számok mellé egy-két mondatos kommentárokkal.

Igazából nem ezekről akartam ma este írni, hanem a dupla Európa Kiadó koncetről, meg a névnapi ünneplésekről, a remek hétvégéről, amit a gyerekekkel töltöttünk, de akkor ez maradjon holnapra. Mert a könyvek és zenék mellett szeretném visszahozni a személyes, kötetlen blogolást is, ami valahogy elsikkadt az elmúlt években és hiányzik.


A kertbérlő (The Lady in the Van) teljesen véletlenül került hozzánk, a sógornőm révén. Érdekes hogy mennyire nincs itthon reklámozva, pedig a port.hu szerint ez az immár két éves film még mindig megy moziban is.

A kertbérlő nem az évszázad filmje, még az évtizedé sem, de egy olyan alkotás, amit egyszer érdemes megnézni, főleg a két főszereplő színészi játékának köszönhetően. Bár minden kritika Maggie Smith alakítását dicsőíti, nekem Alex Jennings jobban tetszett. Mondjuk inkább úgy: újabb élmény volt. Maggie Smith gyakorlatilag ugyanazt a karaktert játszotta, amit a Downton Abbey epizódjaiban megszokhattunk már tőle, csupán a társadalmi ranglétra másik végén áll.
Viszont Alex Jennings figurája, a homoszexuális színházi szerző, Alan Bennet visszafogottságában is érdekesebb karakter volt. Szimpatikus, rejtőző ember, aki a környezetéhez képest a tolerancia és emberség mintaszobra.

A történet elég egyszerű és kiszámítható volt, a film erénye inkább a gunyoros társadalom ábrázolásban rejlett. A gazdag környék angol figurái, a látszat fenntartása, ami az összekötő kapocs volt az utca lakói és a két főszereplő között.
Az író a homoszexualitását próbálja titkolni, az önszántából hajléktalanná vált nő a bűneit, az utca lakói az álszentségüket. Egyszerű mondanivaló egy egyszerű filmtől, de néha pont ennyi elég is.


A kis kedvencek titkos élete aranyos film, megmarad a mesénél és nincsen tele olyan kiszólásokkal, amik nem a gyerekeknek, hanem az őket kísérő felnőtteknek szólnak. És ez tetszett.

Nincs másfél órás a film, ami nagyon jó, tekintettel a célközönség türelmi faktorára és húgyhólyag méretére. A kukorica és az üdítő remekül kitart a végéig, az én lányom esetében a türelem félpályánál kicsit elfogyott, de aztán az akció beindulásával újra lekötötte  cselekmény.

A sztori nem túl bonyolult, New Yorkban járunk, ahol egy Max nevű kiskutya éli boldog mindennapjait a gazdájával. Egy baja van, hogy amikor a csaj elmegy dolgozni, akkor hiányzik neki. A munkaidőt a ház és a környék többi házi kedvencével tölti, általában elég egysíkúan. Ha akarna ez a film bármire rámutatni, vagy én karakterszám után pénzt kapnék, akkor most következhetne kitérő az edukációs vonalra, könnyű áthallásokkal a Stepford Wives felé. De nem akar és a karakterszám nem gond, szóval hagyjuk is. A kicsit unalmas édenkertbe akkor üt be a ménkű, amikor a gazdinő hazahoz még egy kutyát. Persze elkezdődik a harc kettejük közt, aminek folyamán sikerül elveszniük, sintértelepre és csatornákba jutniuk miközben a félnapos kaland összekovácsolja őket és barátok lesznek. Este pedig boldog fináléban zárunk a három egymást szerető szív képével.

Reklám (x)

Közben persze elég sok ökörködés, izgalmas menekülések vannak. Kóbor macskák, a csatornában élő kidobott háziállatok és egy vérgőzős tapsifüles szolgáltatják az önfeledt gyerekkacaj és izgalom kevercsét. Ahogy a kukorica majszolás hangján áthallatszott ezt a film tökéletesen hozta. A közepe résznél leül kicsit a rohanás, hogy a két főszereplő összehaverkodjon végre, ami érezhető lelkesedés csökkenést eredményezett a lányomnál, de szerencsére ez a kb. 5 perces intermezzo nem tér vissza és a film újra rátalál a ritmusára.

A gyerekek jól szórakoztak.

Én is jól szórakoztam

Én egész más okból élveztem a filmet, Cili az elmúlt napokban beteg volt és ma még nem mehetett oviba. Zsófinak jelenése volt az irodában én meg ki tudtam venni egy szabadnapot, így apa-lánya napot tartottunk. Tegnap este nagyon főtt a fejem, hogy hova vigyem a lányt, rég voltunk kettesben, aztán rájöttem, hogy az időjárás a beltéri programoknak kedvez. Már nyár óta szeretném megpróbálni vele, hogy bírja-e a mozit, így aztán ez most remek alkalom volt a próbára.

Izgatottan érkeztünk, Cilinél nincs mit magyarázni, én viszont két okból voltam felpezsdülve. Egyrészt a mozi felé sétálva nagyon élveztem, ahogy Cili csacsogott, beszélgetett velem, nagy lett, megnőtt és mázlink van vele: jó fej. Érti a viccet, bár óvatosan kell bánni vele, mert harapós természet. Másrészt hiába egy rajzfilmre mentünk, én nem voltam moziban legalább három éve. És néha piszkosul hiányzik.

A film szülőként, felnőttként, egy jó program volt. Nem lenne kevesebb nélküle az életem, de a lányommal eltöltött első mozizás bizony nagy szó. Egyébként délután le kellett szedni a netről nekik a filmet, mert mindenképpen meg kellett nézni újra a kutyusokat, és meglepetésemre eredeti nyelven már letölthető volt. Angolul jobb.


Amikor Andy Weir könyvét elolvastam elhatároztam, hogy a tavaly elkészült film változatot is megnézem. Olyan sztori, ami szinte könyörög a mozi verzióért. Háááát… egynek nem volt rossz, de a film sokkal gyengébb lett, mint a könyv.

Kezdjük ott, hogy kinek lehetett az az agyalágyult ötlete, hogy Mentőexpedíció címen magyarítja a filmet? Amiatt az állat miatt baromi hosszan kellett vadásznom a magnet linket. Zsófi szerint, aki nem olvasta a könyvet, jó film volt. Én nem tudok elvonatkoztatni a tényleg jól sikerült könyv verziótól és azzal összevetve a film egy gyenge közepes.

A Marsi nagy erénye volt, hogy viszonylag tömören, hisz nem hosszú könyv, borzasztó jól érzékeltette azt a rengeteg időt és versenyfutást az idővel, amit Mark Watney a Marson kénytelen tölteni. A Mentőexpedíció ennek pont az ellentéte volt, filmnek rohadt hosszú, 2 és fél óra, miközben a sztori kurtább lett. Jóval.

Illetve ez nem 100%-ig igaz, hiszen inkább elmozdultak a súlyok. A könyv egyértelműen Mark Watney tetteiről, gondolatairól szól. Robinzonád a javából. A film sokat elhagy Markból, nem mutatja be mennyire okos és, hogy képes pillanatok alatt felkelni a földről. A Mentőexpedícióban Marknak sokkal könnyebb dolga van, kevesebb nehézsége, rengeteget támaszkodik a földi segítségre.

És a film sokkal nagyobb teret is ad a NASA szereplőinek.

(Sean Bean nem hal meg!!!)

A játékidő nagy részében a földön vagy a Hermes űrhajón vagyunk, míg a könyvben szinte minden a Marson történik, a többi helyszínről főleg Mark kommentárjaiból értesülünk.


Időrendben visszafelé haladva az Éjjelek és nappalokkal kezdem. A filmet tegnap este kerestem ki, hogy legyen valami olyan film, amin mi és Anyu is jól szórakozik. Amikor a leírásban megláttam, hogy ez a Sirály újraértelmezése helyből tudtam, hogy nem lőhetek nagyon mellé.

És nem is.

Éjjelek és nappalok (2014)
Éjjelek és nappalok (2014)

Éjjelek és nappalok

Több verzióban láttam már a Sirályt, a leggyengébb előadás is remek volt, ez a darab nehezen elrontható. A 2014-es filmadaptáció az USAba helyezi a cselekményt, 1984-be, ami akár adhatna is hozzá egy plusz jelentést, de igazából egyáltalán nem számít (leszámítva a nyolcvanas évek idióta frizura és szemüveg divatját, ami szépen visszaköszön a képernyőről). Sirály helyett valami sas féle van, és a sztori sem ragaszkodik következetesen az eredetihez, de ahogy az est.hu kritikája is írta érezhető, hogy ennek nem lesz jó vége.

Igen, lassú. Dehát könyörgöm.

Csehov nem akció film forgatókönyvet írt, hanem drámát. És azzal a kritikával nehezen tudok mit kezdeni, hogy drámát se találni a filmben, mert az egész a nagybetűs Dráma maga. Azt én sem értem, hogy miért aposztrofálták vígjátéknak. Volt két-három humoros elem, amin az ember elmosolyodott, de nem ez jellemezte a mozit.

Bár lehet, hogy a vígjáték címkét Jean Reno lennon-szemüvege érdemelte ki. Tudja a franc, nézd meg szerintem, nagyon jó mozi.


Pár hetente hétvégén Bandi meglátogat minket. Ebédelünk, punnyadva töltjük a délutánt, beszélgetünk, néha elvisszük a gyerekeket a játszótérre, este altatás után meg szoktunk nézni valami filmet. Becsülöm Bandiban, hogy a barátságunk kedvéért elvan így velünk, nem pörgősen, a gyerekek miatt egy-egy témát ezerszer megszakítva. Az esti film általában valami thriller, vagy krimi szokott lenni, Zsófival mindketten nagy rajongói a műfajnak. Én a thrillerekből mára teljesen kiábrándultam, mindegyik vérszegény és kiszámítható. A krimiknél kicsit már jobb az arány, a skandinávok adtak a műfajnak egy új lökést, de valahogy az esőtől és kék szűrőktől hemzsegő filmek is kezdenek teljesen egyforma hangulatúak lenni.

Most szombaton, ahogy keresgéltünk a T-Home videótárban megláttam John Turturro tavalyi filmjét, a Bérgavallért (Fading Gigolo) és kedvem támadt valami vidámabb hangulatú darabhoz. Viszonylag könnyen beleegyeztek a többiek, hogy ez legyen az esti darab.

Reklám (x)

(tovább…)