Állapot frissítések @oriandras twitter


#Szülőként óvatosan kell beszélni, mert abban a helyzetben találod magad, arról faggatnak miért ünnepeljük a munkát nem dolgozással.


A gyerekek fürdenek én mellettük borotválkozok.

Dávid: Ha nagy jeszek én is bojotvájkozom majd.

Cili: Én nem. Csak majd csipesszel csipkedem az arcomat.

   Őri András - - hozzászólás

Nehéz dolog lehet lazán összefüggő könyvsorozatot írni. Az Egyenjogú rítusok főszereplője ugyanaz a boszorkány, aki később több másik regényben is visszatér még, de itt, ebben a korai regényben elég más karakter. Persze az sem könnyíti meg a műélvezetet, hogy szinte regényről regényre változtak a fordítások és ugyanazokat a szereplőket, helyszíneket más-más néven emlegetik.

Érdekes átmenet, ha a teljes Korongvilág sorozatot tekintjük, ez a könyv, egyrészt az első olyan kötet, ami elszakad (még ha csak időlegesen is) Széltolótól és ezzel együtt befejezi azt az átmenetet, ami A Mágia fényében indult: megváltozik a narratíva.

Egyenjogú rítusok

A kocsmáros, akit Szakynak hívtak, azon kapta magát, hogy egyenesen lebámul egy kisgyerekre, aki szemlátomást kancsal.
– Tessék? – mondta.
– Tejet – magyarázta a gyerek, még mindig bőszen összpontosítva. – A kecskéből származik. Ismeri?
Szaky csak sört árult, amiről vendégei azt állították, hogy macskából származik. […] – Nem tartunk ilyesmit – szögezte le

Egyenjogú rítusok 69.-70. oldal

Miközben olvastam rájöttem, hogy ezt már évekkel ezelőtt kölcsönkaptam az unokahúgomtól, de jórészt már elfelejtettem a sztorit, szinte új volt. Jó volt. Vicces parafrázisa a hímsovinizmusnak, illetve az aktív feminizmusnak egy fantasy világban, megtűzdelve a megszokott remek szóviccekkel és kifacsart humorral.

Egyre többször van olyan érzésem Pratchettet olvasva, hogy ő a századvégi Wodehouse. A szereplői ugyanúgy járkálnak át a sztorikon, a helyszínek jórészt változatlanok és a történetek is elég egy kaptafára készülnek. Hogy mitől jó mégis mindkettő, mitől ugorják át az unalmassá válás lécét? A humor és az örök optimizmus lehet a válasz. Ezeket a könyveket egyszerűen jó olvasni.

Meg kell érteni, hogy jóllehet a Zúnok többsége képtelen a hazugságra, a nép nagyon tiszteli az olyan Zúnokat, akik tudnak olyat mondani, hogy a világ másmilyen, mint amilyen valójában, és a Hazug jelentékeny méltósággal járó tisztséget tölt be. Ő képviseli törzsét minden kapcsolatban a külvilággal, ami megértésének kísérletét az átlag Zún már réges-rég föladta. A Zún törzsek roppant büszkék a Hazugjaikra. Más népek ettől az egésztől rendkívül bosszúsak lesznek. Úgy érzik, hogy a Zúnok igazán választhattak volna valami elfogadhatóbb megnevezést, mint mondjuk „diplomata” vagy „PR menedzser”. Úgy érzik, hogy a Zúnok gúnyt űznek a dologból.

Egyenjogú rítusok 83. oldal

De Pratchett mégis különbözik Wodehousetól, mert a szimpla szórakoztatáson kívül a Korongvilág könyvek szinte mindegyike (legalábbis amiket olvastam) valamilyen értelmes témát jár körbe, olyan témát ami nem egy ál-fantasy univerzum ügye, hanem a mienk. Oké, ne menjünk messze, olyan fejlett világ-beli probléma. (Wodehousenál két probléma létezik csak: a félreértett szerelmesek kibékülése és pénz szerzés az esküvőhöz.) Az Egyenjogú rítusokban a feminizmus és a nők elfogadása a fő mondanivaló. Egy teljesen férfi szakmába belecsöppen egy nő: varázsló lesz, miközben a nők boszorkányok lehetnek csak. Legalábbis eddig mindenki így gondolta.

Hogy aztán Eszkarina, az ifjú varázslólány és Néne, a kortalannak tűnő boszorkány, hogy játssza ki a komplett tanári kart az egyetemen, menti meg szokás szerint a világot (ami természetesen még mindig korong alakú, négy elefánt hátán, akik egy óriás teknőcön állnak) szinte mindegy is. Nincs olyan pillanat, amikor ne lenne kétségtelen, hogy a Tömlőc Létsíkok Sokcsápú Lényei esélytelenek. A könyv nem ettől izgalmas, nem is túl izgalmas, hogy őszinte legyek, csak szimplán jó. Egy közepesen korrekt befejezéssel, ami valódi lezárást nyomokban sem tartalmaz.

   Őri András - - hozzászólás

Az az igazság, hogy a leíró irodalom nagyon ritkán precíz. II. Olaf Quimby, Ankh Patríciusának uralkodása alatt becikkelyeztek egy törvényt, hogy megszüntessék ezt a gyakorlatot és némi tisztességre kényszerítsék az elbeszéléseket. Így, ha a monda azt állította a nevezetes hősről, hogy „mindenki az ő tetteit zengi”, minden mesemondó, aki valamire is becsülte életét, sürgősen hozzátette, hogy „kivéve néhányan a szülőfalujában, akik hazudósnak tartották, meg még egy csomóan, akik soha a büdös életben nem is hallottak róla”. A költői hasonlatot szigorúan ilyesmikre korlátozták: „hatalmas csataménje olyan sebes volt Hármas Erősségű” és az esetleges pongyola megfogalmazást a szeretett nő arcát illetően, miszerint ezer hajót bocsátottak tengerre érte, bizonyítékokkal kellett alátámasztani, s jaj volt a költőnek, ha vágyának tárgya a legkevésbé sem hasonlított egy üveg pezsgőre. Quimbyt végül egy mogorva költő ölte meg a palotatéren rendezett kísérlet során, aminek az volt a célja, hogy eldöntsék egy vitatott szólás, nevezetesen „A toll erősebb mint a kard” pontosságát, és emlékére a mondást a következőképpen egészítették ki: „de csak akkor, ha a kard nagyon kicsi és a toll nagyon hegyes”.

A Mágia fénye 10.-11. oldal

Bár azzal kezdtem a bevezetőben, hogy inkább második rész, mint második könyv a Mágia fénye, de vannak különbségek azért. Bár a történet ugyanattól a másodperctől folytatódik, ahol a Széltoló (Rincewind) lezuhan a Korongról, de a könyv szerkezete nagyon más.

A Mágia színe önálló kis sztorik, lazán egybe kapcsolódó szövete volt, míg a Mágia fénye egy, határozott történet. Lezárja a korongvilági turista, Kétvirág kalandját és megnyitja Széltolónak a további kötetekhez vezető segéd-könyvtárosi szerepet. Ja és közben persze megmentik a világot, dehát ennél kevesebbel egy Korongvilág sztori sem elégszik meg.

A Mágia fénye más abban is, hogy az elődjétől eltérően eltávolodik a külső szemlélő nézőpontjától. A Mágia színében a hőseinkkel istenek játszottak valami fura szerepjátékot, míg innentől a Korongvilág könyvek sokkal belterjesebbek, a hősök önállóbbak. Kicsit kevesebb, de biztosan kevésbé direkt a fantasy-való világ párhuzam kifacsarása, bár a görbe tükör megmarad a későbbi kötetek alapjaiként.

– Most mit csinálunk? – tanácstalankodott Kétvirág.
– Pánikolunk? – vetette fel Széltoló reményteljesen.
Mindig azt tartotta, a pánik a legjobb módszer a túlélésre. Elmélete úgy szólt, hogy az ősi időkben az emberek, akik szembekerültek egy éhes kardfogú tigrissel, két csoportra oszlottak, azokra, akik pánikba estek, meg azokra, akik ott maradtak ilyesmiket mondva: „Micsoda gyönyörű bestia!” és „Ide gyere, cicuskám!”.

A Mágia fénye 42.-43. oldal

Hogy jó könyv-e a Mágia fénye? Inkább tisztességes, szórakoztató irodalom. Az igazán nagy ötletek ebben  témában már előkerültek a Mágia színében, a második kötet kicsit folytatás ízű lett. Egyáltalán nem rossz könyv, még így harmadik-negyedik olvasására sem, de ha nem veszem a fejembe, hogy végigolvasom a teljes Korongvilág sorozatot, akkor talán kihagyom idén.

   Őri András - - hozzászólás

Délelőtti sétából hazafelé Dávidnak már minden baja van. Ne segítsek neki, ő akar nyerni (ti. odaérni a kapuhoz,/felérni a lépcsőn elsőnek). Folyamatosan megy a torokhangú hiszti. Időnként Cili rátesz egy lapáttal, amikor direkt húzza. Az ajtó előtt Dávid könyékig a szájaban van a koszos kezével, rászólok, nem veszi ki, a haramdiknál kilököm a szájából a kezét. Válasz a torokhangú bömbölés. Cili közben már bent veszi le a cipőjét és azt mondja:
– Hát, nincs könnyű életed Neked Dávidkám, úgy látom. (És vigyorog.)

#cilimondta
#felhotlennapacsaladdal

   László Zsófi - - hozzászólás

Cili: – A nyakam is fáj itt hátul. Itt lentről egészen fel.
Én: . Lehet, hogy elaludtad. (nyomogatom)
Cili (felcsattan): Nem! Már tegnap is fájt! Csak akkor nem jutott eszembe!

#cilimondta


A Homeland mindig nagyon aktuális sorozat volt és láthatóan most is az akart lenni, az évad a tavalyi elnökválasztás napjai alatt játszódik. A sorozatkészítők arra tippeltek (ahogy jóformán mindenki más is), hogy Hillary Clinton nyer, így ennek megfelelően a megválasztott elnök nő lett a sorozatban is. Nos, ez esetben a történelem és az amerikai választópolgárok ugyan megtréfálták őket, de ezt leszámítva minden nagyon friss volt ebben az évadban.

Nekem az évad első fele kifejezetten csalódás volt. A Homeland sosem volt egy akció sorozat, de az a lassúság ahogy a történetet felvezették nagyon-nagyon unalmas. Az egészet sikerült megkoronázni egy teljesen hiteltelen és gyenge epizóddal, amikor robban a bomba, Quinn meg kvázi-túszejtésbe keveredik. Az a rész volt a sorozat eddigi mélypontja.

Viszont a legmélyebb pöcegödör alja azért jó hír, mert onnan már csak jobb lehet minden és így is lett. A sorozatot ebben az évadban nem az egyébként kitűnő Claire Danes mentette meg, hanem a Peter Quinnt játszó Rupert Friend. Egy idő után elég egyértelművé vált, hogy az ötödik évadban elkezdett mélyrepülése semmi jóval nem kecsegteti a jövőt illetően, de a végjátékot remekül csinálta.

Különösebb spoilerek nélkül szeretném befejezni, annyit azért el lehet mondani, hogy nagyon fordulatos és izgalmas lett az utolsó pár rész. A befejező képsorok pedig kifejezetten a 24 jobb időszakaira emlékeztettek. Kíváncsian várom, hogy a hetedik (és nyolcadik) évadban merre halad tovább a sorozat.


Nézek ki az ablakon. (Vendégeket várunk későbbre.)
Kacsa: – Mit csinálsz?
Én: – Nézem az embereket.
Cili: – Nézed, hogy mikor jönnek a vendégformájú emberek? A vendégeskedő pasik?
Én: – Vendégformájú emberek?! :D De nem csak pasik… csajok és pasik… :D
Cili: – Hé, lenyúltad a dumámat!

#cilimondta


Egy ideje mondom, majd üldözöm Dávidot, hogy vegye le a cipőjét, amikor hazaértünk. Rohan a gyerekszoba felé nevetve, tiltakozva, megelégelem, és félkomolyan azt mondom:
– Te be ne menj cipővel, mert kettéharaplak!
Lehasal a földre kiterülve és megadóan:
– Jaaaaaj… legyőztél engemet!

#davidmondta


Minden szimpátiám a tüntetőké, de festéket dobálni és rendőrt vegzálni szimpla baromarcúság. #wannabecheguevara #istandwithCEU


Azt a biciklist, aki a hídon, a járdán csengetve száguld minden lelkiismeret furdalás nélkül Dunába hajítanám. #kihozzabelőlemazállatot

   Őri András - - hozzászólás

Cilik kezében fehér, Dávidéban barna nyúl.
– Gyere már Cilikém… illetve Dávidkám – mondom rosszul, de javítok.
Mire Cili:
– Én vagyok a Cili! A Dávid az, akinek a kezében a barna nyúl van!

#cilimondta #johogymondja

   László Zsófi - - hozzászólás