A piacon

Kicsit meglepő, de már két hete lassan, hogy ezt a képet készítettem. Vasútmodell kiállításon voltam három napig Gödöllőn két kollégámmal. Szombat reggel megkértek, hogy hozzak valami reggelit, amíg ők a stand kipakolásával végeznek. 

Mindig én járkálok kajáért, mert ők alapvetően lusták hozzá, hogy nagyobb távot gyalogoljanak. Én meg örülök neki, mert ilyenkor kicsit körbenézek, csámborgok, kitörök az unalmas melóból. És sétálni meg szeretek.

A kastély jó tíz percre van a piactól, és két hete már hideg reggelek voltak, de közel sem a téli fajtából, mint az elmúlt napokban, hanem a ködös, igazi őszi típusúak. Szóval végigbattyogtam az út szélén és figyeltem a ködből sejtelmesen előbukkanó várost. Mire a kollégák által áhított disznótoros elkészült, és egy nejlon zacskóban – rendkívül gusztusosan elhelyezve – átvehettem már ilyen szép tiszta idő volt, amit a képen is látni. Elbóklásztam a standok közt, meg-megkérdezve a néniket, hogy lefotózhatom-e  a zöldségeiket. Nagyon készségesek voltak, de azt hiszem jobban örültek volna, ha vásárolni akarok.

“Valami virág”

Na, hasonlóan az előző napiakhoz, ez sem egy mai kép. 2009 március 28.-án fotóztam, de ha felkötnek se tudnám már, hogy hol. Ez a kép már nem az Olympus géppel készült és egész szép éles is lett. A színein lehetne javítani talán, de ezek a hideg árnyalatok szerintem jól állnak a kora-tavaszi virágfotónak.

A “Valami virág” címet gyakorlatilag még aznap megkapta, ugyanis ezt írtam rá a mappára, amire elmentettem. Én a fotóimat elég jól rendszerezve tárolom, ÉV – HÓNAP – NAP – Hely – Leírás a sablonom. Egy átlagos mappa név így néz ki: 2015-10-08 Temofeszt első nap. Jól átlátható lesz így a sok fotó, tudok dátumra és helyre is keresni, ezzel a kettővel gyorsan lehet szűrni.

Szóval “Valami virág”, egy címnek éppen megteszi.

 

Zöld bimbók

 

A múltkor írtam arról, hogy nem nagyon szeretek belenyúlni Photoshoppal vagy más képmanipuláló eszközökkel a fényképeimbe. Ebbe azért lehetett volna pár dolgot retusálni, de alapvetően a gépem volt szar, és készített ilyen csúnya, zajos képet. Kár érte, de szerintem még ennek ellenére is értékelhető, számomra vállalható fotó lett.

Egyébként eszméletlen, hogy éveken át micsoda szörnyű, kompaktnak nevezett fényképezőgépekkel voltam megverve. Az első digitális fényképezőgépem egy Sony DSC-32 volt, na az volt az első és utolsó jó kompakt gépem. Gyönyörű színei voltak és ahhoz képest, hogy 13 éve vettem, tehát elég korai digitális gépről van szó, elég rugalmasan kezelte a rossz fényviszonyokat.

Évekig nyűttem, imádtam, aztán egyszer kölcsönadtam Anyunak valami hajós utazására és mire visszaért már vacakolt, hamarosan komplett bedöglött. Borzasztóan nehéz volt pótolni. Volt utána két gépem is, az egyik a fenti képet produkáló Olympus, na az egy igazi szar volt, már elnézést. Nézd meg ezt a fotót is, ragyogó napsütésben készült és ahhoz képest, mintha legalább 1600-as ISO értéken villant volna.

A fényképezőgép kálvária egyébként két éve ért véget, amikor szert tettem a jelenlegi tükörreflexes Canon D100-ra és azóta boldog vagyok.

9/4 – a János (az asztalos) elmehet a sunyiba

Költözködünk ezerrel, a hétvégén átcuccoltuk a nagyját, azóta takarítunk. Meg várunk az asztalosra.

Ott hagytam el a költözködős blogot, hogy Anyuékkal ablakot mostunk és az asztalos megjelent majd elment. Mivel az utóbbi úriemberről több szó lesz a következőkben ezért egy gyors összefoglalás róla. A lakásfelújításban volt pár csúszó dolog, ami miatt az asztalos nem tudta időben elkezdeni a konyhát. Mivel tényleg nem az ő hibája volt ezért nem piszkáltuk miatta, amikor dolgozott alapvetően minden rendben volt vele.

Aztán a múlt héten eltűnt minden akadály és ő mégse jött. Ígérte magát keddre, aztán szerdára és így tovább. Aztán szombaton odajött, hogy felméri a maradékot. Eredetileg úgy volt, hogy marad is és befejezi a melót, akkor már legalább 5 napja csúszott, de nem: elment. Hétfőre ígérte, hogy végez.

És akkor most el is értünk a blogban aktuális időpontig. Hétfőn bevittük Cilit az oviba és hármasban vonultunk be a lakásba. Dávidnak kipakoltunk pár játékot, összeraktam neki az IKEAban vásárolt gyerek sátrat, jól elvolt. Leginkább utánam vagy az Anyja után mászkált és élénken kommentálta, ahogy takarítunk. Zsófi a fürdőt és a WC-t ganézta tovább én meg az ablakokat fejeztem be és radiátort mostam.

Hoztam Dávidnak egy sajtos kiflit, amivel boldogan mászkált fel-alá, hol azt rágta, hol a kisautóját tologatta, hol velünk “beszélgetett”.

Egy idő után felhívtuk az asztalost, hogy ugyan hol van már. Kiderült, hogy csak kedden tud jönni, anyagot vásárol vagy mi. Én eléggé morogtam, de nem akartam nagyon összeugrani vele, szóval csak Zsófit boldogítottam a gondolataimmal (ő ezt elégé unta). Viszont ebéd előtt megjött Zsófiék gyerekkori barátja, aki villanyt szerel nálunk. Mi vittünk két szelet rántott húst meg cukkinit, de köretünk nem volt hozzá. Zoli mondta, hogy ő is ebédelne és kínaira gondolt így ketten elsétáltunk a kínaihoz és én köretet meg salátát vettem, ő meg mindenféle finomságokat. Dávid közben elaludt és megágyaztunk neki a sátorban, ő boldogan pihent, míg mi egy ládát toltunk a nagszoba közepére amit én a karácsonyi terítővel fedtem le (épp megtaláltam, Zsófi annyira nem örült), körberaktuk párnákkal és lekuporodtunk mellé. Szépen sütött a nap a szobába és nagyon vidám ebédet költöttünk el.

Ebéd után aztán Zoli nekilátott a villanyszerelésnek, mi visszatértünk a takarításhoz. Egész addig dolgoztunk, míg Ciliért nem mentünk az oviba. Utána még vásároltunk hazafelé és vártuk Zsófi szüleit akik Londonból repültek haza. Rengeteg ajándékkal lepték meg a gyerekeket, Dóri is küldött mindenkinek valamit, nagy örülés volt. (Lapozás után folytatódik!)

Virágfotó és esküvői beszéd

 

Hiába a vízjel, ez a fotó már hét éves. 2008 június 21.-én fotóztam, egy piszok forró nyári hétvégén Alsóbélatelepen. Nagyon emlékezetes két nap volt, hiszen Sári házasságának örültünk családilag. Az esküvő már megtörtént korábban, ha jól emlékszem még Németországban, de az ifjú pár csinált egy bulit a családi nyaralóban is.

Nekem külön emlékezetes volt, mert én lettem felkérve, hogy mondjak valami beszédet, ha már ceremónia nem lesz. A feladatot megoldottam, ahogy azt 3 éve egy blogbejegyzésben már megírtam:

Emlékszem a Szonda Ipsosban ültem azon a napon, valami idióta cigarettázási szokásokat havonta vizsgáló kutatás eredményeit kellett összerendeznem értelmes táblázatokba meg grafikonokba és megcsörrent a telefonom. Az unokaöcsém volt, hogy én maradtam, az utolsó reménysugárnak, hogy beszéljek a Húga, az én unokatesóm álesküvői buliján. (A dolgon a beszédben sokat szépítettem, de legyen itt az örökkévalóságnak az igazság is. Amúgy Bilbósan elnézést kérek mindenkitő, aki eddig nem így hallotta.) Pikánsnak éreztem a kérést, s mivel az ilyen dolgokat kedvelem hamar belementem, de az előre megírt szöveget átírtam a magam szájaíze szerint, és most megtaláltam és úgy vélem, hogy szerénytelen legyek, ahhoz képest, hogy egy délutánom volt rá, amit munka helyett a Baross utcai McDonalds talponálló asztalánál körmölve töltöttem, kólák és hamburgerek boldogító társaságában: egész jó lett.

Egészségünkre!

Az elmúlt pár hónapban szerencsém volt több esküvőn jelen lenni, közeli jó barátokén, rokonokén, hát megértem azt is, hogy most az unokahúgomat köszönthetem.

Mégis, ennek apropóján kissé zavarban vagyok, úgy érzem, hogy egyszerre bitorlom az örömapák és a násznagy feladatkörét. De hát úgy alakult, hogy a héten éppen hazafelé tartottam az irodából és felhívott az én Ecsém, hogy szeretné, ha én mondanék pár szót az ifjú párnak, lévén hogy semmi hivatalosabb ceremóniára ezen a hétvégén nem kerül már sor.

Megtudtam azt is, mert ez egy fecsegős család, hogy többeket igyekeztek erre rávenni, de úgy tűnik, hogy csak jómagam voltam hajlandó elvállalni ezt az örömteli feladatot.

Péter arra kért, hogy adjam össze én az ifjú párt, valami mókás módon, hogy mégiscsak legyen valami ceremoniális hangulat, majd ő és Bözsi írnak ehhez valami szöveget. Kaptam is egy példányt, de úgy voltam vele, hogy ha már nekem kell itt beszélni ma, akkor inkább azt mondanám, amit én gondolok és most ne tessék megijedni.

Leszögezném, hogy mivel se anyakönyvvezető, se pap nem vagyok, maximum áldásomat adhatom a frigyre, a törvényességi aktust egy erre hivatott hivatalnok már ellátta, a spirituális vonulat meg – tudtommal – nem áll közel a házasulandókhoz, és hát hozzám sem. Nem mórikálnék itten papot, mert annál jobban tisztelem őket, hogy elvegyem a kenyerüket.

Mikor megkaptam azt az írást, amit Péter öcsém felolvasni szánt, abban megragadott engem egy ott kissé mellékesnek tűnő gondolatmenet, tudniillik, hogy az ifjú pár egy addikció kapcsán került össze. Ne tessék nevetni. A házasságra lehet amúgy is egyfajta addikcióként tekinteni, olyan nagyon csüngünk a másikon, hogy egy egész életre vele akarunk maradni.

De mielőtt a kiinduló ötletet nagyon elhagynám, egyszóval arról van szó, hogy ez a két fiatal itten az interneten függött, közösen játszottak egy szerepjátékot, és aztán mikor később találkoztak az addikciójukat más irányba terelték. Most mi itt ennek örülünk.

És hát mivel egy anyakönyvvezető a csók után a Kis Herceg című érdemtelenül túlbecsült műhöz nyúlna, hogy valami magvasat tegyen az „akarod ezt az embert férjedül – igen, akarod ezt a nőt feleségedül – igen” lényegi aktusa után úgy vélem nekem is valami ilyesmivel kéne szolgálnom, de nem kell ijedten fészkelődni, se vers, se felolvasás nem lesz, gondoltam a jelenlevők lelki habitusára, ezért azt gondoltam, hogy emígyen fejezném be (mintegy keretet is adva mondandómnak):

Koccintsunk az ifjú pár egészségére! Éljenek soká! Legyenek boldogok!

Egészségünkre!

9/2 névnap és költözködés

Két nap van mögöttünk a költözködésből és a helyzet eddig nagyon jó.

Tegnap délelött a gyerkőcökkel és rengeteg tisztítószerrel raktuk tele az autót, a lakásnál találkoztunk anyuékkal. Megköszöntötték Cilit a névnapja alkalmából, még Dávid is kapott ajándékot.

Az asztalos is ott volt, akkor épp hat napja csúszott a konyha befejezésével, méregetett ezt-azt, megbeszélt még pár dolgot Zsófival, majd elment, hogy hétfőn jön befejezni a melót. Nem nagyon tetszik az ügy.

Zsófi nekilátott a fürdőszoba takarításnak amíg mi ketten Anyuval ablakot mostunk. Apu a két gyereket kötötte le. Ez így nagyon hatékonynak bizonyult, ebédig a nagyjával végeztünk. Apuval ketten elmentünk a kínaihoz és a henteshez beszereztünk mindenkinek valami fogára való ebédet aztán a gyerekszoba padlóján elköltöttük a műanyag dobozokból az első ebédünket a lakásban.  Vidám volt, mindenki jól lakott, Dávid beleevett mindenki kajájába és a végére még Cilit is rá tudtam beszélni egy kis kínai tésztára a rántott hús után.

Elég volt ennyi az első nekifutásra. Elbúcsúztunk a szüleimtől és a délután további részében bevásároltunk és otthon voltunk, este Zsófi osztálytalálkozóra ment.

9/1

Az idei évben még rengeteg szabadságom van, már csak 2,5 hetet kell dolgoznom. Az első adagot a jövő héten veszem ki, így 9 napig semmi nem vonja el a figyelmemet a költözésről.

Igen, csuda egy dolog ez, két hét múlva már az új lakásban ébredünk ilyenkor. Ma viszont az az öröm ért, hogy 8-ig szunyálhattam, ha nem is megszakítások nélkül, de ez már így is remek.

Ma takarítani fogunk, fürdőszoba, wc ilyenek. Holnap átcuccolás: első kör.

Hihetetlen.

Fekete-fehér parlament

A fekete-fehér fényképezést a digitális gépek megjelenése óta értelmetlennek tartom. Inkább fotózok mindent színesben aztán egy gombnyomással átkonvertálom a képet fekete-fehérbe. Ahogy tettem ezt most a Parlamentes fotóval is.

Tavaly februári a kép, és borzasztóan hidegek voltak a színei, viszont a kristálytiszta időben nagyon szép, éles képet sikerült készíteni a várból a Parlamentről.

Gesztenye szüret idején

A múltkorjában írtam a Facebookon erről a gesztenyefáról, amit a nagymamám aznap ültetett, amikor születtem. Október végén Földváron jártunk és az elvadult kert nagyon megfogott.

Hosszan vacilláltam, hogy hozzányúljak-e a RAW fájlhoz, de végül egy csöppet élesítettem a színeken és kipróbáltam egy másik lencse effektet. Az eredeti képhez képest nem sokat változott és szerintem már az is jó volt, de így is vállalom. :)