

Ha van egy változatlan dolog a magyar politikában – természetesen a Fidesz mellett – az elmúlt 13+ évben az a lehet más a politika mondattól eljutni egy pártnak a mégsem lehet más a politikáig. A Momentum amúgy is elengedte, hogy a „csalódott fideszes szavazók” meggyőzésében gondolkodjon. Gelencsér azt mondta, inkább Pest megyére és a megyei…

Hülye dolog ez, hogy sikerült valamit megcsinálnia a társadalomnak amire nagyon bíztattam aztán arra kell rájönni, hogy ez még így is kevés. Kétezer-tizenhatban arról írtam, hogy a szülőknek ki kell állni a tanárok mellett, támogatniuk kell a sztrájkjukat. És megtörtént, sőt nem csak a szülők még a diákok is kiálltak a tanítók és tanárok védelmében.…

A hétvégén hirtelen elhatározásból kirándultunk Selmecbányára. Innen hoztam pár fotót.

Aki ez elmúlt évben politizált velem az majd minden alkalommal belefuthatott abba a véleményembe, hogy nagyon ambivalens érzéseket kelt bennem az EU pénzek zárolásának terve, de a támogatása meg főleg

Az, hogy a NER megbukott elég egyértelmű lett tavaly év végére, írtam is róla egy hosszabbat (Evangélium mindenkinek ’22. december 7.). Na ez jó hír, gondolhatná a kedves olvasó (egyébként BUÉK!), de ne örüljön, mert nem biztos hogy Orbán Viktor NERjére nem Orbán Viktor fasztudjamég milye következik.