Ez egy szimpla einstand: Magyar Állam vs Golgota

Egészen elképesztő, hogy mit meg nem enged magának az Állam. Van egy Munkácsy kép, amit a tulajdonosa kölcsönadott a debreceni kiállításra. Közben az Állam kitalálta, hogy ő azt megvenné, de 3 millió dollárral kevesebbért, mint amennyit kérnek érte. Mikor az üzletet így nem sikerült nyélbe ütni szimplán hoztak egy törvényt, hogy ez védett nemzeti örökség és nem lehet kivinni az országból.

Egyszerűen hihetetlen, hogy ezt így lehet.

Fear the Walking Dead s01 e01

Tök jól indult az új sorozat, tényleg semmi kivetnivalót nem tudok mondani, még néztem volna boldogan tovább. Egy kérdés motoszkál bennem: ha majd elterjed a kór a világban, a Fear the Walking Dead miben fog különbözni a The Walking Dead-től?

Ha semmiben, akkor minek?

Kinek hiányzik még a nyilvános wc?

Mindig is tudtam, hogy elég csehül állunk nyilvános WC témában, úgy országosan, de az elmúlt pár évben – Cili miatt – sokkal több inger ért, mint korábban. Fiúnak ez az egész egyszerű, veszel egy nagy levegőt, gyorsan pisilsz egyet, örülsz, ha folyik a kézmosóból a víz, boldog vagy, ha maradt valami szappan, és meglepődsz ha még kézszárítási lehetőséged is van. Mindig azt hittem a női mosdók nem olyan ótvar állapotúak, mint a férfi társaik. Na, ez a mítosz megdőlt bennem, néha úgy tűnik, hogy még koszosabbak, mint a fiúké.

De az igazán szomorú a témában az, hogy örülsz, ha egyáltalán találsz egy ilyen büdös-koszos intézményt.

Milyen ország az, ahol ritkább a köztéri illemhely, mint a fehér holló? Igénytelen. Pár hete elmentünk a gyerekekkel a XII. kerületi önkormányzat által kiemelten támogatott játszótérre. Nagyon szép, nagyon jópofa játékok mindenhol, egy ismerőssel is összefutottunk, aki mondta, hogy azért járnak ide, mert itt van WC és pelenkázó. Sőt, még tiszta is!!! Helyből eszembe jutott, hogy hány alkalommal vittem el a fa mögé Cilit a játszótereken, hogy pisilhessen egyet. Vagy a pelenkázások, autókban, padokon, földön görnyedve. Teljesen mindegy hova mész, sehol nem megoldott a probléma. És főleg egy játszótéren, ez a minimum lenne. (A köztéri ivóvíz kérdése egy másik misét érne meg.)

De ha kilépünk kicsit a családos rinyálásból, az is nevetséges, hogy kiránduláskor azért ülsz be egy kávézóba, hogy elmehessen a társaság a WC-re. Remek országimázs lehet, amikor a turisták igyekeznek egy WC-t találni és maximum a 30-40 éve bezárt, lelakatolt és csövesek lakta lyukakkal találkoznak. Pedig ez a probléma nem elsősorban pénz, hanem az igényesség hiányából fakad.

Egy éves az oriandras.hu

Egy éve, augusztus 21.-én írtam az első bejegyzést erre a blog felületre. Azt terveztem, hogy ez egy sokkal személyesebb, közvetlenebb, kevésbé magazin jellegű médiafelület lesz. Egy év után visszanézve ez sikerült. Még mindig vannak vadhajtásaim, amikor elmegyek túl ömlengő, fogalmazzunk úgy, hogy hivatalos stílusba (különösen a könyv és sorozat kritikák terén), de érzem magamban az erőt, hogy ezt is meg tudom változtatni.

Úgy érzem, hogy jobb így, komfortosabb nekem és sokkal inkább engem mutat, mint a korábbi blogom. Bár az ősz folyamán még azt gondoltam, hogy megpróbálom népszerűsíteni az oldalt, de erről szépen letettem és mostanra meghagytam a családi, baráti közönségnek az egészet. Meglepően sokan jelezték az elmúlt évben, hogy olvassák a bejegyzéseimet és tetszik nekik a váltás, jól jött a pozitív megerősítés.

  • 309 publikus blogbejegyzés (kép, mikroblog, idézet, link, blogcikk),
  • 25 fél-publikus tartalom és
  • 14 csak számomra látható, személyes napló született az elmúlt évben.

Jóval több tartalom, mint a korábbi felületen, a minőség persze nem arányos a mennyiséggel. Azért ebben az irányban haladok tovább.

 

Indul a hét(fő)!

Még májusban hőbörögtem egy újság hirdetés miatt, finoman fogalmazva eltért a véleményem a főnökségétől. A hirdetés most jelent meg nyomtatásban, és reggel az asztalomon találtam, vádlón kinyitva az aktuális oldalnál. Körbetelefonáltam, hogy most ez micsoda. Kiderült, metakommunikative arról érdeklődnek a kollégák, hogy a következő számban is ez a hirdetés fog-e futni.

Mondtam, hogy ha rajtam áll: igen. Ezek után szépen megkértek, hogy beszéljek a főnökömmel a dologról. Ő nem volt maradéktalanul elégedett a munkával, felhozott 4-8 sornyi kifogást. Én hagytam, hadd szóljon, aztán feltettem a nagy kérdést, hogy csináljam-e újra. Megkérdezte az én véleményemet. Nem kerteltem, mondtam, hogy nekem egyáltalán nem tetszik, és emlékeztettem, hogy májusban erről veszekedtünk is. Válasz helyett kaptam fél órát, hogy újra készítsem. Erre közöltem, hogy Ő is tudja, hogy ez esélytelen, ne vicceljünk, ez egy több órás meló – már ha jót akarunk készíteni.

Végül az a döntés született, hogy akkor maradjon ez. A szar kapott még egy pofont.