A kiteljesedett “együtt a család” para

Ha elmondom, hogy van egy családi nyaralónk a Balatonon az mindig jól hangzik. Kellemes nyáresték, forró délutáni strandolások, őszi kirándulások, téli korcsolyázás képzik meg a hallgatóság előtt. Előttem meg ha meghallom, hogy Bélatelep szóba kerül leginkább az idegeskedés, sértődés és veszekedés.

Az én elképzelésem a nyaralóról az élni és élni hagyni elvei mentén mozognak. Egy családi nyaralóban én azt tartom remeknek, ha akkor vagyunk együtt benne, amikor jólesik, nem pedig kötelezően: mindig. Mivel a család jelen állásában 5 házaspárt (vagy nemsokára azzá levő társulást) és 3 kiskorút tartalmaz ezért szerintem nem ördögtől való gondolat, hogy a szűk családok is részesülhessenek az egyéni nyaralás élményében. Teszem azt, hogy Péter öcsém és bájos menyasszonya elmehessenek egy hétre, urambocsá 10 napra nyáron a családi romhalmazba, hogy kikapcsolódjanak. Vagy Anyám meghívja az összes havert, akit szeret és csak ők legyenek ott, vagy Nagybátyám a rendes éves két hetét ott töltse a nagynénémmel, meg akivel akarja. Vagy én elmehessek a feleségemmel meg a két kölyökkel egy hétre és egyedül lehessünk, esetleg barátokkal.

Van a fenti felsorolásban egyetlen olyan elem, ami agyament, antiszociális vagy bármi módon sértő lenne egy toleráns családi közösség keretein belül?

A nyár hosszú és mindenkinek beleférne egy hét legalább, amikor ellehet a házban, anélkül, hogy a többiekre nagy megterhelést róna. Emellett még az is beleférne, hogy akik akarnak, azok közösen legyenek lenn. És fent maradnak a hétvégék, amikor persze mindenki ott lehet, ha szereti a tömegnyomort.

A fenti elképzelésemet arra alapozom, hogy mindannyian (nagyjából) dolgozó emberek vagyunk, véges szabadidővel. Ezért lennének hetek, amikor mindenki saját maga rendelkezik az ingatlannal, lennének olyan időszakok, amikor együtt vagyunk ott, és lennének a hétvégék, amikor az megy oda aki akar, hogy kipihenje a heti nagyvárosi nyüzsit.

Gyerekszáj

Fürdőszobából hallom a következő párbeszédet:

Apja:  -Miért nem fogadsz szót?
Cili: – De most kedves vagyok!
Apja: – Lehet, hogy kedves vagy, de nem fogadsz szót.
Cili hallhatóan durcásan rácsap a kád szélére.
Apja: – Te ne ingerkedj itt nekem!!
Cili: (mérgesen) – Én csak magamat próbálom védeni!

Nehéz néha nevetés nélkül gyereket nevelni. :)

Outlander (Az idegen) – 1. évad

Fogalmam sincs már, hogy miként találtunk rá az Outlanderre, de elég hamar elkezdtük nézni és tavasszal már epizódról epizódra követtük a kosztümös szappanoperát.

Első évadoknál – úgy veszem észre – nem meglepő, ha alaposan megváltozik a széria a nyitó és záróepizód között. Az Outlander esetében ez legalább kétszer, de inkább háromszor történt meg. Az első rész után volt egy nagy fordulat, a szinte teljes mértékben a második világháború utáni sztori egy huszáros vágással a 18. századba zökkent és legnagyobb sajnálatomra egyre ritkábban tűntek fel a 20. századi jelenetek. Gyakorlatilag a félévad záróig a sorozat elég lassú, nem túl akció dús, de annál érzelmesebb volt. Ha általánosítanék, akkor inkább egy csajos-kosztümös romantikus filmet néztünk.

Az évad második fele azonban kizökkent ebből, a jelenkori szálakat teljesen elfelejtettük, a történet csak a múltra korlátozódott. A főhős(nő) sikeresen beilleszkedett és az első részek ellenfeleiből barátok, szerető, és férj lettek. A tavaszi epizódok első felében a friss szerelmesek egymáshoz csiszolódása mellett a negatív hős kezdett egyre nagyobb teret kapni, néhány epizódban Claire nézőpontja helyett egy-egy másik szereplő szemén láthattuk a történéseket. Ez kifejezetten jót tett egyébként a sorozatnak.

Az utolsó részekre aztán egyre élesebb váltások jöttek, a romantikus lányregény egyre durvább (szexuális) erőszakba és kínzásba torkollott. Meg kell mondjam, hogy egyáltalán nem tetszett ez a fordulat, kifejezetten zavaró volt a kínzások részletes bemutatása. Aztán egy – újabb – éles váltással az utolsó percek nyugalmat hoztak, kíváncsi vagyok a második évad is ilyen hektikus lesz-e.

Bár látható, hogy a sorozat keresi még önmagát, de egy biztos: nagyon izgalmas.

Ez az izgalom független a stílustól, jó volt a romantikus részeknél, a fantasy-időutazásnál és az agresszív záró epizódokban is. Nem ismerem a könyvet, amiből készült, de valószínűleg jó lehet az alap, amiből építkeznek a forgatókönyv írók. És az az igazság, hogy a jó sztori mellé sikerült jó, néhol egész kitűnő, színészeket válogatni.

Claire Randall (Caitriona Balfe) - Outlander 1. évad
Claire Randall (Caitriona Balfe)

A főszereplő, Claire Randall, egy számomra teljesen ismeretlen színésznő, Caitriona Balfe alakítása. Az IMDB szerint az elmúlt években elég sok filmben és sorozatban játszott, de alapvetően modellként kezdte a karrierjét. Tényleg szép, és ügyes színésznő. Arról nem ő tehet, hanem a szerepe, hogy teljesen életszerűtlen, ahogy túlélt és beilleszkedett a múltban (már amennyire bármi racionalitást kell vinni egy időutazásba). Dehát eleve ez a sorozat gyenge pontja, amin túl kell lépni, hogy élvezhessük az egyébként remek epizódokat.

Hogy főszereplők-e a férjek, azt nem tudom, mindenesetre elég egyenrangúnak tűnnek. A gonosz múlt-béli Jack Randall kapitány, aki egyben a Claire 20. századi férje is (legalábbis ükunokailag, akkor Frank néven) Tobias Menzies alakítása, aki talán a legjobb színész a sorozatban. Unalmas lehet ez nálam, mindig a negatív hősök tetszenek a legjobban, talán abban kereshető a magyarázat, hogy egy pozitív szereplő a fele eszköztárában korlátozott, míg a negatív hős felvonultathatja szimpatikus és sötét oldalát is. Biztos hálásabb feladat gonoszt játszani. Akár így, akár úgy Tobias Menziesnek ez remekül megy: ha meglátnom a fejét a képernyőn már utálom.

Jack Randall kapitány (Tobias Menzies)
Jack Randall kapitány (Tobias Menzies)

Claire kora-újkori szívszerelme már jóval kevésbé mozgat meg. Jamie Fraser alakítója, Sam Heughan igazi szépfiú, kicsit buta arccal és hordó mellkassal. Gondolom a tinilányoknak bejön a fiatalember zsánere, de színészként nem rossz. Nincs vészesen nehéz dolga, de elhiszem róla, hogy ennél bonyolultabbat is el tudna játszani, miközben még mindig jóképű marad. Nyálas, de ügyes.

A másod és harmadvonal már változatosabb színvonalat hoz, de azokon a posztokon ez egyáltalán nem gond. Kedveltem a két MacKenzie testvért, a nyomorék klán vezért és a hadúr, ármánykodó öccsét. Különösen az utóbbi, a Dougal MacKenziet alakító Graham McTavish volt jó.

Jamie Fraser (Sam Heughan)
Jamie Fraser (Sam Heughan)

Az első évadot az IMDB információk szerint látatlanban rendelték meg, nem volt pilot, és lesz folytatás is. Azt remélem a második évadra sikerül kicsit gatyába rázni a szeszélyesen változatos stílust, és valami arany középútra terelni ezt az izgalmas történetet. Ha nem is hosszan, de egy-két évadot még szívesen néznék belőle, bár félő, hogy ha elnyújtják hasonló sorsa jut, mint a Downton Abbey, amit érthetelen, hogy miért görgetnek még mindig tovább. Egy év múlva ilyenkor meglátjuk mi alakult belőle.

Alexandre Dumas – Monte Cristo grófja

Érdekes látni a Moly adatlapon, hogy mennyi fiatal felnőtt veszi kezébe ezt a könyvet, egyben szomorú is, hogy első alkalommal teszik. Persze, ha azt nézzük, hogy jobb később, mint soha, akkor egy szavam se lehet. Dehát nem véletlen írok most én is erről a romantikus tini-regényről, az elmúlt években végignéztük Zsófival a Revenge nevű amerikai szappanopera sorozatot és a készítői szerint azt a Monte Cristo grófja ihlette. Én már régen olvastam az alapművet és amikor a Google Play könyváruházban szembejött velem egy ingyenes példány nem tudtam ellenállni neki. Aztán az elmúlt hónapban hazafelé a buszon vagy Dávid altatása közben szépen kiolvastam a regényt. Valóban vannak megfeleltethető szálak, és még azt se mondanám, hogy az eredeti tartalmasabb, vagy kevésbé csöpögős lenne, mint a belőle eredeztetett sorozat. Egy ponton tér el: nincsenek benne logikai bukfencek, míg Hollywoodnak ezt nem sikerült kikerülnie.

Egy érdekes ábra a Wikipédiáról, ami a szereplők kapcsolatait mutatja be.
Egy érdekes ábra a Wikipédiáról, ami a szereplők kapcsolatait mutatja be.

Valószínűleg túl öreg vagyok már így 35 évesen ehhez a könyvhöz, bár emlékeim szerint fiatalabb koromban sem nyűgözött le száz százalékosan. Én Dantés bosszúszomjával egyszerűen nem tudok azonosulni. Az önbíráskodása sokkal inkább gyerekes, mint nemes. Nem véletlen használtam a nemes kifejezést, mert a Moly olvasók értékelései között sűrűn előfordul ez a kitétel, nekem kicsit gyanús, hogy Dumas stílusa ragadt rájuk.

Mi az isten haragjától lenne nemes lelkű ez az ember?

Ha átgondoljuk mi történt, akkor Monte Cristo grófja inkább ellenszenves. Oké, az elején ő az áldozat: ártatlanul börtönözik be, sőt az ismerősei küldik a sittre, valóban csúnya dolog, de mit tesz ő? Miután kijut és kő gazdag lesz nem elégszik meg azzal, hogy szimplán felnyomja a rosszakaróit, hanem módszeresen tönkreteszi őket és a környezetükben élőket is. Ha már mindenképp megtetszett neki a Talio-elv, ahogy kifejti a római sztoriban valamelyik ifjú titánnak, akkor nem lenne jobb, ha a pénzéből egy jó késű orvgyilkost fogadna és kicsinálná az ellenfeleit? Hát mit vétett neki ezeknek a férfiaknak a családja? Na ezen a ponton nagyon hasonlít a sorozatra, ezt már ott se érettem. Egy csomó embert, akiknek köze nincs az egészhez, tönkretesz a nemes lelkű hős, és elvárja, hogy tapsoljunk neki.

A lóf… akarom mondani: a fenét!

Úgy egyébként izgalmas könyv, a romantika faktora az elviselhető és a szirupos határán mozog, akcióban elég lapos, lélektanilag fentebb már jól lehúztam. A gyerekkori olvasáshoz képest érdekes volt, hogy felnőtt fejjel egy dolog egyértelműbb volt. Gondolok itt arra, hogy bár a magyar fordítás egyértelműen kínosan kerüli a témát, de Danglars lánya, Eugénie leszbikus. Én, ártatlan kamaszfiúként erre nem jöttem rá. Amikor mondtam a családnak, elég hitetlenkedő reakciókat kaptam, úgyhogy utánatúrtam kicsit (hátha a vén kecske effektus jött elő nálam), de bizony ez egyértelmű. Nézd meg akár csak azt a Wikipedia képet is, amit beillesztettem: Eugénie, mint egy Iszménével keresztezett Szaphó lép ki barátnője oldalán a sztoriból. Ezek alapján érdekes lenne egy új fordítás, a Zabhegyezővel kapcsolatban úgyis éppen aktuális, úgy tűnik a szent teheneknek tekintett magyarítások néha csúnyán eltorzítják a műveket.

Ez a könyv egy tizenéves, világgal fasírtban levő kamasznak szerintem tökéletes, de nekem csak egy erős közepesre jó. Azt hiszem egy életre elég is volt belőle.

Kikommentelve

A mindennapi munkám során elég sokszor futok bele olyan kódrészletekbe, amiket az évek folyamán feleslegesnek ítéltünk, és eltávolítani nem akartuk, így csak kikapcsoltuk a kollégával. Ezt magunk közt kikommentelésnek nevezzük, ami nem igazán szakmai, de teljes mértékben fedi a valóságot.

A kikommentelésnek van egy olyan verziója is, ami a rendszeres felújítások során keletkezik, amikor változik a szerkezet is. Ilyenkor oda nem illő töredékek szoktak maradni erre-arra, ami elég randa hibák forrása. Mikor keresem a felelőst, szépen eltüntetem az összes lehetséges sort, aztán elkezdem egyenként átvizsgálni őket. Ma éppen egy két évvel ezelőtti javításba futottam bele, emlékszem rá, hogy megállapodtunk, ha hetekig nem elsz vele (nélküle) gond, akkor végképp eltüntetjük. És még mindig a helyén van. :)

A zöld sor a "kikommentelt" kódrészelt!
A zöld sor a “kikommentelt” kódrészelt!

Tyll J. Pollman: Farkasok vándorlása

Jól elmaradtam mostanában a könyv és sorozat beszámolókkal, de igyekszem behozni a dolgot. A legkorábbi törleszteni való a Vandálok sorozat második kötete, a Farkasok vándorlása.

Szinte nem is értettem Pollmant, hogy miért telepítette le Revriket és társait Pannóniában, az a pár év csak arra volt jó, hogy családja legyen, akiről mindössze pár mondat szól, majd a második könyv végére véres tollal ki is írják a sztoriból, hopsz egy spoiler. Ha azt gondolnám, hogy ösztökélésnek volt szükség rá, akkor se lenne igazam, Revriknek láthatólag nem volt szüksége ilyen indíttatásra, hogy háborúzzon, konspiráljon.

Nem is történelmi regény

1649-2228-product

Fura látni, hogy miként változik egy műfaj, hogy hígul fel, ha őszinték akarunk lenni. A történelmi regény valaha, mondjuk Robert Graves idejében egy sokkal lassabb, alaposabb szerkezet volt. Ha akció, kaland alakult is benne, akkor az csak azért, mert a történelmi személy, a megtörtént események leírásához hozzá tartozott. A Vandálok, vagy az Észak Urai könyvsorozatban (hogy a Vikingekről ne is beszéljek!) a történelem valami laza körítés, ami csaták és a fantasyből megismert lélegzetelállító kardozások mellé van írva. Ezek a könyvek sokkal inkább társai a Winnetounak, vagy a Tier Nan Gorduin sagáknak, mint az Én, Claudiusnak, vagy egy Passuth műnek.
Viszont nagyon szórakoztató, izgalmas kis ponyvák, amikből ezt-azt megtudsz a népvándorlás koráról.

Az előző fejtegetés után el kell mondani, hogy remekül szórakoztam és izgatottan várom, hogy lefordítsák végre az új kötetet is. Revrik vandáljaitól és hunjaitól még sok izgalmas percet várok. Arra meg kifejezetten jó volkt a könyv, hogy amikor a hó elején az Őrségbe mentünk kirándulni és végigautóztunk a Balaton mentén, majd bevágtunk Zalacsány felé helyből beugrott, hogy nahát Revrik itt kicsit északabbra szerzett magának várost, errefelé bujdosott a gótok elől, vagy indult el Róma meghódítására.

A bicikli és a hifi

A költözés során egy rakás dologtól megszabadultam, olyanoktól is amiket főleg érzelmi okok miatt őrizgettem. Nem titkolom, de a nosztalgikus természetem néha elég hülye döntésekre sarkal. Megszemélyesítek tárgyakat és így erős kötődést alakítok ki velük.

Az egyik, amiről nagyon nehéz volt lemondanom a hifim. Ezt még áprilisban adtam át a lomisnak, aki kipakolt minden szemetet a Lágymányosi 13.-ból. A hifit Aputól örököltem, a felső harmadában három tálcás CD volt, középen dekk, alul kétkazettás magnó. Könnyen tudtam csatlakoztatni minden eszközhöz, a CD lejátszója hamar tönkrement, de erősítőnek remek volt. Rengeteg házibulit csináltunk végig, a híres bélatelepi szilveszer nyomai még akkor is látszottak rajta mikor a lomtalanító elvitte: elfolyt gyertyacsonkok fehér viasza.

Hasonlóan nagy lelkierő kellett ahhoz is, hogy megváljak kamaszkori biciklimtől. A canga még átjött velem ide a Trencséni utcába, de nem tudtam már mit kezdeni vele, hónapokig vacilláltam. A biciklit Lacustól örököltem (ő kapott egy jobbat). Mindig voltak bajai, a váltója elég közepes volt és a pedál rendszeresen, kb. évente cserés volt, de a generál szervizzel együtt jó bicó volt: nagyon könnyen futott.

Könnyű volt. Gyors volt.

A kamasz évek után a bicikli véglegesen Balatonon maradt, év közben már nem jártam túrázni vele, mert Pesten lógtam Zsófival. Az első nagy betegségei ebben az időszakban születtek, én nem tudom a Gombos unokatesóim mit művelnek a drótszamarakkal, de több biciklinket amortizálták le, sajnos ezt is. 5-6 éve felhoztam Budapestre, elvittem egy szerelőhöz aki 28 ezer forintért megjavította. Két hét múlva újra betegeskedni kezdett, újabb 12 ezer forint után még kihúzta a nyarat majd évekig pókhálósodott az erkélyen. Veszélyes volt már, szalajtott veszettül, többször majd elestem miatta.

Két út volt, vagy ráköltök egy újabb vagyont vagy megszabadulok tőle. Az utóbbit választottam: kivittem a CBA mellé és otthagytam a tárolóban. 21 évet adtam oda valami biciklitolvajnak. Most kicsit gyászolok, fogynak a gyerek-, és legénykorom emlékei.

Gyerekszáj

Cili egy IKEA-s botos játék lovon (nem tudom, mi a neve) “nyargal” a szobában.

Cili: – Nézzétek milyen gyojsan száguldok a lóval!!
Én: – Csak meg ne vaduljon az a ló!
Cili: (kacajt hallat) – Heh! Nem fog, mejt ez plüssből van!


Apja: – Na gyere, adok annak a lónak egy kis kockacukrot.
Cili: – Ő nem szejeti a kockacukjot!!
Apja: – Minden ló szereti a kockacukrot!
Cili: – Ő nem!! (Elengedi, az nagy puffanással landol a földön.) Nézd meg!!! Eldől tőle!!

Az a szép…

A mai munkámban az volt a szép, hogy amire elszúrtam több, mint egy órát azt reggel, frisebb fejjel szimplán elsőre megoldom. Kicsit nehéz volt kimatekozni, hogy az egymást követő negyedik elemek mindig valamilyenek legyenek. De aztán új nézőpontot kerestem,

egy enyhén túlértékelt alkotásban ilyenkor a főszereplőnek azt ajánlották álljon fel az asztalra,

majd összeadás helyett elkezdtem kivonni és voilá: működött.

View this post on Instagram

#css3 #listing #minusistheanswer

A post shared by oriandras.hu (@oriandras.hu) on

T -50

Már jó ideje van egy webes számlálóm, ami augusztus 8.-ig mutatja a hátralevő napok számát. Aznap kerül birtokunkba az új lakás ugyanis. Egy ilyen számláló jó dolog, presszionálja az embert, hogy intézkedjen, szervezze az átvételt követő felújítási hercehurcát.

Eddig leginkább a pofonok jöttek, kezdve azzal, hogy három hónap kiköltözési időbe kellett belemenni a szerződésben, aztán, hogy a kivitelező egy kövér millióval többet számolt a felújításra, mint mi előre terveztünk. Oké, nem kell mindennek azonnal megoldódnia, de keresni kell olcsóbb megoldásokat, nyűgös az egész. Persze lehetne azt is, hogy beköltözünk egy festés után aztán szép apránként, de én jobban szeretném az igazán koszos, falszétverős munkákat most elvégezni, amikor még nem jár bútor tologatással. A csicsa majd maradhat az elkövetkező évekre, de az alap meglegyen.

Na szóval itt tartunk 50 nappal az átvétel előtt. Ha addig sikerül jó áron kivitelezőket találni, akkor elvileg augusztus 10.-én kezdődhet a munka és reményeim szerint október elejére, szeptember végére be is költözhetünk.

Nagyon izgalmas.