Várkert bazár – első benyomások

Tegnapelőtt Dáviddal a Várkert Bazárnál sétáltunk. Most próbáltam harmadjára bejutni, eddig valahogy hiába adták át a területet azért látogatni sosem lehetett. Egy idő után el is felejtkeztem róla, de mikor egy rövid sétára kellett valami izgalmas helyet keresni beugrott, hogy mások már fotóztak onnan, szóval valószínűleg most már tényleg bejárható.

Kilátás a Várkert bazár lépcsőiről
Kilátás a Várkert bazár lépcsőiről. Fotó: Őri András

Az első benyomás az volt, hogy nem is olyan egyszerű bejutni. A villamosról leszállva, ahogy a képen is látszik, egy elég forgalmas útszakasz választja el a Duna partot a bejárattól. Sehol egy zebra, ami megkönnyítené az átjutást. A villamos sínek felé eső részen van egy nagy ülőfelülettel határolt park vagy tér, tudja a fene. Ide adná magát, hogy oda kitelepülős kocsmák kerüljenek. Igazából az egész építmény jellege azt adná, hogy kinyíljon a Dunára és a partra. Ezt teszi sajnos teljesen lehetetlenné az autóforgalom. Kár érte, nagyon jópofa lehetne.

Ahogy elkezdtünk lépcsőzni teljesen lenyűgözött az egész. Nagyvonalúan bántak az építők az anyaggal és látványos lett a felújítás is. Sajnos a zöld felületek még csak most kezdenek nyílni, de már így is vidám látvány volt. Dáviddal azért nagyon mély tanulmányozásra nem volt időm, Őt főleg a rengeteg megmásznivaló izgatta, mert mostanában tanult meg önállóan lépcső járni.

Látszik, hogy tényleg odafigyelve újították fel a régi részeket, viszont nem értem a mindenfelé elharapózó rozsda designt.

A pécsi Kodály Központban szerintem jól néz ki. A Tettye romjain kicsit erőltetett, de ha azt nézzük, hogy egyszerre az akkori városfejlesztés részeként jelent meg sok ikonikus pécsi épületen ez a díszítés, akkor belefér. Koncepcionális látványvilág vagy mifene. De itt, a Vár aljában semmi értelme az egésznek. Nem ad semmit az eredeti látképhez csak egy olyan nagyon kínos érzést, hogy valamivel mindenképpen hozzá akartak tenni az amúgy (is) nagyszerű épülethez. Felesleges volt.
Nem baj, majd kikopik az épületből az idő múlásával. Ami viszont közel katasztrofális az a meredek lépcsősor, a fedett a mozgólépcsővel. (Igen ez is a rozsdás rész.) A teteje sötét-vörös barna (rozsda) az oldala sötét-barna, a lépcsők sötét, talán szintén barnás színűek. És az egészben a félhomálynál kicsit sötétebb volt ahogy ment le a nap. Lámpa sehol. És piszok meredek lépcsősor pihenők nélkül egyenletesen lefelé. Egyszerre volt klausztrofób és tériszonyos érzés. A karomon vittem Dávidot és a harmadától kezdve lefelé komoly félelmeim voltak, hogy leszédülök. Olyan volt, mint valami sűrű masszában lépdelni lefelé. Szédültem. Állandóan megálltam, igyekeztem összeszedni magam, de életem egyik legkellemetlenebb emléke volt.
Arra a lépcsőre egy tisztességes lámpa kell!

Gyönyörű panoráma tárul elénk Pest felé minden irányba. Fotó: Őri András
Gyönyörű panoráma tárul elénk Pest felé minden irányba. Fotó: Őri András

Jól leírtam mi nem tetszett a Várkert bazárban, miközben nem sok jót mondtam róla, pedig lenne mit. Egyrészt impozáns az egész és végre összekötötték a teljes domboldalt a palotával és a Duna parttal. A Vár már eddig se volt egy pár óra alatt letudható turista program, de ezzel a nyitással napokig el lehet benne sétálgatni nézelődni. Nagyon jó dolog ez, el is határoztam, hogy teljesen turista módban is be fogom járni valami szép nyári napon.

A nagy lépésszámláló app teszt: WalkLogger

Mindennapjaimhoz évek óta hozzátartozik a rendszeres séta. Az okostelefonnal egy időben érkezetek az életembe a lépésszámláló alkalmazások is. Elég hamar kikötöttem a Moves mellett, de időről időre körbenézek a piacon, hátha van trónkövetelő.

Február elején kezdtem bele a tesztelésbe, mert érdekelt, hogy mennyire mér pontosan a Moves nevű lépésszámláló alkalmazásom. Nem cicóztam, rákerestem a Play Storeban a lépésszámlálókra és az értékelések és képernyőképek alapján kezdtem bele a töltögetésbe. Az első delikvens a a Walklogger nevezetű alkalmazás lett.

Itt tenném hozzá, hogy a pontos mérésben, mint olyanban azóta nem tudok hinni, de van egy tervem arra, hogy miként tudok legalább megközelítőleg pontos összehasonlítást és a valósághoz mérhető adatokat kapni. Erről majd a végén, ha már megírtam mindegyik alkalmazás értékelését bővebben is értekezem és egy lezáró cikként megpróbálom összehasonlítani őket.

Telefon és rendszer

Mivel nekem Androidos készülékem van ezért a tesztelés is az Androidos alkalmazásokat érinti csak.

A teszt készülék egy Samsung Galaxy Core Prime. Igen, közel sem csúcskészülék, de mindennapi használatra nekem tökéletesen megteszi. Tudok Internetezni rajta, az alapvető, mindennapi életemhez szükséges alkalmazások, a Gmail, Chrome, Instagram és a Hangouts teljesen korrekten hasítanak rajta. A többivel lehetnek problémák, de azok meg igazából nem fontosak, főleg annyira nem, hogy több százezer forintért jobb telefont vegyek miattuk.

WalkLogger

WalkLogger widget használat közben
WalkLogger widget használat közben

A WalkLogger egy nagyon okos app, a tesztben mintha kicsit felülmért volna, de alapvetően megbízható. A nagy hibája, hogy zabálja az akkumulátort.

Előnyök:

  • Kalória számláló
  • Lépés számláló
  • Táv számláló
  • Widget
  • Nem terheli az adatforgalmat.
  • Jól konfigurálható / személyre szabható.
  • Előre kitűzhető célok.
  • Elnyerhető medálok.

Hátrányok:

  • Durván eszi az energiát.
  • Vannak érthetetlen működésbeli zavarai.





A lapozás után bővebben folytatom.

Mindennapi terrorizmus

Számomra a brüsszeli robbantásos merényletekben az a legijesztőbb, hogy mennyire nem volt váratlan. Egy ideje már úgy gondolom, hogy veszélyesen hamis biztonságérzetbe ringatjuk magunkat a terrorizmus kapcsán.

Mindenki szomszéd – ISIS/IS háború

Szerintem azt kell megtanulnunk, hogy ez, a terrorizmus, mostantól egy ideig az életünk része lesz. Csak az ellen tehetünk, hogy minél rövidebb ideig maradjon így ez a helyzet. Európában most volt egy csendesebb, hullámvölgynek tekinthető időszak, ami alatt nagyjából elszoktunk az ilyen eseményektől. Egyébként ez a nyugalom nem is volt olyan hosszú, az IRA meg a baszk ETA alig pár éve nyugodtak meg. (Az ETA még nincs négy éve, hogy hivatalosan feloszlott!) Előtte a spanyoloknál és Angliában is mindennaposak voltak a terror cselekmények.
Ezek persze sokkal izoláltabb dolgok voltak, hiszen jó keresztény európaiak lőtték és robbantották fel egymást, most meg egy ennél nagyobb világnézeti problémán megy az öldöklés. Tavaly azt írtam, hogy mi úgy gondoljuk, hogy az Iszlámnak kéne alkalmazkodnia, ők meg úgy gondolják, hogy Európának (és a Föld többi országának is, mellékesen).

Mi itt Magyarországon extrán elkényelmesedtünk.
Mióta nem volt igazi Magyar Terrorista? Talán Matuska Szilveszter jut utolsóként az eszembe. Volt még egy robbantás a kilencvenes években az Aranykéz utcában, dehát az is alvilági leszámolás volt inkább, mint hardcore terrorizmus. (Egyébként hol húzzuk meg a határt?) Éppen ezért szerintem nem is baj, ha kicsit emelik a rendvédelmiek készültségét az országban, főleg, hogy a keddi robbantások egyik felelőse a jelen időpontban még mindig szabadlábon kódorog valamerre.

(Update 1: Közben elkapták.)
(Update 2: Úgy tűnik mégsem.)

Az mondjuk egy másik kérdés, hogy egy pokolgépes merénylőt mennyire tud megállítani egy felfegyverzett katona. De akár szerencsénk is lehet, főleg, hogyha ott sincs akkor pont semmi esélye rá.

Viszont, és ezzel valószínűleg nem vagyok egyedül, úgy érzem, hogy az EU-nak jobban oda kéne tennie magát az Iszlám Állam elleni háborúban. Mert a terrorizmust felszámolni nem lehet, ez egyértelmű, de a visszaszorítására van mód. A határainkon kívül.

Igen, ezt hívják háborúnak.

Kultrovat podcast

Én sosem értettem a podcaston mit esznek az emberek annyira? Gyakorlatilag egy amatőr rádió, rosszabb esetben még az sem. Többször próbálkoztam már vele, például nemrégiben a MentorFm podcastjaiban hallgattam meg, ahogy gurgulázó hangú IT zsenik igyekeznek világmegváltó bölcsességeket megosztani.

Az sem tetszett.

Aztán elindult az Index Kultrovat podcast, aminek az első adása tökéletes volt, a második meg remekül hozta a színvonalat. Szóval két adás után bepakoltam az RSS feedbe, hogy le ne maradjak ezentúl róla és elmondhattam, hogy végre egy olyan adás a műfajban, amit én is értékelni tudok.

Sajnos a harmadik menet kifejezetten unalmas lett, pedig nagyon kitartóan próbáltam, de nem hallgattam végig. Lehet, hogy a vendég volt számomra érdektelen vagy a téma. (Mindig hülyeségnek éreztem a szakácsversenyeket.) Mindenesetre tökre várom, hogy a negyedik milyen lesz és közben szurkolok, hogy valami jót sikerüljön újra villantani.

Mindenesetre addig is ajánlom mindenki figyelmébe, ide tessék kattintani (Chrome böngészőből helyből hallgatható is).

Louisa May Alcott: Kisasszonyok

A Kisasszonyokról egészen eddig csak annyi fogalmam volt, hogy Joey szerint be kell tenni a hűtőbe. Aztán a múlt hónapban Pécsett jártunk és elkértem Anyutól. Az elmúlt hetekben beraktam a WC-be és az ottani ücsörgéseim során átrágtam magam ezen a könyvön is. (Ott vár még a Bunkerrajzoló is, már január óta, de ahhoz úgy tűnik még keveset töltök el ebben a helyiségben.)

Nem bántam meg, hogy elolvastam (ritka az olyan, amikor egy könyvvel eltöltött időt feleslegesnek érzek), de nem hinném, hogy felkerülne az újraolvasós kategóriába. Az én ízlésemnek kicsit túlzottan Istenes és szájbarágósan prédikálós. Gondolom az eredeti célja éppen ez volt, hogy jó puritán erényekre nevelje a serdülő leánykákat. Persze az alap eszmeiségével nem is lenne baj, hiszen ezek az erények örök érvényűek is lehetnek, de a stílusa felett eljárt kissé az idő.

Az, hogy mégse tűnt el a feledés homályában valószínűleg az amerikai szentimentalizmusnak köszönhető első sorban. Másrészről meg azért ez alapvetően egy kedves, mindennapi történet négy testvérről, olyan könnyű és kedves olvasmány, aminek mindig lesz piaca. És nem csak a tini lányok (kisasszonyok), hanem az idősebb, de szívükben örökifjú nők meg az olyan fura pasasok közt is, mint én (meg Joey), akik szeretnek lányregényeket olvasni.

Hja, kérem nem a remény, hanem a romantika hal meg utoljára. És ez így van jól.

Kisasszonyok könyvadatalap a Molyon.

Gyerekszáj

“Képzeld el Anya, a Kingának az oviban pont ilyen cumija van, mint nekem. Csak neki …blablablabla, nekem pedig ilyen …blablabla (itt kihagyott az agyam, de a lényeg, hogy teljesen más – Zs.). Úgyhogy össze is bajátkoztunk! Eddig az Ivett volt a bajátja, de ő most a Flójával játszik. Én meg gondoltam, játszom szegény kis Kingával, mejt senki nem akajt vele játszani.”

#cilimondta

Fotók a tüntetésről – 2016. március 15.

A Pilvax közből érkeztünk Anyuval a Hősök terére, majd egy órával a tüntetés bejelentett kezdése előtt. Már akkor nagyon hideg volt és a szemerkélő esőben jól átfagytunk, így elsétáltunk pár utcával arrébb és egy étteremben várakoztunk, forró tea és gesztenye püré mellett.

Még így is korán mentünk ki, szerettem volna ha jó helyünk van. Éppen akkor állt be a felvezető autó, Nagy Bandó még deklamált a téren, de már akkor is elég sok esernyős-kokárdás ember bámészkodott. Aztán elindult az autóról a zene: többek közt Janis Joplin és a Rolling Stones dalai hozták hangulatba a gyülekezőket.

Aztán hirtelen jött a pillanat és elkezdett özönleni a tömeg. Minden irányból emberek jöttek, folyóként kanyarogtak minden felé. A rendőrök leállították a forgalmat és mi is kimerészkedtünk Anyuval a sugárútra. A lenti kép éppen ekkor készült.

Gyülekeznek a tüntetők a Hősök terén. Fotó: Őri András - 2016
Gyülekeznek a tüntetők a Hősök terén. Fotó: Őri András – 2016

Kicsit lassan indult el a tömeg. Nem értettük miért, de nekilódult aztán megállt. És ezt legalább tízszer eljátszottuk, a végén már majdnem a Bajza utcai megállónál voltunk. Akkor még nem jöttem rá, hogy mi történik, de később az Internet megmagyarázta: megtelt a Hősök tere és előre kellett vezetni az embereket.

Végül jó 20 perc késéssel indult el a menet. Kerülgettük a pocsolyákat, igyekeztünk a jobb szélen maradni, mert a barátainkkal azt beszéltük meg, hogy az Oktogonnál csatlakoznak. A találkozáshoz a Burger King előtti sarkot választottuk, ezért kellett a jobbra tarts. Ennek megvolt az a piszok nagy hátránya, hogy mindenki elkezdett beelőzni és a remek front helyünk hamarosan a múlté lett. Egyre hátrább szorultunk, az Oktogonnál aztán kiderült, hogy a barátaink nem vártak meg, hanem majd találkozzunk a Kossuth-téren. Ez elég bosszantó volt.

Pocsolyák és esernyők, fotó: Őri András 2016
Pocsolyák és esernyők, fotó: Őri András 2016

Az Alkotmány utcánál már tudtuk, hogy rengetegen vagyunk (újból az Internet segített ki), az embereket szétterelték a párhuzamos utcákba is, így a tömeg három pontról kezdte feltölteni a Kossuth teret. Mi Anyuval a Néprajzi Múzeum előtt találtunk helyet magunknak. Jó kilátásunk volt, jól hallottunk mindent. Az egyetlen negatívum az volt, hogy égett a többi tüntető miatt az arcom, mert a Múzeum előtti zöld terület bokrait, virágait gondolkodás nélkül taposták le. Szerintem ez nagyon paraszt cselekedet volt, nem pusztítani mentünk oda.

Vonulunk a Parlament felé. Fotó: Őri András - 2016
Vonulunk a Parlament felé. Fotó: Őri András – 2016

A beszédek nagyon jók voltak. Öregszem vagy mi, de a fekete ruhás nővér szavaitól egészen elérzékenyültem. Nem az első ilyen élményem mostanában. Azt kell, hogy mondjam, amióta tüntetni járok ezek a tanár demonstrációk messze kiemelkednek a többi közül. Nem hiába, a pedagógusok értelmes emberek, műveltek és ez látszik az egész szervezésen. Van céljuk, tudják miért viszik ki ezt a rengeteg embert. Értelmes, összefüggő mondatokban világosan fogalmazzák meg a gondolataikat és követeléseiket. Kitartóak és elszántak.

Az általános sztrájk belengetése nem volt meglepetés számomra, kb. ezt vártam. Véleményem szerint ez az egyetlen lehetőség nekik és az országnak is. Ha most nem állunk be mögéjük és ennek folyományaként nem állunk ki magunkért, akkor lőttek a demokráciának. Veszélyes játszma lenne ez, ha nem lenne alternatíva nélküli. Ha a pedagógusok vesztenek, akkor Orbán nyer. És ez annyira megerősíti, hogy onnét már nincs megállás. Mostantól dupla vagy semmit játszunk.

Annyit mondhatok, hogy rajtam nem múlik. Ha rajtad sem, akkor már kezdhetünk reménykedni.

Kossuth-tér március 15. Fotó: Őri András 2016
Kossuth-tér március 15. Fotó: Őri András 2016
Kossuth-tér március 15. Fotó: Őri András 2016
Kossuth-tér március 15. Fotó: Őri András 2016