20 éves a Holdfényexpressz

Reggel amikor kerestem valami zenét a mai munka mellé eszembe jutott, hogy milyen régen hallgattam meg úgy igazán, odafigyelve a Holdfényexpresszt, pedig éveken keresztül a kedvenc albumom volt. Így aztán előkerestem a Play Musicon a zenetárból és elhűlve vettem észre, hogy basszus ez az album idén 20 éves.

Érdekes, hogy senkinek nem jutott eszébe erről írni idén, pedig ez a lemez nem csak a Kispál életműnek, hanem a magyar rock történetének is az egyik kiemelkedő pontja. A Kispálnak ez a legjobb albuma, valószínűleg. (Szerintem.) A Bálnák ki a partra a Csinibabával együtt meghozta a teljes, országos ismertséget a zenekarnak és a Holdfényexpressz épp a legjobb formájában találta a zenekart. Ugyanez a lendület a Velőrózsákra kezdett megtörni, ami a Holdfényexpresszhez képest már nagyon túlgondolt album lett.

Emlékszem, hogy hazavittem a boltból a CD-t és egyedül voltam otthon, leültem a foszladozó szövetű barna csíkos kanapéra és csendben végighallgattam az egészet. Elsőre egyáltalán nem voltam tőle elájulva, a szövegeket nagyon nehezen lehetett kisilabizálni a szövegkönyvből és valahogy a Bálnák után lassú volt az egész. Aztán később, este lefekvéskor betettem a Discmanbe (helló, kilencvenes évek!) és akkor jöttem rá, hogy mennyire nagyszerű lett az összes szám. Akkor 18 éves voltam, de ahogy ültem ma délelőtt a kódsorokat írva és közben szólt a Kólagép ugyanaz a borzongás futott rajtam végig, mint tiniként. Ez az album máig tökéletes és mert időtlenül a szerelemről szól valószínűleg az is marad majd.

Gyerekszáj

Kicsit kopottas japán legyező még gyermekkoromból. Kérem a gyerekeket, óvatosan játszanak vele, merz emlék. Amíg Balatonon voltak egyszer használni akartam, szétnyitottam, el volt szakadva. Itthon 1 nap után eszembe jut, rákérdezek, kiderül, Dávid szakította el. Bánja, de nem túlzottan, én pedig szomorú vagyok, ezt meg is mondom neki, és főleg azért, mert nem szólt akkor, hanem visszatette a helyére…
Elmegy, majd egyszer csak odasomfordál, egy rajzot ad.
– Anya, ezt boldogulásból csináltam Neked.
Átöleli a nyakam.

#ilyenezagyerek #nemlehetraharagudni #davidmondta

Hétfő (mobiltelefónia 60 felett és 40 alatt)

Úgy tűnik, hogy a hatvan feletti férfiakat kényszeres közlési vágy fogja el, ha utaznak. Maximum a médium változik egyénenként. Apám, ha visz magával megfelelő eszközt, akkor rendszeresen napi összefoglaló leveleket küld haza. Az apósom meg vadul smsezik. Elmentek közel két hétre nyaralni és napi 2-4 sms-t kapunk tőle, a család minden mobillal rendelkező tagja, hogy éppen hol vannak, mit csinálnak, mit esznek és, hogy itthon jól van-e mindenki.

Én 2-3 üzenetenként szoktam Neki válaszolni, hogy éppen mi a helyzet, az utazáshoz képest a dolgos mindennapok kevésbé tartalmasak, ugye. Persze lehetne mondani, hogy nem látom a fától az erdőt, lassan 20 éve, hogy írom ezt a blogot, de a különbség talán annyi, hogy ezt én mindig csináltam ők meg mostanában, a fent említett évforduló után kezdtek neki.

Egyébként ez egy tök jó dolog, egyrészt az ember tudja, hogy merre járnak, minden okés velük – mégiscsak végigzúznak Európán oda és vissza az autópályákon. Más részről pedig amikor gyerek voltam, ja a régi szép időkben: én is öregszem, szóval a mobil előtt ez az egész nem volt elképzelhető és úgy tűnik, hogy senkit nem is nagyon izgatott. Ha valaki elutazott, akkor elmondta, hogy mikor hol lesz nagyjából, mikor ér haza. Ha nem ért haza, akkor kezdtek aggódni. Ha elég hosszú volt az utazás, akkor küldött képeslapot, ami nagy eséllyel jóval őutána érkezett meg, de a gesztus volt a lényeg.

Szóval, hogy valójában szükséges-e az a mértékű kapcsolattartás, amire az internet és a mobiltelefonok szoktattak minket számomra nagyon is kétséges. Viszont van egy új stresszfaktorunk: ha valaki 5 percet késik már halottnak hisszük és közben idegesek vagyunk rá, hogy mi a faszért nem veszi fel azt a kurva telefont.

Részben ide kapcsolódik, hogy valami idióta rohamomban feltelepítettem az Outlook appot a telefonomra, hogy ha gond van a cégnél helyből tudjak róla hétvégén is. Na most szombaton éppen a két gyerekkel csavarogtam a Budai-hegységben és amikor térerőt kaptam helyből nyolc e-mail fogadott, hogy mi működik szarul az aktuális hétvégi kampányban. Ott, az ősbükkös közepén semmi eszközöm nem volt amivel segíthettem az ügyet, leszámítva azt, hogy legalább én is idegeskedtem egy csomót.

Le kéne törölni.

Gyerekszáj

Dáviddal a szokásos esti párbeszédünk:

A verzió
– Anya, minden mehet a szennyesbe?
– A gatya nem, minden más igen.
– A póló?
– Mondtam, hogy a gatyán kívül MINDEN más mehet a szennyesbe.
– A bugyi is?
– Szennyes! És a zokni is!
– És a gatya?
– Mondtam, hogy a gatya nem!

B verzió
– Anya, minden mehet a szennyesbe?
– Igen, minden.
– Minden?
– Igen, mondom MINDEN!
– A póló?
– Mondtam, hogy MINDEN mehet a szennyesbe!
– A bugyi is?
– Szennyes! És a zokni is!
– És a gatya?
– Minden Dávid. MINDEN!

Ma Dávid egy szál alsónadrágban volt, amikor az apja jelezte, hogy vetkőzzön.
C verzió
– Anya, minden mehet a szennyesbe?
– Igen.
– (kioktató hangon) De hát csak egy alsónadrág van rajtam….

#davidmondta

Péntek – támogassuk a szabad sajtót

Messziről kezdem, de így lesz teljes a kép. Néhány online közvélemény kutatónál be vagyok regisztrálva, azoknál, ahol nem sorsolnak a résztvevők között, hanem gyűjtögetni kell pénzt vagy pontot, amiket egy idő után pénz formájában megkapsz. Az esetek nagy részében ez a Paypal számlámra megy, így marad meg a legtöbb belőle. Ebből szoktam a tárhelyet fizetni, vagy kínai boltokból vásárolni. Nem nagy pénzek, de erre pont jó.

Aztán, hogy az elmúlt napokban a Fidesznek végre összejött az amit már olyan régen akartak és csak nekik van tévéjük az országban (plusz az RTL), szóval elhatároztam, hogy a számlán levő maradékot átutalom egy újságnak. Idén már rendszeresen kérnek adományokat az online lapok is, hvg, 444, stb. Gondolkoztam kicsit, hogy melyik fájna a legjobban, ha eltűnne és rövid töprengés után a 444-nél kezdtem el kutakodni. Szerencsére volt náluk Paypal Donate opció. Nem nagy összeg, de ha legközelebb utal valamelyik közvélemény kutató, akkor majd megint továbbítok.

Jelen pillanatban azt hiszem ez a legkézzelfoghatóbb dolog, amit a normális Magyarország megmaradásáért tenni lehet.