
Szép szép dolog ez az AngularJs egészen addig, amíg nem akarsz magyar (lengyel, arab, stb.) ékezetes karaktereket rendezni. Az ékezetes karaktereket ugyanis kibassza a lista végére. Szóval írhatsz hozzá javascriptben egy compare functiont és kötheted be mindenhová. Vagy rendezed az adatot már adatbázis lekéréskor. Csak akkor meg nem vagy dinamikus.
Sosem voltam az az ember, aki feltétlenül hisz a szervezett oktatásban. Valószínűleg ennek köszönhető, hogy sosem értem meg miért nem mernek próbálkozni az emberek? Én mindent, amit tudok úgy tanultam meg, hogy próbálkoztam.
A múlt héten átvettük és kitakarítottuk az új irodát, ma lesz ott az első nap. Június 11. óta az első rendes munkanapom. Furcsa, de hiányzott.
A júniusi tárgyalásokon a kormányzat képviselői ígérték, hogy legkésőbb a nyár végéig választ kap a szakmai szervezet. Ám máig semmi nem érkezett, holott többször jelezték, hogy elég kritikus a helyzet. Forrás: Népszava Hajrá!
Nem szeretem Karácsonyt, nem örültem, hogy ő nyerte az előválasztást, de elfogadom és rá szavazok. Viszont, ha ez a cikk igazat ír Puzsér elvégzi a melót, amire szánták. Ha emiatt a balfasz miatt nem sikerül elküldeni Tarlóst akkor majd elégedetten dőlhet hátra: fasza médiahack volt.
Már-már futurisztikus, de leginkább csak meglepően ambivalens élmény, ahogy a mocskos MÁV vonaton a telefonom képernyőjéről egy másik telefon kamerájával csippantják le a jegyet.
Hallottam minden rosszat az új Tarantino filmről (Once upon a time…), de megbíztam benne és milyen jól tettem. Nagy élmény volt. Remek mozi.
Hm. Este kigyomláltam a fele embert, akit bekövettem és most megint egész élhető lett a Twitter. #reménytelenPróbálkozásaim #önbecsapás #pozitivÉletszemlélet
Félek most kezd elbaszódni a Twitter is. Az elmúlt napokban kilátástalan harcot folytatok a nyígó gimisek és gólyák némítására, de hiába. Náluk csak azok basznak fel jobban, akik a kutyájukat a gyereküknek gondolják. Olvasol egy posztot (fogalmad nincs ki az és miért látod) aztán kiderül, hogy egy kibaszott kutyáról van szó. #mindenbekrepálvégül
Amikor először hallottam, hogy a Vodafone megveszi a UPC-t gondoltam, hogy ebből nekem, aki mindkettőnél előfizető vagyok, valami jó fog kijönni. Ma megkaptam az értesítő levelet: tényleg. Kicsit több adatforgalom (+ 2gb), ha az előfizetéses net beszarik, akkor a javításig (72 óra) ingyen-korlátlan mobilnet és némi havidíj csökkentés.