Én, Kasszandra

Két év múlva ilyenkor választási hajrá lesz. Számomra a belpolitika mostanra egy érthetetlen objektum lett, egy fekete lyuk. Szóval amit írok azt inkább az érdekesség kedvéért teszem, két év múlva lesz min röhögni.

  • a választások időpontja március vége max. április eleje
  • LMP egyedül de bukó
  • MSZP egyedül és bukó, nincs baloldali összefogás
  • Jobbik – Fidesz párharc, szerintem Jobbik lesz a nagy befutó
  • Lesz egy harmadik, új, konzervatív törpepárt
  • Nem lesz kampányzáró vita a tévében

Gyerekszáj

Esti párbeszéd a fürdőszobában:
-És képzeld el Apa, a Zétény letekejt egy egész tekejcs wc papíjt!
– Igen? Hát én ismerek egy kislányt, aki pont ezt csinálta…
-Igen, de ajjól ne beszéljünk!! El akajom felejteni!!!

Cili a fürdőszobában, a többiek szólongatják a konyhából.
– Jó, jó!!! Pisilek!!
Sóhajtva maga elé:
– Jaj, mindjájt idegbajt kapok!

#cilimondta

P. G. Wodehouse – Valami sumákság

Na jó, elhatároztam, hogy egy online Wodehouse szereplő adatbázist fogok létrehozni, mert egyre szövevényesebb az univerzum. Hogy ehhez mindet újra kell olvasni? Na bumm!

Nem, uram. Mr. Twine-t mint anyagi értelemben rokkant személyt tudnám jellemezni. Ez akadályt gördít az ifjú hölggyel való egybekelése útjába. – 35. oldal

Ahogy elkezdtem olvasni a Valami Sumákság-ot a Valami Új bevezető szövege jutott eszembe: Wodehouse arról ír, hogy mindenki azzal vádolja, hogy újra és újra ugyanazokat a karaktereket írja meg. De most jól kibabrál a kritikusokkal és egyszerűen újra előveszi ugyanazokat a karaktereket. Na, a Valami Sumákság szerintem jó eséllyel pályázhat annak a kötetnek a címére, ami a fenti kritikákat kiváltotta.

Ennek ellenére, vagy pont ezért, de az átlag Wodehouse sorozatból kifejezetten kiemelkedik. Van neki egy kis extra alapsztorija, amiből más író, teszem azt Agatha Christie egész véres kis krimit hozott volna ki, míg az öreg P.G. egy megszokott limonádét.

A Valami Sumákságban a humor mutató is pozitív irányban leng ki. Főleg Lord Uffenham benyögései kiválóak, remélem egyszer még viszontlátom ezt a krapekot egy könyvben.

Lord Uffenham egy pillanatig csöndben volt. Mélyen megindultnak látszott.

– Tudta-e – mondta végül -, hogy a heringsirály párzáskor felfújja a nyakát, kinyitja a csőrét, és visszaöklendez egy jókora mennyiségű emésztetlen táplálékot?
– Ne mondja! Ez, ugye, az anglikán egyház esketési szertartásának nem része?
– Nem hinném. Mindazonáltal – mondta Lord Uffenham – érdekes gondolat. Ráébreszti az embert, hogy mily sokféle teremtményből tevődik össze a világ.
– 140. oldal

Volt egy Jeeves könyv, ami a második világháború után játszódott és az kifejezetten szomorú volt. A Valami Sumákság ’55-ben történik, de mégis hozza a vidám és optimista hangulatot, pedig Wodehouse igazi közege a két világháború közti időszak, amikor még érintetlen az arisztokrácia világa.

Bár fura, hogy P.G. Wodehouse néha akár fél oldalnyi szövegtesteket is átmozgat egyik regényéből a másikba, de volt egy olyan ebben a regényben, ami hozzátett a nagy kedvencemhez, a Rengeteg Pénz egyik nyögetéhez, íme:

Ez, természetesen, oly cél, aminőt csak óhajthat a kegyes, mivelhogy – mint már egynéhányszor kifejtettem – nemesbedik általa a lélek, és hát Roscoe az a fajta ember, akinek a lelkére bizony mindén nemesbedés ráfér, amire csak szert tehet – 187. oldal

P.G. Wodehouse – Hódító Willie

Egyszerűen fürdök a Wodehouse e-könyvekben. Wodehouse mindig is remek eszköz volt arra, hogy mesterségesen extra jó hangulatot csempésszen belém, de az évek folyamán egyre kevesebb anyagi lehetőségem volt a ponyvairodalom koronázatlan királyának újabb és újabb könyveit beszerezni. És most, itt van ez a rengeteg e-book, amiknek a könyv változataival évekig szemeztem a boltok polcain. Egy hibájuk van: a kádban veszélyes kaland ezeket olvasni.

Wodehouse Hódító Willie-je extrán tetszett, mert sokkal kevesebb újra felhasznált anyag volt benne, mint a legtöbb könyvében. Helyére került Pilbeam korai időszaka is és ezzel ügyesen kapcsolódott bele a már megszeretett és megszokott wodehousei univerzumba.

Te a háttérben maradsz, és én fogok beszélni. És semmi heveskedés! – Ha nem fog ugrálni – alkudozott Judson. – De ha fog, lemészároljuk, és kiszedjük a beleit. – Nem fog. Miért ugrálna? Bizonyára örül majd, ha helyreigazíthatja a lapjába csúszott tévedést. – Ajánlom is neki – mondta Judson komoran.

A sztorit elspoilerezni se szeretném, de nincs is rajta nagyon mit. Szerelmesek és félreértések, gazdag nagybácsik és befurakodó gazemberek. No meg az idegesítő katalizátorok, mint a fentebb említett Pilbeam. Az egész habkönnyű és nyomtatva valószínűleg egy vékonyka kötet. Én egy-két este alatt rágtam át rajta magamat, közben remekül mulattam a megszokott humoron. Wodehouse legnagyobb erénye, hogy bármekkora is a baj, a könyveiből életvidámság árad, optimizmus. És ez a Hódító Willie-re is igaz.

Cili kérése

Ma a jóéjt-puszinál a lányom azt kérte, hogy

– Apa, ma ne vigyéj át az ágyamba.

Köztünk akart aludni. Talán egy héttel ezelőtt, mikor még nagyon beteg volt engedtem egy ilyen kérésnek. Most nem, mert macerás, ha köztünk alszik, keresztbefordul, rugdos, pofoz. És hajnalban így is átcaplat, legalább addig aludjunk nyugodtan.

De pár perce, mikor a tévét lekapcsoltam és elindultam, hogy az ágyunkból a sajátjába költöztessem megbántam a dolgot. Ott feküdt, magára csavarva Zsófi paplanját, a szőke fürtjei a párnán, az elmaradhatatlan cumival, pelussal felszerelkezve. Megbántam, mert fájóan kevés idő és ha kérnénk se akar majd velünk aludni. Most meg még ő szeretne.

Amikor felemeltem, Őt, a cumit, a pelusát és az aktuális alvóka állatot (valami nyúlszerűség) el is határoztam, hogy ezentúl nem zsigerből fogok mérlegelni. Kíváncsi vagyok sikerül-e?

Gyerekszáj #18

Délután van, Dávid a kiságyában, Zsófi az ágyunkban én meg a Mickey egeret bámuló Cili mellett bóbiskolok a kanapén. Nem túl kényelmes a póz és arra ébredek, hogy a lány – egyébként finom-halkan – ezt morogja maga elé:

– Csak én nem ajszom, ez micsoda hülyeség!

Túl fehér?

Mekkora baromság már ez az egész hajcihő az Oscar jelölésekkel! Azt hihetné az ember, hogy egy filmes díj, jelölés, arról szól, hogy az adott mozi vagy színész (rendező, satöbbi) milyen munkát tett le abban az évben az asztalra és nem a bőrük pigmentációjáról.

Bővebben itt lehet olvasni az egészről.

Itt van a kutya eltemetve kérem, a túl PC világ, ami átesett a ló túlsó oldalára. Ki a fenét érdekel, hogy valaki fekete, ázsiai vagy fehér? Ha vacak filmet csinál, akkor nem jelölik érte díjra.

János vs. András

Ahogy öregszem egyre többször jövök rá, hogy az egyik legnagyobb hibám a hülye béketűrésem. Mint ez a János-eset is. Nekem igazából már december óta vannak bajaim a taggal, de a jó viszony fenntartása miatt magamban vagy Zsófinak fortyogtam. És nem első alkalommal járok úgy, hogy amikor megelégelem a szívatást és felcsattanok, vagy csak mondok valamit, akkor a másik fél sértődik meg, hogy most mire fel pattogok.

Lehet előbb kéne elkezdenem szívózni és akkor megszoknák.

Mondjuk lehetne az is, erre az adott esetre fókuszálva, hogy a másik fél, esetünkben János, időre elkészíti a vállalt munkát. Ja, és nem sunnyog, meg felveszi a telefont.

Csak, hogy elszakadjak az általánosságoktól ott hagytam el a fonalat tegnap, hogy János újra ígérte magát, de nem jelent meg és a telefont se vette fel. Írtam neki egy smst, de semmi reakció nem jött. Reggel, bár már mélyen utáltam az egész szitut, újra felhívtam és voilá: kiderült, hogy jönnek, befejezik.

Később Zsófi szólt, hogy tényleg megjöttek és, hogy neki gyanús, hogy a könyvespolc sehol nincsen. Jó volt a szimata, azt elfelejtették. Éppen Cilibe próbáltam valami emberi táplálékot diktálni este, mikor jött Jánostól egy sms, hogy reméli megérte a várakozás a polcokra. Amikor ezt megláttam…

…na akkor borult el az agyam.

Ha azt írja, hogy reméli elégedettek vagyunk és elnézést az elfelejtett polcért, de mihamarabb pótolja, akkor semmi gond, mindent elfelejtettem volna neki. De az smsről az ugrott be elsőre, hogy akkor én most dicsérjem meg és lássam be mekkora spíler Ő.

Hogy kvázi mi a szarért kellett nekem annyit ugrálnom a héten.

Mi legyen veled, János?

Az asztalosunkról már írtam korábban, a nyilvános naplóban azóta is említettem már egyszer-kétszer. A kezdetben jól induló kapcsolatunk mostanra odajutott, hogy ha csak a nevét meghallom már felmegy a vérnyomásom.

János szépen megcsinálta a konyhát, csak nem fejezte be. Lehet használni, csak a könyvespolccal és fűszertartókkal lóg még. Hogy pontosak legyünk ezt december közepe óta nem bírja befejezni. Történt már vele minden, lábujj törés, szörnyű szövődményes megfázás, durva élete van, na.

Jó ideje, hogy ha csak rajtam múlik, akkor már nem igen állnánk szóba egymással. Zsófi azonban simulékonyabb és türelmesebb, mint én és az asztalost ő találta, nem szóltam bele a kapcsolatba. Ezen a héten azonban az én dolgom lett, hogy tartsam a kapcsolatot Jánossal. Szombaton megígérte, hogy keddig mindenképpen. Kedden elmondta,

miután órákon át hívogattam

hogy elkészült ám minden, ez remek, de lassan szárad, nagyon lassan. Mikor érdeklődtem, hogy azért szerdára ugye a falunkon lesz megnyugtató választ kaptam. Hát persze,

kvázi: mit gondolok én, szórakozik ő velem?

(ja, pont azt gondolom egyébként)

reggel hívja Zsófit, hogy mikor jöhet. Mondtam, hogy nem kell túltolni, itthon van egész nap. Azzal tettük le, hogy akkor holnap, azaz mostmár: ma.

11 körül hívtam a feleségemet, hogy Jánossal mi van. Mondta, hogy semmi hír róla. Ezekután elkezdtem hívogatni, de estig nem vette fel. Ezzel a húzásával nálam végképp elvágta magát. Jobbat nem tudtam: írtam neki egy sms-t, hogy mennyire csalódott vagyok. Gondolom éppen leszarja.

De, hogy én ennek az embernek mégegyszer megrendelést nem adok az is biztos.

Elmehet a sunyiba.