

A nyár vége kíméletlenül felfedte a Tisza kétarcúságát. Egyrészt az abszolút filmszínháznak hívott sudribunkóság túlpörgetését, másrészt a kétségtelen kormányzóképességet és azokat a remek politikai reflexeket, amikkel az energiakrízist kezelték. Sajnos az ország középtávú kilátásairól még mindig nincs fogalmunk – csak remélni tudjuk, hogy nekik azért legalább van.

Ma van a mohácsi csatavesztés ötszázadik évfordulója. Ma van az első olyan évforduló, amikor a magyar társadalom – és főleg a tudomány – végre objektíven próbál viszonyulni ehhez a sorsfordító eseményhez. Korábban – milyen ismerős – minden rendszer, minden túlélő az aktuális politikai céljai érdekében magyarázta a csatát, annak előzményeit és „utózmányait”.

Berobbant a nyár, de a politikában nincs idén nyári szünet. Hiperkommunikáció, hőkupola, kínai ex-külügyér, apadó Tisza, köztársasági elnök és közmédia nélküli ország, ahol lassan áram sincsen.

Oké, én jeleztem már korábban, hogy úgy készülök: maradok ellenzékben. Az elmúlt időszakban túlnyomórészt olyan dolgok történtek, amik egész jó irányba mentek. Sajnos így az új kormány ötvenedik napja környékén kiderült, hogy nincs kolbászból a kerítés. Ez sejthető volt jó előre.

Lebegek a Balaton tetején a hátamat kellemesen hűsíti a víz, az arcomat és a hasamat kellemetlenül perzseli a június közepi kánikula. Valami szuper El Nin̄o van idén, sosenemvolt még ilyen, mióta meteorológia létezik. Többször megnéztem már, mi ez az El Nin̄o, de gyenge vagyok és újra meg újra elfelejtem. Valószínűleg nem kéne, de az rémlik,…

Sok minden megváltozott hangulatilag az országban, de azért egyik pillanatról a másikra nem múlnak el a beidegződések. Az egyik legidegesítőbb az aránytévesztés, amit a kereskedők hajlamosak a vásárlókkal kapcsolatban érezni.

Ugyan az április közepi választás után kitört eufória csillapodott mostanra, de május közepéig még bőven kitartott. Közben Magyar Péter miniszterelnökként gyakorlatilag semmit nem változott a kampányhoz képest: kekeckedő, pökhendi és eredményes.
Balatonon ülök, egy forró rumos tea gőzölög a balomon, a laptop felett Cilire látok, akinek be nem áll a szája, a nagyanyját szórakoztatja az iskolai történetekkel. Általában fel van háborodva. Az elmúlt két nap nagy részében a munka vitte el az időmet. Home office minden mennyiségben. De sikerült azért megtervezni a jövő heti pádisi túrát…
Vacak, esős-hideg nap. A délelőtt home officeban telt, hiába próbáljuk lezárnia a Pannónia fejlesztést még mindig esnek ki csontvázak a szekrényből, amiket egyeztetni kell, de főleg újabb és újabb feladatokat adnak. Egyébként a munka mostanában kevésbé nyomasztó, a legnagyobb bajom az, hogy nem tudom amiken éppen pörgünk valaha elinduló programok lesznek-e, a kormányváltással ezek a…

Három éve nem írtam ilyen szülinapi bejegyzést. A negyvenharmadik jórészt arról szólt, hogy jó lenne Magyarországon élni, de valószínűbbnek tűnt, hogy el kell innen mennünk. Málta, Barcelona. Vettem akkortájt egy nagy levegőt, mert a NER bukása már tudható volt, csak az időpontja volt kérdéses, és pont az idei szülinapom előtt egy hónappal kieresztettem. Szó szerint…