Április 12. után újra meg újra az a rész jut eszembe a Gyűrűk Urából, ami a háború utáni újraindulást, a szép „négyszázhúszas” tavaszt írja le.
A tavasz legmerészebb reményeit is felülmúlta. Fái megeredtek és növekedni kezdtek, mintha csak meglódult volna az idő, s most egy év alatt próbálnának behozni húszat. A Tanácsréten gyönyörű volt a csemete; kérge ezüst, levelei hosszúkásak, és már áprilisban megtelt dús aranyvirágokkal. Ez bizony mallorn volt, s a környékről mindenki a csodájára járt. A rá következő években, amint egyre kecsesebb, egyre szebb lett, már közel s távol híre ment és messzi földről jöttek, hogy lássák; az egyetlen mallorn-t a Hegyektől nyugatra és a Tengertől keletre; a világ egyik legszebb mallorn-fáját.
Az 1420-as év a Megyében különben is csodálatos év volt. Nemcsak hogy csodásan sütött a nap, és kellemes volt az eső, mind a maga idején és a kellő mértékben, de valami más is tette: a gazdagság, a növekedés érzése, a minden halandó nyarat megelőző szépség, ami ott csillogott Középföldén. Ahány gyerek csak született, márpedig ebben az évben sok született, az mind szép volt és erős, hajuk dús és aranyszőke, ami azelőtt ritkaság volt a hobbitok között.
Gyümölcs annyi termett, hogy még a kölyökhobbitok is dúskáltak a tejszínes eperben; aztán meg letelepedtek a szilvafa alá, és ettek, amíg csak annyi mag össze nem gyűlt, hogy kicsi piramisokat vagy a hódítók koponyahegyeihez hasonlatos halmokat nem építettek belőle; aztán továbbmentek. És senki nem volt beteg, és mindenki jól érezte magát, csak azok nem, akiknek a gyepet kellett nyírniuk.
A Déli Fertályon roskadoztak a tőkék, és annyi pipafű termett, hogy az bámulatos; az aratás olyan gazdag volt, hogy dugig telt minden magtár. Az Északi Fertályon olyan jó volt az árpa, hogy az 1420-ban főzött sört sokáig megemlegették és közmondásossá vált. Igen, még egy nemzedékkel utóbb is, ha egy öregapó beült a fogadóba, hogy megigya jól megérdemelt korsó sörét, letette a korsót, és fölsóhajtott:
– Hajjaj! Az volt ám az igazi! A négyszázhúszas!
Szóval nálunk is ilyen tavasz van, úgy tűnik. És jó megélni.
Sok a kérdőjel, főleg úgy, hogy a fenti leírásban a hobbitok már a romok eltakarítása után vannak, nálunk ehhez még hozzá sem kezdtünk. De az már látszik, hogy fura világ lesz itt legalább négy évig: a Tisza kénytelen lesz néppártként viselkedni, hiába érezhető a vezetőségén az inkább jobboldali/konzervatív hozzáállás. (És tegyük hozzá: eddig úgy tűnik ebben jól teljesítenek. A kormány összetétele bizalmat keltő.) A másik két parlamenti párt viszont szélsőjobboldalinak tekinthető minden szempontból, különbség gyakorlatilag annyi van, hogy a Mi Hazánk ezt vállalja, míg a Fidesz ebben is hazudik.
Lehetne legyinteni rájuk, de azt hiszem hiba lenne. A kilencven utáni harmadik köztársaság nagy hibája volt, hogy legyintettünk a szélsőjobbra, sőt kiröhögtük őket, mint valami furcsa, de beteges képződményt. Aztán itt vagyunk, tessék. Hogy egy nagy filozófust idézzek ebből az időszakból: Ennyike!
Azt gondolom, hogy a Fidesz a többi rendszerváltó párt sorsára fog jutni és a következő választáson már nem jut be a parlamentbe, viszont ez azt is jelenti, hogy a Mi Hazánk lesz főleg, aki a jelenleg még Fideszes szavazókat meg tudja szólítani.
Ja, persze a KDNP-t el is felejtettem. De hagyjuk is, miről volt szó?
A néppártok önmagukban hordozzák a szétesésüket. Platformok, kiszakadó világnézeti klubok, amikből talán kinőhetnek új pártok is. Ha a Tisza nem cseszi el istenesen, akkor egy választást még el tud vinni talán, de annál többet azért sem, mert Magyar Péter – állítólag – önmagát fogja korlátozni.
(Ami most nagyon jó ötletnek tűnik, 16 év Orbán Viktor után, de azért kicsit kidugva a fejünket a mocsárból, bennem felmerülnek kétségek, hogy jó-e ha egy aktív és tenni képes politikus azért mond le, hagyja félbe a munkát, mert nem lehet tovább folytatni. Miközben akár meg is választanák. Na mindegy, a magyarok nem bíznak a demokráciában, ami érthető persze. De akár csinálhatnánk jól is, félelem nélkül.)
És az is lenne az egészséges, ha ez a borzasztóan NER-szerű pártpolitikai térkép szegmentáltabbra váltana. Kellenének új pártok. Jobboldaliak is, baloldaliak is és liberális pártok is. Kellene elitista, kisgazda, zöld és munkáspárti. Sok-sok kis párt, akiknek van elkötelezett, világnézetileg bekötött szavazótábora.
Amikor a szavazólapon megint sokan lesznek, kis-, közép és nagypártok, akkor lesz itt újra rendes demokrácia.
De addig is: szép tavaszunk van. Az elmúlt héten öt vidám napot töltöttem túrázással a Bükkben. Megpihentünk egy réten, szunyókáltunk egyet. Amikor felébredtem a többiek még aludtak, én feküdtem a hátamon a fűben, szemben velem egy nagyon világoszöld hegyoldal, felette hihetetlenül kék ég. Hideg szellő, perzselő napsütés. Egy olyan igazi négyszázhúszas év pillanat volt. megnyugtató volt arra gondolni, hogy ezentúl nem téma, hogy el kéne költözni, hogy hol élnek majd a gyerekeim, látom-e rendszeresen az unokáimat vagy csak egy képernyőn keresztül. Hogy amikor nyaralni megyünk, akkor nem kell szégyellni az állampolgárságomat.
Négyszázhúsz. Az egy jó év.