

Én szeretem a punk dolgokat, de egy miniszterlenöknél nem lenne baj, ha nem minden második Facebook bejegyzése szólna arról, hogy aki nem ért vele egyet az hazudik.

Tizenhat év NER után belénk égett az óvatosság reflexe: nem rajongani akarunk, hanem egy normálisan működő országot. Nem arról van szó, hogy semmi sem jó – de szeptember pontosan megmutatta a veszélyes mintázatokat. Az elszámoltatás színházától a visszatérő populista gazdaságpolitikán át a Fidesz Hardig: ha most nem figyelünk a korai hibákra, megint elcsesszük a „rendszerváltást”.

Az elmúlt hetekben megint felerősödött az AI-hisztéria. A pánik szerintem átlátszó: a milliárdos veszteségekkel küzdő technológiai szektornak most pont jól jön, közvetlenül a nagy tőzsdei belépések előtt. Kb. ennyit is érdemelne a hírverés, de miközben mindenki a világvégétől retteg, elmegyünk a valódi probléma mellett. Az emberiséget középtávon nem a géplázadás fogja válságba sodorni, hanem egy…

A nyár vége kíméletlenül felfedte a Tisza kétarcúságát. Egyrészt az abszolút filmszínháznak hívott sudribunkóság túlpörgetését, másrészt a kétségtelen kormányzóképességet és azokat a remek politikai reflexeket, amikkel az energiakrízist kezelték. Sajnos az ország középtávú kilátásairól még mindig nincs fogalmunk – csak remélni tudjuk, hogy nekik azért legalább van.

Ma van a mohácsi csatavesztés ötszázadik évfordulója. Ma van az első olyan évforduló, amikor a magyar társadalom – és főleg a tudomány – végre objektíven próbál viszonyulni ehhez a sorsfordító eseményhez. Korábban – milyen ismerős – minden rendszer, minden túlélő az aktuális politikai céljai érdekében magyarázta a csatát, annak előzményeit és „utózmányait”.

Oké, én jeleztem már korábban, hogy úgy készülök: maradok ellenzékben. Az elmúlt időszakban túlnyomórészt olyan dolgok történtek, amik egész jó irányba mentek. Sajnos így az új kormány ötvenedik napja környékén kiderült, hogy nincs kolbászból a kerítés. Ez sejthető volt jó előre.

A mesterséges intelligencia rémuralma nem a Terminátor filmek víziója, hanem a mindennapi valóságunk. Sajnos.

Eltelt itt pár hét, ami egészen víziószerűen hihetetlen, hiszen papíron még a NER van, de közben, mint egy leprás a haldoklása közben, darabokra rohad szét az előző rendszer. Három nap múlva pedig hivatalosan is vége van.

Rubovszky Rita oktatási miniszterként belebegtetése sokkal előbb hozta felszínre azt a problémahalmazt, amit előre lehetett látni, – és hozzám hasonló kasszandrisztikus személyek jeleztek is előre – a Tisza sikere egy nagyon heterogén szavazói bázison alapul: olyan soha nem lesz, hogy mindenki elégedett legyen. De próbáljuk meglátni ebben az esetben a jót. Bár nem tudjuk, hogy…

Hétfő óta rengeteg téma van bennem, amiket meg akarok, meg kéne írni. Az egyik, amelyiket napok óta forgatok magamban egy kis gondolatmenet a szabad sajtóról. Írtam itt a választás előtt, egy másik világban, annak a végén, ugye, atyaúristen még csak öt napja… Oké, kezdem elölről. Szóval arról írtam, „itt, mindennek a végén„, hogy kik a…