Késő délután van, már inkább kora este. A vízparton ülünk többen gyerekek, a strandon körülöttünk egy csomó gyüttment. Endékások meg „üdülők”, akik pár napig, talán egy hétig vannak itt, aztán továbbállnak, mintha sosem jártak volna erre. A frissen kibetonozott, egylépcsős parti védmű pont kényelmes arra, hogy a vállunkra dobott törülköző sarkát rágcsálva sorban üldögéljünk rajta. Előttünk a Balaton, a hullámok a köveket nyaldossák. A felszínén a szúnyoglárvák „héja” és naptej foltjai.

Feltápászkodunk, a narancssárgán lenyugvó napba meredve búcsúzkodunk: mindenki hazafelé indul vacsorázni és átöltözni. Egy vagy másfél óra múlva valahol megint találkozunk, de addigra már mackónadrág, esetleg könnyű kardigán lesz rajtunk. Július van. Nappal forróság, este hűs. Ha éppen átbiciklizünk a fenyvesi kertmoziba, kell a meleg ruha, mert esélyed van rá, hogy megfázz.

Sokszor esik. A vihar mindig nyugatról érkezik. Ha Keszthely és Vonyarcvashegy között az ég szürkül, akkor tudod, hogy 20-30 perc múlva bőrig fogsz ázni. Ha ettől délebbre vagy északabbra van a felhő, akkor az nem izgat. De az a feketeség az ég alján ugyanolyan megbízható jelzés, mint ebédidőhöz a Venezia Express: 12:25 van. Szóval esik, és utána kitisztul az ég, a föld gyorsan issza be a vizet. Estére pocsolya sem marad.

Amikor az esti híradóban az időjárás-jelentés aszályt jelez, akkor mindenki izgatott. Egy vagy két hétig szárazság lesz, meleg és jó idő. Gyerekként a legjobb! Végre tuti, hogy lehet fürdeni minden nap.

November 30., a névnapom. A rokonokhoz tartunk minden évben, és az esetek nagy részében leesik az első hó. A Trabant, később a Ford Fiesta csúszkálva halad a hatoson. Pár nap lesz a hó, de utána már itt van a tél. A Málomi-tó lassan befagy, és ki lehet járni korizni, vagy a Balatonra akár. Dunaújvárosban szánkózni lehet az unokatesókkal a partfalon. A tél főleg hideg, sokszor esős, de hó minden évben van.

Ez volt az a világ, amiben én felnőttem.

Nagyon nehéz észrevenni, hiába mondják neked, hogy ez nem fog örökké tartani. Dehogynem, hát minden örökké fog tartani!

Vagy nem.

Az aszály nem két hónap, hanem az év háromnegyedét kitevő új évszak. Az én generációm ezt örökölte a korábbiaktól. Első lépésként fel kell ismernünk, hogy amit nekünk ígértek, nem volt igaz: nem lehet mindent megoldani. A környezet erősebb nálunk, és „évmilliók jönnek az ember után, rohadt érzés, de én szeretem”.

Újra kell tanulni az életünket, a környezetünket, és itt van a feladat: valahogy élhetőnek kéne megtartani a gyerekeinknek is a maradékot.

Hát erre vastagon rábasztunk.