NER

Négy részen át próbáltam összegezni, hogy hol tartunk - szerintem - mi, magyarok. Fontosnak éreztem bő lére ereszteni, mert a záró blokkot, ami valójában a tét és a legérdekesebb téma, nem lehet anélkül tárgyalni, hogy ne néznénk objektíven az ország és a társadalom jelenlegi állapotára. A tét az, hogy jövőre meg lehet-e verni választásokon Orbán Viktor sleppjét. A logika szerint eljutottunk az utolsó ki nem próbált módszerig és annak sikerülnie kell. Kéne. De amiből ki tudunk indulni az a jelenlegi és múltbéli tudásunk, ami nem biztos, hogy érvényes lesz jövő áprilisban is.

Tizenegy éve még csak arról írtam, hogy hiába dolgozunk, nem jutunk egyről a kettőre. Mostanra viszont már nem is az a kérdés, mire futja – hanem hogy mi maradt abból, amit egyáltalán megvehetnénk. Ez a bejegyzés egy személyes leltár arról, hogyan tűnt el mögülünk a szolgáltató állam – észrevétlenül, de visszafordíthatatlanul.

Orbán Balázs mai kijelentése, hogy: Pont 56-ból kiindulva mi valószínűleg nem csináltuk volna azt, amit Zelenszkij elnök csinált 2,5 évvel ezelőtt, mert felelőtlenség, mert látszik, hogy belevitte egy háborús védekezésbe az országát, ennyi ember halt meg, ennyi területet vesztett, mondom még egyszer, az ő joguk, szuverén döntésük, megtehették, de ha minket megkérdeztek volna, akkor mi […]

Az, hogy a NER megbukott elég egyértelmű lett tavaly év végére, írtam is róla egy hosszabbat (Evangélium mindenkinek '22. december 7.). Na ez jó hír, gondolhatná a kedves olvasó (egyébként BUÉK!), de  ne örüljön, mert nem biztos hogy Orbán Viktor NERjére nem Orbán Viktor fasztudjamég milye következik.

Megbukott a NER, tizenkét év után? Megbukott-e Orbán Viktor is? Sahár-e vagy egy szánalmas senki. Lepofozta-e Hari "Adam Smith" Seldon láthatatlan keze, hogy balrogként aláhullva utánunk csördítsen még egyet? Ilyen és hasonló dolgokról fogok írni ma.