Night Manager (Éjszakai szolgálat) – a sorozat

A Night Manager (magyarul Éjszakai szolgálat néven fut az IMDB szerint) egy remek kémsorozat, színvonalas színészekkel és lassan kibontakozó, de feszült történettel.

Én nem ismertem a sorozat alapjául szolgáló könyvet, de felvettem a mindenképpen elolvasandó listámra, így aztán teljesen elvárások nélkül ültem le a tévé elé. Olvastam más kritikákat és azok általában azért szapulták a Night Managert, mert nem követte a könyvet. Saját példámból kiindulva, ha nem olvastad, akkor ez nem vont le semmit a sorozat értékéből.

Szégyellem (nem is), de fogalmam nem volt a főszereplőről, még ha halványan ismerősnek is tűnt, de Tom Hiddlestone neve nem volt vonzerő számomra, annál inkább érdekelt, hogy milyen alakítást hoz Hugh Laurie. Mindkettővel elégedett vagyok, egyébként.

Valamelyik kritikában volt egy félmondat arról, hogy Hiddlestone előkészülhet a James Bond szerepre és rájöttem, hogy tényleg tökéletes lenne rá. Hidegvérű, elegáns és jóképű szerepet láthatóan tud hozni, miközben megvan a kellő felsőteste ahhoz, hogy elhiggyük bárkit kinyír csupasz kézzel, ha nagyon kell.

Hugh Laurienak meg nem nagyon kellett megerőltetnie magát ebben a sorozatban, remek arcberendezése van a gyanakvó és másokat lenéző cinikus-gonosz szerepére. Hozta is teljesen a szerepet, nem lehetett hibát találni benne.

Viszont nőkben ez egy elég erős sorozat lett, nekem mindkét női szereplő kifejezetten tetszett. A terhes nyomozót alakító Olivia Colman a széria legjobb perceiből sokat elvitt. A törékeny szépnő karaktert formáló Elizabeth Debicki is remekül egyensúlyozott a két férfi között.

A második vonalban levő színészekkel sem volt baj, de azért nem szeretnék Tobias Menzies lenni, úgy tűnik az arca alapján már el van könyvelve rossz fiúnak. A Sorozatjunkie-n erről volt is egy bekezdés, amin nagyon jót nevettem:

A beépülést titokban irányító, terhes Olivia Colman sztorija egyrészt hoz némi könnyed humort a történetbe, ugyanakkor jó pár klisét is, köztük egy nagyon régimódi, kiszámítható találgatást egy tégláról. Tudjátok, amikor van három mellékszereplő a londoni ágon és az egyikük Tobias Menzies. Lehet tippelni.

A sztoritól nem kell sokat várni, de egyszer tökéletesen élvezhető volt. Elég sablonos kémkedős, beépülős történet, ami bár lassan csordogál, de végig fenntartja a feszültséget. Szerencsére nem nyújtották el, hat, tömör egy órás epizódban letudták a teljes akciót. Azt olvastam, hogy vannak tárgyalások második évadra vonatkozóan, de szerintem ez pont az a sorozat, ahol egyáltalán nem hiányzik a folytatás. Lezárták, jó volt, nincs mit ragozni rajta.

Még írnék pár gondolatot – nem minden spoiler nélkül – a befejezéséről. Ha még nem láttad a sorozatot, akkor azt javaslom ne haladj tovább.

Hirdetés (x)

Ahogy már írtam én nem ismertem a könyvet, de ott közel sem ilyen egyértelmű a happy end. Szerencsére a másik blogger csak homályosan utalgatott miközben hőbörgött, de láthatólag többeknél kiverte a biztosítékot a sorozat utolsó része.

Valahol megértem őket, mert én sem nagyon hittem, hogy ennek jó vége lesz, az első öt rész alapján lehetett volna teljes bukás is és Roper győzelme. És úgy is egy remek sorozatot kapunk. Viszont a happy end sem állt rosszul ennek a kém-kriminek, erős feloldás volt a rengeteg sötét húzás és teljesen cinikus világábrázolás után. Valószínűleg, ha van egyáltalán értelme egy tévé sorozatnál a valóságról beszélni, a való világban persze Roper nyert volna és Jonathan Pine és Angela Burr valahol jeltelen sírban feküdnének. Viszont ezzel a végjátékkal még inkább ráerősített a klasszikus kémfilmes zsánerre a sorozat, nekem tetszett.

Egy valamit nem értek még mindig a sorozattal (és a könyvvel) kapcsolatban: a címét. Nincs túl sok köze a sztorihoz.

Ray Donovan 4. évad

Érdekes sorozat a Ray Donovan, valahol az első évad második felében megtalált egy hangulatot, egy színvonalat és azóta makacsul ottragadt. Se jobb nem lett, se rosszabb, nem tudom meddig fog ez még így menni, de a negyedik évad epizódjait nézni pont olyan jó volt, mint a korábbiakat.

A Ray Donovan korábbi évadjairól írt kritikáim:

Első évad, második évad, harmadik évad.

Innentől spoileres lesz!

Ray Donovan 4. évad részletei…

The Night Of (Aznap éjjel), 1. évad

A The Night Of a nyár egyik nagy durranása a napokban már méltatott Stranger Things mellett. (Magyarul Aznap éjjel címen vetítik!) Nekem nem volt akkora élmény, mint amit a sajtó ígért, de valóban színvonalas nyolc epizódot kaptunk.

Nálam sokat rontott a fogadtatáson, hogy éppen elkezdtük nézni a Better Call Saul első évadát, amikor Zsófi rátalált a The Night Of-ra és ezzel a következő nyolc esténknek megvolt a programja. Én elvagyok a krimivel, de koránt sincs meg bennem a műfaj iránt az a fajta lelkesedés, ami a feleségemben megtalálható. Nekem a krimik jórészt teljesen egy-kaptafa és sablonos sztorik. Két kivétel világol ki, mint a Fárosz: Columbo és Poirot. Ők nekem az igaziak. The Night Of (Aznap éjjel), 1. évad részletei…

Stranger Things, 1. évad

A Stranger Things számomra az év sorozata, bármilyen banálisan is hat ez így leírva. Főleg, hogy július közepe óta valószínűleg én vagyok a kis milliomodik ember aki ezt mondja vagy írja.

Minek futtatni az aranyat? Nem fogok itt kiveséző kritikát írni, megtették már előttem – és helyettem – számosan, valószínűleg sokkal jobban is, mint ahogy én tenném. Viszont szeretnék pár szót bekopácsolni a digitális éterbe a saját érzéseimről, amit ez a sorozat kiváltott. Stranger Things, 1. évad részletei…

Preacher – 1. évad

A Preacher valamelyik sorozat-blog ajánlására került fel a letöltendő listámra, de idén nyáron csak másodmagával tudtak megfogni annyira, hogy végignézzük őket. Ahogy telítődik a piac úgy burjánzanak el a Dead of Summer és Vinyl színvonalú szörnyűségek.

A Preacher sem tökéletes, korántsem az, például nagyon hiányolom a cselekményt belőle, de ennek ellenére megütött egy olyan mércét, amitől mégis végignéztük és még a második évadnak is megszavazunk egy esélyt.

Hullámzó sorozat lett, az első fele kifejezetten izgalmasra sikeredett, jól sikerült adagolni nekünk a környezetet, a szereplőket, aztán középtájon kicsit kezdett elveszni, amit az utolsó két epizód rakott helyre.

Képregény alapú sorozat ez is, de ahogy megtudtam a kritikákból ez az évad a képregény előzményeként funkcionál, majd a több pénzt kapó második évad húz bele igazán. Elsőre elég nagyvonalúnak tűnik leforgatni 10 epizódot, amit csak a karakterek bemutatásának szenteltek, dehát vannak még csodák.

Reklám (x)

Innentől spoileres!

The Americans, 4. évad

A The Americans szép csendben az egyik legérdekesebb tévé sorozattá nőtte ki magát. Ha nem is túl akció dús, de sokkal jobban adagolja a feszültséget, mint a legtöbb versenytársa.

Egy negyedik évados sorozatnál nehéz úgy írni, hogy ne legyen rengeteg spoiler, nem tudsz csak nagy általánosságokban értekezni a szereplőkről és színészekről. Szóval most szólok, hogy úgy haladjál tovább a reklámblokk után tuti lesznek spoileres tartalmak.

Reklám (x)

Paige Jennings

A két főhős mellé ebben az évadban elkezdett felnőni egy harmadik is, Paige a lányuk, akit a haramadik évad szenvedései után végül mégis beszerveztek ügynöknek. Én tartottam kicsit ettől a száltól, de nem lett rossz, Holly Taylor ügyesen megbirkózott a feladattal. Talán a jövőben egy kicsit kevesebb zsebóraszemű és enyhén ejtett állú csodálkozó tekintet kéne és akkor közelítene a tökélyhez.

Paige Jennings
Paige Jennings

Itt szeretnék gyorsan átvezetni Pastor Timre és feleségére, akik viszont egyértelműen a legidiótább szálat hozták az évadban. Ez volt a negyedik széria igazi gyengéje: egyszerűen teljesen hiteltelen, ahogy Paige leleplezi a szüleit a két szentfazék előtt és azok nem nyomják fel őket.
Sőt az is elég fura, hogy Elizabeth és Phil nem lőtték agyon helyből a házaspárt. Volt ott némi kavarás azzal, hogy akkor Paige kiakadna, de ennél annyival bonyolultabb ügyeket kisujjból kiráztak ezt meg hagyták a fejükre nőni. Egy folyamatos veszélyforrás.

És még Paigenél kell megemlíteni a Beeman családot is. Egyre szorosabb a viszonyuk, családilag illetve a fiatalok terén érzelmileg is, ami még nehéz szituációkat eredményezhet. Én élvezem Noah Emmerich FBI ügynökét, de az azért biztos, hogy Stan Beeman egy ritka nagy szemétláda.

Wallander – a 4. évad

Majd egy év csúszással érkezett meg a Wallander negyedik, befejező évada. 2015 karácsonyán adták le a három epizódot és idén nyáron hozzánk is elért végre.

Az első három évadot szinkronosan néztük Zsófival, de a negyediket még nem adták le Magyarországon, most feliratosan követtük a megöregedett(?) Kurt Wallander utolsó kalandjait. Az első három évadnál nagyon zavart, hogy szörnyen ingadozott a hangerő az epizódokban, azt hittem ez a szinkron hibája, de úgy tűnik nem: a sorozat védjegye. Elég zavaró volt, hogy állandóan a távirányítón kellett matatni.

Az utolsó évad a megszokott három epizóddal jelentkezett, egyenként közel másfél órásak voltak. Az első rész volt a legjobb. Az afrikai sztori kilépett az eddig megszokott fakó-északi közegből, nagyon sok ponton különbözött az előtte leadott kilenc epizódtól. (A legtöbb rokonságot talán a rigai részekkel mutatta, úgy tűnik most jól állt a sorozatnak, hogy külföldre mentek.)

A lassúsága és a kiszámíthatósága ellenére valamiért jó ez a sorozat. Talán csak jó nézni a tépelődő főszereplőt, a svéd vidék kopárságát, azt a különös miliőt, ami annyira hideg, annyira puritán hogy én biztos nem bírnám jól érezni magam benne. A készítők mégis nagyon otthonosan lakják be ezt a közeget, hogy mennyire nem is működik az egész máshol, az a Rigában játszódó epizódból tűnik ki, ami egyértelműen a sorozat mélypontja.

We Are Creative Slaves, 2014 március

Wallander 4. évad

Már itt az első epizódban feltűnt, hogy Wallander élete is alaposan megváltozott. Eredetileg hozta a sablonos rendőr figurát az ivással és a vacak családi háttérrel. Hát mindkettőt sikerült levetkőznie végre. Egyrészt cukorbeteg lett, így nem iszik, másrészt normális kapcsolatot alakított ki a lányával és az unokájával.

A második epizód gyakorlatilag összefüggő történetet alkotott a fináléval, bár volt nyomozás, két megoldott bűnügy, de a hangsúly már nem a nyomozáson volt, hanem a karakter és a sztori lezárásán.

Spoileres tartalom

Wallander nem hal meg, legalábbis a képernyőn ezt nem látjuk, hanem követi az apját az alzheimer kór poklába. Az orvos elmondja neki, hogy gyors lesz a leépülés, látványos, mert alapvetően fiatal és semmi baja nincsen, de még lehet 5-6 éve hátra.

55 évesen ez nem egy jó hír.

Az utolsó epizódban ugyan még megoldja a problémát, de ez már főleg a karakter állapota miatt nagy fegyvertény, maga a bűnügy nem túl izgalmas, nem is annyira bonyolult. Ez az évad gyengesége, egy krimi sorozat, ami már nem a bűnügyet helyezi előtérbe nem túl érdekes.

A Wallander negyedik évada ettől függetlenül élvezhető volt, szívesen néztem, de ez főleg a karakternek, Branagh remek színészi játékának volt köszönhető. És persze annak, hogy tudtam: itt most lezárják az egészet és érdekelt a vége.

Úgy fogalmazható meg a legjobban, hogy Wallander fanoknak kötelező, egyébként be kell látni, hogy egy közepes évad lett. Szomorú és méltánytalan befejezéssel.

Reklám (x)

Breaking Bad

Igazából fogalmam sincs, hogy annyi éven át miért kerültem el rendszeresen a Breaking Badet, de így volt. Az ajánlók nem voltak talán túl érdekesek, lehet. Rákbeteg kémiatanár metamfetamin főzésbe kezd. Na és?

Tavaly kaptam egy Breaking Bad feliratú pólót a sógornőmtől szülinapomra. Kérdezte, hogy tetszett a sorozat, ugye? Mondtam neki, hogy még nem láttam, de akkor megnézzük. Így is lett, idén tél végén kezdtünk bele és az első epizód már megragadott.

A továbbiakban erősen spoileres leszek, szóval csak azok haladjanak tovább, akiket ez nem bánt!

(x) A reklám helye

Végre sikerült egy olyan sorozatot készíteni, amire az ember minden szájhúzás nélkül rábólint: ez dráma. A Breaking Bad nem volt minden pillanatban egy pörgős, akció dús sorozat, sőt! (Emlékeztek még a legyes epizódra?) Igazából úgy volt végtelenül erőszakos, hogy csak időnként adagoltak bele verekedést vagy halált. Viszont végig nagyon feszült volt a sztori és Walter White (Bryan Cranston kiváló alakításában) folyamatosan terrorizálta és elnyomta a többi szereplőt. Kit lelkileg, kit fizikailag, kit érzelmileg.

Hogy lehetett ezt a teljesen elcseszett cím-fordítást elfogadni: Totál szívás?

Trónok Harca, a 6. évad

Nagyon kíváncsi voltam erre az évadra, hiszen itt a Trónok Harca sorozatnak már nem kellett kapaszkodnia Martin regényeibe. És ez a saját lábra állás borzasztó sokat változtatott a szérián miközben sokkal jobb lett.

Igen, én szerintem a Trónok Harca mindig is jobb filmsorozat volt, mint regény. Nem egyszer leírtam már, hogy Martin krónikus szófosásban és átgondolatlanul felesleges mennyiségű történetszálban gondolkozik miközben nem igazán jó író. Ebből aztán egy borzasztó jó alapanyag lett iszonyúan elcseszve.

A sorozat a kezdetektől fogva sokat húzott a regényekből, összevont és elhagyott szálakat és még így is végig rátelepedett az eredeti sztori irtózatos lassúsága. Nekem ezzel általában nem volt bajom, hiszen szeretem csak nézni is ezt a világot, ezeket a karaktereket, de mondjuk a második évad még számomra is csigatempójú volt.

Hát a hatodik évadról ezt egyáltalán nem lehet elmondani. Célegyenesre fordult a sztori és így aztán ezt az évadot be kellett áldozni a karakterek és sorsok történeteinek rendezésére. Rengeteg felesleges szereplő volt, rengeteg értelmetlennek tűnő mini-sztori és legnagyobb meglepetésemre ezeket mind lezavarták tíz rész alatt. Sikerült négy történetre és két kézen megszámolható szereplőre szűkíteni a kínálatot.

Igen, rengetegen meghaltak.

Az első pár részben ez persze visszaütött, hiszen akkor még annyi sztori futott, hogy kénytelenek voltak néhány egészen extrém-mozaik jellegű részt bemutatni. Ugráltunk ide-oda és inkább tűnt kavarodásnak, mint haladásnak, aztán egy-egy átvágott torok, betört fej vagy más látványos halálnem árán az egész egyre inkább kitisztult.

Ahogy az alább linkelt Trónok Harca ötödik évados összefoglalóban is jeleztem, ha igazán magunkba nézünk, akkor ez a sorozat a kezdeti állapothoz képest szinte egy lépést sem tett előre. A hatodik évadban sikerült megtenni az első, bátortalan lépést végre, de szinte még mindig az a helyzet, hogy lehetne innen is indítani az egész sztorit és nem lenne semmi hiányérzet.

Game of Thrones (Trónok harca) – 5. évad

Az ötödik évadhoz képest sikerült végre rendezni Sansa szerepét a sztoriban, megtudtuk azt Havas Jonról, amit már eddig is mindenki sejtett és végre lerendeztük a maradék Stark gyerekeket is. Ja és előkerült Benjen bácsi is, akire én hat évad óta vártam. Nagyobb összegben mertem volna fogadni, hogy elő fog még kerülni, bár az ötös lottót így érezném!

A hajtás után folytatom.