Szerző: <span>Őri András</span>

1980 óta rontom a levegőt, de 2001-ben kezdtem csak blogolni. Ennek már idestova 20 éve, de valahogy nem tudom megunni.
Nincs borítókép

Az elmúlt pár évben minden nyáron akadt alkalom arra, hogy a Balaton vagy Pécs irányában vonatozzak. Egyedül. Volt olyan is, hogy Cilivel, de az más élmény, bár szintén nagyon jó,  de amikor magam utazok, akkor kicsit újraélem a szabad huszonéves koromat. Meg a tizenévest. Mert én rengeteget vonatoztam fiatal(abb) koromban. Hátizsák, cigi, a fülemben valami […]

A kép forrása. Tegnap jött velem szembe ez a fotó és helyből nagyon szívbemarkoló látvány volt. Soha nem voltam érzéketlen, de amióta gyerekeim vannak az ilyen képek szó szerint fájnak. Ebben a kisfiúban nem tudom nem látni a saját kisfiamat, aki ugyanilyen kinyújtott lábbal és eleresztett kezekkel tud ülni. Az első reakcióm az volt, hogy […]

A hétvégén Bélatelepen voltam Bandival, a rendes éves bridge versenyen vettünk részt. Az időjárás hirtelen változott a héten enyhén ősziesre, inkább tűnt szeptember elejének, mint augusztus közepének. Fürödni már nem is tudtunk, de a fények gyönyörűek voltak. Ezt a fotót a háznál készítettem, a szőlőtövet még a dédapám, a ház építtetője, ültette valamikor a harmincas […]