Orbán és Magyar igéretei nem finanszírozhatók

Utánajártam a két versengő párt legfrissebb ígéreteinek, amivel meg akarják nyerni a jövő évi választást. Nagyon izgalmas, meseszép és borzasztóan reménytelennek tűnik, amit mondanak. A szebb jövő és az örök béke és egymás karjába omlás lényegtelen szerintem, mert nem kerül semmibe, ami érdekes, ami valóban a jövőnket alakítja az a gazdaság. Mi látszik az ígéretek alapján a közös jövőről?

Két irány: osztogatás vs. szerkezetátalakítás

Ha egy mondatra le akarom egyszerűsíteni a dolgot, akkor Orbán Viktor pénzt adna, támogatások, kedvezmények és olcsó energia formájában. Ezzel azt mondja, hogy az állam fogja fenntartani az életszínvonalat. Magyar Péter annyiban reálisabb, hogy szerkezeti változtatásokat szeretne a gazdaságban, amik javítják a gazdaságunk pazarló voltát és a bennmaradó, visszajövő pénzből szeretne jobb életszínvonalat finanszírozni. De hozzá kell tenni, hogy az ő tervei az EU pénzek gyors beáramlásával számolnak. Ami mindkettőjüknél igaz, hogy egyikük sem beszél arról, hogy hozzányúlna bárki zsebéhez és már rövidtávon is lennének vesztesek.

Felmerül itt a kérdés, hogy miért van ez így.

A magyar valóság: túlélő üzemmód

A magyar választók többsége pénzügyi túlélés üzemmódban él. Hónapról hónapra. Nincs 3 havi megtakarításuk, de leginkább egy havi sem. Ha ezeknek az embereknek bárki azzal áll ki a színpadra, hogy szavazz rám, de készülj arra, hogy még kevesebb pénzed lesz – lehet csak rövid vagy közép távon – akkor az ott bukott ember. Nem is kell tovább bohóckodnia. Viszont ez nem mentesít attól, hogy egyszer neki kell látni a gazdaság rendbetételének és az a pillanat nagyon fájdalmas lesz.

A magyar gazdaság a látszólagos életszínvonal kiszolgálója. Nem hogy túlnyújtózik a takaróján, de lassan már a takaró sem a miénk. A magas adókból célzás nélkül, általános elosztásban segíti az állam a mindennapi túlélést. Jó példa erre a napokban újra bedobott 14. havi nyugdíj. Ez, ha valódi matekot teszünk mögé, akkor 8,3%-os éves nyugdíjemelést jelent. De ez olyan emelés, ami egy összegben érkezne (most arról ne is beszéljünk, hogy emlékeim szerint 4 év alatt építenék fel, tehát jövőre 1 heti extra nyugdíjról beszélünk). Hol van ezzel a baj? Az, hogy a nem célzott, hanem általános támogatási politika nem ott segít, ahol kéne: a szegénységben élőkön, hanem a kifejezetten jó módúak járnak vele igazán jól. Ha azt mondaná az állam, hogy 8,3%-ot hozzádobok a jövő évi nyugdíjakhoz és szépen sávosan elosztom rászorultság szerint, akkor az időskori szegénységen érdemben lehetne javítani. Nem oldódna meg, de javulna, és semmiképpen nem konzerválódna egy rossz állapot.

Ott vagyunk, mint a válság idején – csak drágábban

De azért írtam azt, hogy már a gazdasági takaró sem a miénk, mert az állam ezt a rosszul kezelt visszaosztást is főleg hitelből fedezi. A jóléti államok alapja a magas adó, rászorultság alapon járó támogatások, az alacsony korrupció és a költségvetési fegyelem. Magyarországon közben magas az adó, de magas a korrupció, a nómenklatúra fenntartásra elköltött közpénz és… nem is tudom, hogy lehetne jól leírni a magyar költségvetési politikát, de a szakadék felé száguldó szekér képe jelenik meg előttem, ahol a gyeplőt bedobták és csak az ostorozással foglalkozik a kocsis. Egy a lényeg: el vagyunk adósodva és egyre inkább eladósodunk. Jelenleg az ország adóssága ott tart, ahol a gyűlölt Gyurcsány–Bajnai érában (2008–11-es gazdasági válság), 80% körül járunk. (A 2008–2011-es gazdasági válságnál azonban a hitelkamatok 1–2% körüliek voltak euróban, most ugyanez 6–8% körül alakul. Drágább finanszírozni a hitelt.)

Orbán és Magyar viszont úgy beszélnek a választóikhoz, mintha ez nem lenne. A jövőképbe amit sugároznak ezek a fundamentális bajok nem jelennek meg, ami érthető, mert ha erről beszélnének, akkor azt is el kéne mondani, hogy felelősséggel itt ez az egész fenntarthatatlan és megszorítást kell csinálni. Nem adni fogunk, hanem elveszünk.

Orbán Viktor ezzel már nyert négy választást, csinált is több megszorítást, csak másnak hívta. Magyar Péter – ha jövőre nyer – első alkalommal fogja ezt tenni. Annak, amit ígérnek és mondanak nincs fedezete. Annak, amit a gazdaság helyreállításához tenni kéne, hogy középtávon már emelkedő pályán legyünk, a következő években drasztikus megszorításokat kell megcsinálni. Vissza kell fogni a korrupciót, bizalmat kell teremteni, hogy újra merjenek vállalkozni az emberek, rendezni kell a béreket, az elcsorgó közös pénzt meg kell tartani és azoknak osztani vissza, akik rászorulnak. Pluszban egészségügy, oktatás, tömegközlekedés és általános infrastruktúra. Ehhez vegyük hozzá, hogy egy kormánynak 6–9 hónapja van arra, hogy olyan intézkedéseket hozzon, amik fájnak, aztán el kell kezdenie a minimum lefeleződött támogatottságát visszaépíteni, ha újra nyerni akar. (Orbánék ezt 2010–11-ben megtették egyébként.)

Meg lehet-e szerezni az EU pénzeket?

És van még egy bibi az EU pénzek. Ezek jelenleg nem jönnek, Orbánék a költségvetésben nem számolnak velük, de előfinanszírozzák, ami növeli az adósságunkat. Magyar Péter azt ígéri, mint Donald Tusk Lengyelországban, hogy ő majd hazahozza a befagyasztott pénzeket. De haza tudja-e hozni ezeket a pénzeket?

Az EU három támogatást tart vissza:

Kohéziós és Strukturális Alapok (22 milliárd € meg egy kicsi)
Helyreállítási alap (RRF, 5,8 milliárd € vissza nem térítendő, 9–10 milliárd kedvezményes hitel)
Erasmus / Horizon részvétel

Az utolsó, a két program részvétel csak akarat kérdése. Ki kell rúgni a KEKVA-kból a minisztereket meg Fideszes nyaloncokat és pár hét alatt a programok újraindulnak.

A másik két program teljes megszerzéséhez viszont kétharmados kormány kell. Ezt nehezíti az is, hogy az RRF pénzek elkopnak, ha nem adod le időben a pályázatokat, akkor egyes részei már nem elérhetőek többé. A Kohéziós alapok még hozzáférhetőek, de mindenre kb. annyi idő van, hogy a kormányváltás után 6–8 hónappal mindent le kell zongorázni, hogy idejöjjenek a pénzek. A törvénymódosításokat, a pályázatokat, mindent. Ha nincs kétharmad, akkor nem a teljes összeg és lassan, részletekben érkezhet, ha van, akkor nagyon-nagyon jól kell csinálni mindent és nem lehet semmit elcseszni. Tuskéknak könnyebb volt, nagyon gyorsan megtették a jogállamisági lépéseket és ezért az EU megelőlegezte a bizalmat és elkezdett utalni nekik. De nekik nem 6–8 hónapjuk volt.

Szóval a választási finisre ráfordulva azt lehet mondani, hogy mindkét jelölt hazudik. Orbán Viktor azt mondja, hogy senkinek nem fog fájni, ez nem igaz. Magyar Péter azt hallgatja el, hogy ahhoz, hogy később jobb lehessen, az elején fájnia kell. Bárhogy is alakul, jövőre mi, adófizető magyar állampolgárok, nagyobb szarban leszünk. A 22-es csapdája, hogyha a politikusok ezeket őszintén elmondanák, akkor ahogy korábban már írtam, esélytelenek lennének választást nyerni.

Most akkor őket utáljuk ezért vagy magunkat?