

Én szeretem a punk dolgokat, de egy miniszterlenöknél nem lenne baj, ha nem minden második Facebook bejegyzése szólna arról, hogy aki nem ért vele egyet az hazudik.

Tizenhat év NER után belénk égett az óvatosság reflexe: nem rajongani akarunk, hanem egy normálisan működő országot. Nem arról van szó, hogy semmi sem jó – de szeptember pontosan megmutatta a veszélyes mintázatokat. Az elszámoltatás színházától a visszatérő populista gazdaságpolitikán át a Fidesz Hardig: ha most nem figyelünk a korai hibákra, megint elcsesszük a „rendszerváltást”.

Nem akarok hosszan írni erről a témáról, de azt gondolom, hogy egy rövid gondolatot azért megér Magyar Péter telefonhajigálós ügye.

A nyár vége kíméletlenül felfedte a Tisza kétarcúságát. Egyrészt az abszolút filmszínháznak hívott sudribunkóság túlpörgetését, másrészt a kétségtelen kormányzóképességet és azokat a remek politikai reflexeket, amikkel az energiakrízist kezelték. Sajnos az ország középtávú kilátásairól még mindig nincs fogalmunk – csak remélni tudjuk, hogy nekik azért legalább van.

Oké, én jeleztem már korábban, hogy úgy készülök: maradok ellenzékben. Az elmúlt időszakban túlnyomórészt olyan dolgok történtek, amik egész jó irányba mentek. Sajnos így az új kormány ötvenedik napja környékén kiderült, hogy nincs kolbászból a kerítés. Ez sejthető volt jó előre.

Ugyan az április közepi választás után kitört eufória csillapodott mostanra, de május közepéig még bőven kitartott. Közben Magyar Péter miniszterelnökként gyakorlatilag semmit nem változott a kampányhoz képest: kekeckedő, pökhendi és eredményes.

Rubovszky Rita oktatási miniszterként belebegtetése sokkal előbb hozta felszínre azt a problémahalmazt, amit előre lehetett látni, – és hozzám hasonló kasszandrisztikus személyek jeleztek is előre – a Tisza sikere egy nagyon heterogén szavazói bázison alapul: olyan soha nem lesz, hogy mindenki elégedett legyen. De próbáljuk meglátni ebben az esetben a jót. Bár nem tudjuk, hogy…

Hol marad el a szenny? Jó két éve azt hallgatjuk, akár fideszes szimpatizánsok, akár a Fidesszel szemben álló polgárok vagyunk, hogy minden idők legvéresebb, legmocskosabb, legundorítóbb kampánya jön. Bélben és becstelenségben fog mindenki gázolni, fekete bűzhödt fekáliaként ömlik majd a sajtóból a szenny. Ehhez képest én nem tudom, mikor volt ennyire érdektelen kampány. Látni, hogy…

Utánajártam a két versengő párt legfrissebb ígéreteinek, amivel meg akarják nyerni a jövő évi választást. Nagyon izgalmas, meseszép és borzasztóan reménytelennek tűnik, amit mondanak. A szebb jövő és az örök béke és egymás karjába omlás lényegtelen szerintem, mert nem kerül semmibe, ami érdekes, ami valóban a jövőnket alakítja az a gazdaság. Mi látszik az ígéretek…

Kell-e így a Sziget? Kell-e így a Tisza?