Robert N. Charrette: Sose kezdj sárkánnyal

Folytatom a Shadowrun sorozat olvasást, ha már egyszer belekezdtem, de elhatároztam, hogy most ésszel haladok, kezdem az elsővel: Sose kezdj sárkánnyal.

Ezt egyszer már olvastam, szinte biztos vagyok benne, mert egy csomó részletre emlékeztem, de úgy általában az egészre meg egyáltalán nem. Valamikor boldog tinikoromban az unokatestvére adott kölcsön pár Shadowrun regényt, hogy kedvet kapjak a szerepjátékhoz, valószínűleg azok között volt ez is.

Nem vagyok meglepődve, hogy nem emlékszem a sztorijára, mert elég felejthető darab. Hasonlóan a Vakító fényhez, ez is jórészt alapozó és háttérfestő könyvnek tűnik a szerepjátékosoknak. A sztorija elég darabos, fordulatokban bővelkedő darab. Néha kicsit nehéz követni, hogy ki kicsoda, kivel van és ki ellen ármánykodik. Viszont vannak benne olyan szálak, amiket jó eséllyel a fordításnál cseszhettek el, mert ha nem így van, akkor egyszerűen nem tudom hova tenni őket. (Például Verner, a mágus csaj és az indián szerelmi háromszöge.)

Hirdetés (x)

Ahhoz képest, hogy az eddigi Shadowrun tapasztalatom szerint a sárkányok rejtőzködő és viszonylag ritka lények itt helyből három is van. Ez meglepett. Ahogy az is, hogy sikerült Verner teljesen elpuhult céges figurájából egy tökös árnyvadászt faragni. Minden logika szerint az első kanyarnál kibelezve kellett volna végeznie, ehelyett egy kiskirályfi sztorija kerekedett a könyvből.

Nem mondanám, hogy újraolvasásra ajánlanám, bár lehet hogy húsz év múlva majd megint elfelejtem, hogy ez már a kezembe került és meglepetéssel fedezek majd fel ismerős részeket benne. Ugorjunk, hátha a következő jobb lesz.

Szerző:

Őri András

38 éves webfejlesztő vagyok Budapestről. Két nevelendő gyerek büszke apukája és egy gyönyörű feleség szerencsés férje.