Negyvenkettő

Tegnap az irodában hárman ünnepeltünk szülinapot és a kolléga, aki még harminc alatt van elkeseredett, hogy már nem sokáig. Én ezen jót mosolyogtam a pezsgőmbe és amikor azzal akarták vigasztalni, hogy mindenki annyi, amennyinek érzi magát én csak annyit mondtam, hogy oké, akkor 8 vagyok. Nekem ez a felnőttnek lenni dolog néha frusztráló és olyankor tényleg nyolcnak érzem magam.

Negyvenkettő. 

Ízlelgettem magamban ezt a számot és olyanok jutottak eszembe, hogy az anyósom nem volt sokkal idősebb nálam mikor megismertem, mint én most. Erről az is eszembe jutott, hogy nincs is gáz, ő is milyen fiatal volt (akkor is).

Egyébként a tavalyi évem tök jó volt. Míg az előző évekről már a negyvenegyben is írtam, hogy micsoda hullámvasútat éltem/tünk túl az idei a megkapaszkodás után a fellendülés volt. Értelmes munkám van és a Covid-19 hatására elkezdett új hobbi, a túrázás nem ült le. Amikor csak tehetjük Bandival elmegyünk pár napra talpalni és ezt mindenkinek jó szívvel tudom ajánlani: Magyarország nagyon szép, érdekes helyek és emberek lakják érdemes megismerni.

De ha már covid! Évekig kergettük a Covid-19 ellenszerét, készültek a szérumok, nekem is van négy oltásom és arra senki nem gondolt, hogy a Covid halála a potenciális harmadik világháború. Mit nekünk egy Karikó Katalin az 5G chipes oltásaival, néhány rothadófélben lévő tank kell csak és a Covidot elfújták. Persze ugyanerről megkérdeznénk a kínaiakat vagy a napokban összeomló Észak Koreát, akkor egész más lenne a helyzet.

Az elmúlt év arra tanított meg, hogy nem tudok biztosan előre tervezni. Hogy az élet nem olyan kiszámítható, mint hittem, hittük ha az egész generációmat tekintem. Ilyen tapasztalatai valószínűleg a nagyszüleimnek voltak utoljára, a világháborúval. Itt és most megkövetem őket azért, hogy mennyiszer mosolyogtunk azon ahogy a legrosszabbat látták mindenben. Csak reálisak voltak. – negyvenegy

Hát igen. Sziasztok Nagyszülők! Mi lettünk ti. Izgalmas volt a választási kampány (?) árnyékában beharangozott és mindenki által fake newsnak nevezett háború kitörése. Kiderült újfent, hogy a szétrohadt és a saját romjai alatt nyüszítő(nek vélt) USA még mindig a világ legmodernebb országa. Mondták ők, hogy támadni fognak a ruszkik, de még a halódó nyugat is csak nevetett. Aztán támadtak is és jött a beszarás. Én nem értem azt a szintű önbecsapást, amit a nyugati társadalmak művelnek magukkal. Ide számítom az egykori keleti blokkot is. Itt évszázadokra visszamenőleg az a tapasztalata mindenkinek az oroszokkal, hogy megbízhatatlan szövetségesek és undorítóan embertelen ellenségek, akik mindenkit maguk alá akarnak gyűrni. És mégis úgy nézünk rájuk, mintha vállalható emberek lennének. Faszt.

Az, hogy ma olyan kedvező hírek jönnek a frontról két dolognak köszönhető, egyrészt az amcsiknak, másrészt a felkészített ukránoknak. Amit az ukránok csinálnak az elképesztően hősies, védenek minket, a civilizációt amibe be se akarjuk igazán ereszteni őket. Jó gennyes egy banda vagyunk úgy ámblokk és annak is a legundorítóbb közepe pont mi, magyarok. Eljutottam oda, ahova sosem gondoltam hogy el fogok: néha komolyan szégyellem a nemzetemet. Néha inkább el sem árulom, hogy magyar vagyok, vacak érzés.

Ukrajnát meg kell menteni

Az elmúlt évben megint beleártottam magam tevőlegesen a politikába, mert valóban hiszek benne, hogy egyénileg is tenni kell azért, hogy változzon itt valami. Persze most nem úgy tűnik, hogy nagyon arra tartana a világ, de szerintem jóval nagyobb a szar annál, mint aminek látszik. És elsősorban azért, mert ha ez a garnitúra elkotródik egyszer, akkor nehéz lenne olyan embert felmutatni, aki képes ezt itt összerántani.
Viszont politizálni kell, ha meg már csinálom akkor megéri ott ahol ehhez értenek is és nem csinálnak 2 percenként segget a szájukból. Ja, DK. Se lenyelni, se kiköpni, ugye.

Az elmúlt évben elvesztettem a kisbabáimat végleg. A fiam is már fiúcska lett, nem az a kisbabás forma. A baseball sapkájával meg a szemüvegével és az egyre pofátlanabb beszólásaival. Mondjuk ebben a lányom verhetetlen, de ő már igazi kiskamasz. Most látom rajta keresztül, hogy milyen szörnyű a lányok társadalma, a sok intrika meg minden. Emlékszem a suliban sosem értettük a lányokat, hogy mit képesek veszekedni, miközben mi csak szimplán jól akartuk érezni magunkat egymással. És úgy tűnik őket ez szórakoztatja, félelmetes én mondom, félelmetes.

Nemsokára indulunk Balatonra, ahol idén megint sokat fejlődött a nyaraló, lett felújított fürdőszoba és még fűtés is! Királyság!

Szóval most minden sínen van, jó életet élünk csak azon lehet aggódni, hogy maradjon erre a szintre elég pénzünk az infláció miatt, na meg persze, hogy ne váltsunk át gyorsan atomháborúba, mert akkor jövőre már csak a csótányok elmélkedhetnek arról, hogy mi a fene is az a negyvenkettő.