Kritika

Tudja fene, hogy van ez, de eddig még nem akadtam össze Királyhegyivel az életem során. Az első kétszáz évem című önéletrajzi kötet is teljesen véletlenül került a kezembe. Zsófi Anyukája adta kölcsön, hogy ez biztos tetszeni fog Zsófinak, aki el is olvasta és aztán mondta, hogy üstölést olvassam el én is, ha akarom, mert a szülei […]

Fogalmam nincs, hogy mi csípett meg, amikor a Nagy zsákmány e-bookot beszereztem. Hónapokkal ezelőtt történt, lehet hogy ajánlotta valaki? Fogalmam nincs, mindenesetre most elolvastam és elhatároztam, hogy megpróbálok róla egy nem túl lehúzós kritikát írni. Ebből adódóan rövid leszek.
Stanislaw lem. Fotó: lem.pl

A sci-fi az egyik gyengém, de Stanisław Lem művei közül eddig csak a Solaris jutott el hozzám. Évek óta szerettem volna elolvasni a gyűjteményes köteteket, amikben a teljes életművet feldolgozták, de azt hiszem az első kötet után (5 regény) már eleget olvastam tőle. Az elmúlt években nagy örömmel láttam, hogy az emberiség figyelme újra kinyílik a világűr […]
Nincs borítókép

Elég fiatal voltam, kisiskolás, amikor Apu felolvasta nekem a Gyűrűk Urát. Napról napra olvasta és emlékszem, hogy egy idő után Levente, aki akkoriban jó barátom volta  játszótérről is becsatlakozott hozzánk. Ketten ültük körbe Aput, oldalunkon fehér műanyag karddal és hallgattuk a mesét. Aztán amikor vége lett elmentünk a könyvtárba és kivettük az előzmény könyvet, ami a […]

Fiatal embernek önéletrajzi (jellegű) könyvet kiadni eleve kockázatos vállalkozás. Már a Lovasi könyvnél se igazán értettem ezt a kapkodást. A Bunkerrajzoló esetében persze előfordulhat, hogy nem nagyon lesz később érdeklődés erre az életútra. Bennem most sem volt sok, aztán mégis elolvastam.