Személyes

Másfél hete sikeresen pofára ejtettem a telefonomat. A gyerekek nagy aztaaa ordítása közben felemeltem és nem láttam rajta semmi különöset. Még meg is jegyeztem magamban, hogy mennyit kibír és megnyugodva tettem le az asztalra. Alig fél órával később elkezdtem meggyanúsítani a lányomat, hogy összefestékezte, mert fura, vízfestékszerű lila csík jelent meg a kijelzőn. Ő tagadott és […]

Az elmúlt hetekben sikerült átállni az új napi ritmusra, az iskolakezdés alaposan felforgatta az életünket. Korán kelés, korán fekvés, rohangálás a városban, hogy mindenki időben bejusson ahová kell és aztán hazaérjen. Az iskola kezdés persze nem csak az időnket forgatta fel, hanem a pénztárcára is súlyos ütéseket mért. Miközben nap, mint nap azt olvassuk, hogy […]
Nincs borítókép

Cili morgolódik a vacsoránál, mert összekülönböztünk, hogy nem eszi meg, amit kért. Végül elkeseredve megfenyeget: – Akkor én nem eszek többet semmit. És holnap sem, még azután sem, még azután sem (x20)… Mire Dávid közbevág: – Ha nem eszel ki fogsz halni.  

Azt írja az újság: A fideszes hisztériakeltés mögött az van, hogy a néppártban igen sok képviselő nem akar az Orbán-kormány megmentésére szavazni, mert maguk is úgy vélik, hogy a magyar jogállamiság súlyosan sérült. Amikor tavaly májusban az EP először szavazott a témában, hogy megrendeljék a Sargentini-jelentés elkészítését, akkor a 216 néppárti képviselőből 67-en támogatták a […]

Az elmúlt órám egy elbaszott érzelmi hullámvasút volt. Azzal kezdődött, hogy a pár nap óta húzódó tökölődés után be tudtam végre fejezni egy viszonylag nagyobb projektet a webáruházon. A back end munkálatokat a kolléga programozta, aki hétfőn – egy nem túl bőbeszédű levélben – átküldte a módosított fájl listát, majd elment 4 napra nyaralni, hogy […]

Augusztusban kezdték játszani a Meg című filmet a mozik, amit én kb. egy éve már kinéztem magamnak. Óriáscápa meg minden, pont az a fajta gagyi, amin jól szoktam szórakozni. Még tavasz táján viccből bedobtam Zsófinak, hogy ezt majd menjünk el megnézni, viccből mert tudom, hogy ő nem nagyon szereti az ilyeneket. Legnagyobb meglepetésemre azt mondta, […]