Hosszú hétvége Pécs
A hosszú hétvége napló-blogja, első rész.
Március elején voltunk utoljára Pécsen, a szüleimnél. Akkor még hármasban jöttünk Apu szülinapjára, tudtuk, hogy egy ideig Dávid miatt, ekkora utat nem vállalunk be. Most a hosszú hétvégére nekiindultunk, a téllel együtt érkeztünk meg.
Különleges út volt, Dáviddal ekkora távra még sosem indultunk el. Másrészről ez egyfajta próba út is, hiszen kölcsönkaptuk Zsófi szüleitől azt a Zafirát, amit valamikor az év végétől már magunkénak tudhatunk. A két gyerekkel a Leon már kezdett nagyon szűk lenni. Mégis, ahogy elhajtottunk mellette valami gombóc szorította a torkomat, 11 éve minden nagyobb élményünkben hű társunk az az autó, megható ez na.
Aggódtunk kicsit, hogy a kölkök mennyire akadnak majd ki az úton, de Dávid nemes egyszerűséggel végigszunyálta, Cili meg az utolsó 20 kilométeren ébredt és nézelődött a székéből. Egyébként se akkora kaland már a Budapest Pécs táv, két és fél óra alatt legyűrtük. Most Szekszárdnál átváltottunk a régi hatosra, helyből megrohantak a gyerekkori emlékek. Mennyit autóztunk mi erre!
Van valahol Bonyhád előtt egy tábla: Sötétvölgyi gyerektábor. Röhögtünk Zsófival eleget rajta, ki az a megátalkodott szülő, aki egy ilyen helyű táborba íratja be nyaralni a gyereket?
Télies, esős
Nincs szerencsénk az idővel, esik és baromi hideg van. Rossz kombináció ez, tegnap délután elvoltunk Anyuéknál, de ma délelőttre Cilinek már kellett valami program, ahol kimozogja magát. A múltkori játszóházas tapasztalatból okulva nekiláttam ilyesmi után kutatni Pécsen. A Zsolnay negyedet ajánlgatta a Google, de a honlapján semmi infó. Felhívtuk őket, de nem tűntek meggyőzőnek, így a második találatot néztük meg a Mosolyország játszóházat a Pécs Plázában. Anyu otthon maradt főzni Cilinek, mi meg négyen elautóztunk a kitartó esőben.
A hely elég szűkös volt és rengetegen jutottak arra a következtetésre, mint én, de a célnak 1000%-ban megfelelt. Cili kiugrálta magát, én meg mire kezdtem teljesen elunni már lejárt az időnk, szóval elégedett lehetek. Az 1200 pénzes belépőre rádobtam még 500 forintot és Cili így kevés sírással, de egy héliumos lufival gazdagabban távozott.
Délután látszott, hogy további energia levezetésre van szükség, így a délutáni alvása után, az egyre csendesedő, majd végkép megszűnő esőben elmentünk sétálni egyet a leánnyal és Anyuval hármasban. Cili kapott egy Zöpd béka nevű sütit a Mecsek cukrászdában, megnéztük az óriás lovat a Széchenyi téren, jól szórakoztunk. Hazafelé egy rövid bevásárlás után buszra szálltunk és a már sötét Tettye parkon átvágva jöttünk vissza.
Keri
A családi örömök mellett ért egy hír, ami tegnap teljesen letaglózott: 21.-én meghalt Keri Úr. Ő Apuék főiskolai barátja volt, és aztán mindig feltűntek a családjával az életünkben. Zenélt a Szélkiáltóban és hamar rákattant a netre, így lett Apu barátjából az én ismerősöm is. Keri úrról biztos mindenkinek a Szélkiáltó vagy a jellegzetes pécsisége jut eszébe, de nekem nem. Ezt meghagyom másoknak. Nekem Keresztény Béláról az Internet, a kör e-mailek és a Kispál zenekar pécsi koncertjei jutnak eszembe.
Keri a munkája mellett napi 10-30 viccekben gazdag kör e-mailt küldött az ismerőseinek. Erről ha akartál leiratkozhattál, és bár sokszor idegesítő volt, általában vidámságot csempészett a napodba. Ez még a blogok hőskorában volt, a Le Patito Journal napivicc rovatának jelentős része Keritől származott.
A humor mellett Keri állandó pletykaforrás volt Lovasiékról. Ők jóban voltak és Kerinek mindig volt egy két fotója, amit megosztott és a hozzám hasonló rajongó kamaszoknak ezzel páratlan örömet okozott.
Keri emellett a leghülyébb korszakaimban is felnőttként kezelt és ez borzasztó jól esett mindig. Nagyon szégyellem, hogy egy ilyen hülye korszakomban aztán leiratkoztam a listájáról, csak politikai nézeteltérések miatt. Ma ezt már nem tenném, biztos sokat hagytam így ki az életemből. Mégis Keri a Facebookon keresztül követte mit csinálok, olvasta a blogjaimat és több barátommal ellentétben ő gratulált a gyerekeim születésénél, érdeklődött róluk. Az utolsó nem gyerekekről szóló chatelésünk az Ötös számú vágóhíd blogos kritikám kapcsán indult el. Küldött élménybeszámolót az apukájáról, aki szintén ott volt a bombázáskor és ő is túlélte. Gyakorlatilag róla is szólhatott volna a könyv.
Azzal, hogy ő meghalt ugyanúgy meghalt egy darabja a gyerek és fiatalkoromnak, mint amikor Kersch ment el tavaly karácsonykor. Őszintén gyászolom szegényt, bár évek óta személyesen nem találkoztunk hiányozni fog.
Folyt. köv.