Szerző: <span>Őri András</span>

1980 óta rontom a levegőt, de 2001-ben kezdtem csak blogolni. Ennek már idestova 20 éve, de valahogy nem tudom megunni.
Nincs borítókép

Az elmúlt napokban bárhová mentem a megszokott karácsonyi slágerek mentek. Jingle Bells, Last Christmas és társai különböző, jobb-rosszabb előadásokban. Nem vagyok igazán oda értük. Nálunk ma reggel – szokás szerint szűk családi körben 24-én reggel érkezik az Úrjézus – lementek ezek, de ahogy mindenki elvonult az ajándékait bontogatni előkerestem a YouTube-on a Keri úr által […]
Nincs borítókép

Tudom, hogy árad. Értem én, sőt látom is, hogy jelenleg egyszerűen nincsen más. Leradírozta – megérdemelték – és legalább potensnek is tűnik. De az, hogy kiáll Orbánt felkérdezni orosz témában egy nappal azután, hogy pont ugyanúgy nem szavazta meg az ukránoknak a támogatást, na az egy vicc. Lófasz fog itt folyni, nem acél. *ssdd

A Balaton a legtöbb embernek a nyár. Vakáció, sajtos tejfölös lángos, fürdés esetleg tókerülés a bicikliúton, borozás a tanúhegyek lábánál. Jó dolog a nyár a Balcsin, de szinte minden jobb a Balatonnál a nyáron kívül. Egyrészt nincs annyi ember. Szinte csak a helyiek vannak. Persze ettől bolt sincs annyi, meg jóformán minden be van zárva, […]

Orbán Balázs mai kijelentése, hogy: Pont 56-ból kiindulva mi valószínűleg nem csináltuk volna azt, amit Zelenszkij elnök csinált 2,5 évvel ezelőtt, mert felelőtlenség, mert látszik, hogy belevitte egy háborús védekezésbe az országát, ennyi ember halt meg, ennyi területet vesztett, mondom még egyszer, az ő joguk, szuverén döntésük, megtehették, de ha minket megkérdeztek volna, akkor mi […]

Az elmúlt héten három téma volt, ami felborzolta a belpolitikával fogallakozók kedélyét és amik szerintem azt mutatják meg, hogy semmi, de semmi nem változott meg itten. És nem is fog.

Ha már 5 percenként mondja be a vonaton a hangosbeszélő, hogy még nagyobbat késünk és a meleg végett gondoskodjunk a folyadék utánpótlásról hát elmentem a büfé kocsiba. Sajnos a mozdonyok kívül a sörcsap is beteg, szóval beadtam a derekam: kérek egy doboz Csíki sört. Bár ne tettem volna. Ez édes! Egy igazi, utolsó fos. Egy […]

Ma reggel, a fenét reggel, hajnalban keltem, hogy lejussak a balatoni nyaralóba, át kell venni egy küldeményt, amit a Posta most hajlandó kiszálltani, soha máskor. A péntek reggeleim mindig ilyen hétzáró adminisztratív dolgokról szólnak, sok levelezés, jelentés írás és társai. Ez pont olyan munka, amit itt a vonaton remekül el lehet végezni, ha van neted, […]