2022. április 1. 21:30

Legyünk már lazábbak és rajzoljunk bajszot a plakátra!

Nagyon sok dolog elromlott ebben az országban a fiatalkorom óta, de az egyik legfájóbb a humor, a mindennapi humor elvesztése.

Az elmúlt hetekben rászoktam, hogy a munkám közben hallgatok valami beszélgetést, podcastet, bármit. Persze ezek főleg politikai témájúak, az utolsó héten a választás előtt olyan tartalom dömping van, amibe az érdeklődő ember boldogan veti bele magát (mint én).

A plakátrongálás védelmében

Felkaptam a fejem arra éppen ma, hogy volt egy hosszabb anyag (talán Telex?) a plakátrongálásokról. Rongálás, mondták, össze-vissza vannak firkálva és matricázva a plakátok. Ha letépik az szerintem is rongálás, de ha ráírnak az nem az. Akárkinek a plakátja, ha kiteszi, akkor számoljon vele, hogy ráír valaki.
A lakáshoz közeli zebránál minden nap látni egy MZP-t Gyurcsánnyal egyenlőségre hozó plakátot (ó bárcsak így lenne, nem lenne semmi bajom!), amin az emberek elkezdtek üzengetni egymásnak. Orbán = Putin, véste fel egy felháborodott ellenzéki, mire valaki a narancs táborból áthúzta a szövegét és a nemváltó óvodásokról írt. És ez így van rendjén.

A plakát üzen valamit és szerintem mindannyiunknak jogunk van arra reflektálni. Pöcsöt rajzolni rá, meg Hitler bajuszt. A betűk eltűntetésével új jelentést kihozni a szövegéből. Bármit megtehetsz vele, mert ez a célja. A plakát üzenetet közvetít és néha bizony cselekvésre sarkall.
Például tökre tetszett a Hajnal Miklós homlokára felfirkált “diploma?”. Pontosan rámutatott egy problémára, amit igyekeznek elkenni. Tetszenek azok a “gyerekvédelmi népszavazós” plakátok, ahol a Védjük meg a gyerekeinket felirat után odaírják, hogy Orbántól. De sokat röhögtem Toroczkai előre nyújtott tenyeres képén, ami fölé odaírtak egy szövegbuborékot, hogy pacsi.

A plakátra rajzolás, az üzenet írása, a reflektálás a legjobb dolog, ami egy társadalomban történhet.

A politikai humor hiányáról

De amin már búsongok egy ideje az a humor hiánya a politikában. A rendszerváltás utáni 15-20 évben még velünk volt a politikai humor (egyenletesen csökkenő mértékben). Voltak humoros műsorok közéleti témákban, volt kifejezetten politikai vicclap és bizony voltak humoros politikusok is. Torgyán például kifejezetten humoros volt, kár, hogy minden egyébben egy káros és vállalhatatlan figura. A régi parlamenti közvetítésekben is voltak mindenféle ájtatoskodó faszságok, de ezt bizonyos fokig ellensúlyozta a humor, ami újra és újra feltűnt például Kuncze beszédeiben is. Több olyan politikus volt, akikkel lehet, hogy nem értettél egyet, de tudtál nevetni rajtuk. Csurka például egy pártelnöki vagy hasonló tévévitában egy fél mondattal leiskolázta az egymás szavába vágó kollégáit, amikor a riporternek félrefordulva azt mondta, hogy ő megvárja, míg a többiek befejezik az ordítozást, mert úgy nevelték, hogy nem beszél bele a másik mondandójába. Nem sorolom, de talán érthető mit hiányolok: a szellemet.

Ma mindenki kiporciózott és csak azt mondja, amit hasznosnak gondol. MZP egyik nagy baja pont az, hogy benne lenne késztetés a kötetlen beszédre, csak pechére nem elég gyors, ahhoz hogy át is gondolja a szavait. A politikusok egyformán beszélnek. Tagoltan, kimérten, minden valódi érzelem nélkül.

Nagyon jó lenne, ha újra tudnánk nevetni magunkon és egymáson. Ha nem lenne ez a kicentizett “jaj meg ne bántsam, meg ne sértsem” világ. Az embernek tudnia kell magán nevetni, főleg ha elevenbe talál a tréfa. (Ezt mostanában megtapasztaltam személyesen is.)

A világ, de a hazai közélet biztosan, karót nyelt és nagyon hiányzik belőle a lazaság. Nem az olyan kínos és kényszeres lazaság, mint a Fegyőr-féle Kormányváltáska poénok, hanem a valódi, belülről fakadó derű és intelligencia.

Na ezt visszaépíteni lesz az igazi kihívás, ha majd egyszer… reméljük hétfőtől.

P.S.: Menjél el szavazni vasárnap, mert csak.

Borítókép: nyugat.hu