Robert N. Charrette: Keresd a magad igazát
Hát a végére értem a Shadowrun univerzum harmadik kötetének is, a Keresd a magad igazát egyben lezárása egy trilógiának.
Hát a végére értem a Shadowrun univerzum harmadik kötetének is, a Keresd a magad igazát egyben lezárása egy trilógiának. Ez a trilógia a Shadowrun sorozaton belül a nem túl ötletes hatalom titkai gyűjtőnevet kapta, nehezen indult, de a végére egy erős közepesre tudott javítani.
A hatalom titkai sorozat könyvei változó színvonalúak. Az első kötet még az újszerűsége, a Shadowrun háttér kifestése miatt izgalmas. A második kötetben szinte csak a druidás szál menti meg a könyvet, de a harmadik rész helyre teszi a sztorit. A korábbi könyvekről írt értékeléseimet az alábbi linkekre kattintva találod. Ha több Shadowrun témájú írást szeretnél olvasni akkor klikkelj a Shadowrun hashtagre!
A harmadik részre Csavar kinövi magát, önálló ember lesz, saját ötletekkel és tervekkel. Ezek elég nagyszabásúak és számomra végig érthetetlen, hogy az egyébként teljesen önző (és nagyon anyagias) árnyvadászok miért segítenek neki teljesen ingyen.
Ha ezen túllépünk, akkor viszont előnye a könyvnek, hogy nem igen szarozik végre, hanem összefogja a szálakat és elkezdi módszeresen elvarrni őket. Nagyon meglepődtem, amikor az első oldalakon előkerülnek újra a rovar szellemek és totemek, amik aztán megjelennek az LX-IR és a Vakító fény lapjain is majd.
A könyv az aktuális problémára megoldást nyújt, de nagyon kíváncsi lennék, hogy a komplett rovar problémának vajon ez az origója? Ha igen, akkor ez nagyon súlyos! Azt hiszem a Shadowrun sorozatot már csak azért is végig fogom olvasni, hogy megtudjam a rovar-témát végigviszik-e?
A „Keresd a magad igazát” hasonlóan az előző két kötethez önmagában nem igen állna meg a lábán. Ha azonban egymás után rakjuk a három könyvet sokkal kiegyensúlyozottabb eredményt kapunk. Talán jobb lett volna egy cím alatt kiadni, kis húzásokkal akár egy – igaz vaskos – kötet is kijött volna a háromból.
A karakterek még mindig laposak, a főszereplő kötetenként új jellemvonásokat kap, miközben a korábbiakat módszeresen elveszti (jobb esetben levetkőzi). A szereplők egymáshoz való viszonya is ellentmondásos és teljesen kidolgozatlan. Szerencsére nem egy drámáról van szó, hanem ponyva stílusú kalandregényről. Abból az elfogadható kategóriát hozza.
Igazi erénye az, hogy rengeteget tudunk meg a Shadowrun-univerzumról. A harmadik kötet, a lezárásért végül három csillagot kap tőlem a molyon.
(A borítóképet a netről vadásztam le, a Hong Kong Shadowrun kiegészítőhöz készült festmény.)