#Shadowrun hashtag


A @BrightNetflix elsőre csalódásnak tűnt, de aztán rájöttem, hogy a legjobb fajta #Shadowrun, amit eddig képernyőn láttam. Will Smith ellenére is. #bright https://t.co/UeQPg6T55i


Miután megnéztem a filmet elhatároztam, hogy erről írok majd pár sort. Az első benyomásom alapján a véleményem sokkal rosszabb volt a Brightról, mint most, két nappal később. Szóval elsőre egy sokkal vitriolosabb kritikát kezdtem el fejben megszövegezni, mint amit aztán most meg fogok írni.

A Bright kifogott a magyar filmkritikusokon

De mielőtt a filmre térnék szeretném elmondani, hogy milyen mélységesen csalódtam a hazai filmkritikusokban. A Galaktika kritikáját leszámítva nem volt olyan filmes oldal a Google első 10 találatából, ami megemlítette volna, hogy ez egy Shadowrun film. 

Én persze szeretem a cyberpunkot, a Shadowrun kifejezetten a szívem csücske, olyannyira, hogy még a rémes regényeket is képes vagyok végigolvasni, szóval, hogy nekem egyértelmű volt a dolog nem meglepő. De ha valaki abból él, hogy filmkritikákat ír, akkor nem árt, ha utánanéz a zsánereknek, ha már nem ismeri őket alapból.

Ilyeneket voltak képesek leírni:

Érződik, hogy David Ayer (a rendező) és Landis idegen vizekre evezett a fantasy köntössel, amely műfajnak még nem ismerik a miértjeit, hogyanjait. 

Puliwood – https://www.puliwood.hu/kritikak/bright-kritika-242175.html

Az IGN egyszerre hasonlítja a Gyűrűk Urához és a D&D-hez a kritikájában. Sajnos ebben az esetben még Sixx is csak addig jut el, hogy "a tündék és az emberek együtt élnek egy kiherélten továbbgondolt Gyűrűk ura-világban".

Szerintem meg a Bright egy telitalálat

Elmondom, hogy szerintem miért végletes mozi a Bright. Ha onnan nézzük, hogy valaki nem ismeri a cyberpunk-shadowrun világot, de valami fura oknál fogva mégsem magyar filmkritikus, akkor egy zsáner zsaru sztorit kap. Jó zsaru meg kisebbségi zsaru, csak itt nem egy fekete vagy latinó a kisebbség, hanem egy ork. Na bumm. Ha szereti a zsarus akciófilmeket, akkor ezt is szeretni fogja.

Ha nem szereti, akkor valószínűleg ezt a filmet sem fogja a jó élményei közé sorolni.

De ha valaki már képben van Shadowrun ügyben, akkor felülemelkedhet Will Smith teljes színészi tragédiájának újabb állomásán és belemerülhet egy igazi Shadowrun sztoriba.

Mert az igazi Shadowrun sztorik, talán az LX-IR kivételével, nem jobbak ennél a filmnél. Egy hangyányit sem. Pont ugyanolyan bugyuta és sablonos krimik vagy akció történetek rendőrökkel, bandákkal, nemes szívű csirkefogókkal. No meg mágiával és eszement kalandokkal a mátrix virtuális terében.

A Bright faszán bemutatta a nagyképű enklávés tündéket, az ork bandákat, a mindenki által utált zsarukat. Hiányzott kicsit nekem a japán multi vállaltok fenyegetése, de ez az egyetlen, ami kimaradt.

Nem láttam a Warcraft filmet, de azt gondolom az lehetett ilyen: a rajongókon kívül a legtöbben csak fanyalogtak.

A Netflixet a legtöbb kritikus nem értette, hogy miért egy ilyen sztoriba, világba ölt sok millió dollárt. Pedig a Bright logikus folytatása a Stranger Thingsnek valahol. A Stranger Things is a nyolcvanas – kilencvenes évek gyerekeinek szólt. Az ő nosztalgiájukra épített, és már látszik: briliáns ötlet volt.

A Bright ugyanez pepitában, igaz szűkebb csoportra lő, de szerintem jól, a papír RPG generációt célozta meg. A Shadowrun pedig azért volt jó választás, mert igazán még senki nem nyúlt hozzá. Egy elfekvőben levő, kiaknázatlan univerzum. Eddig. Mert a Netflix nem törődve a kritikákkal berendelte a folytatást.

Én pedig meg fogom nézni.

   Őri András - - hozzászólás

Jó pár hónap kihagyással folytattam a Shadowrun sorozat végigolvasását. Nem is volt baj a kihagyás, így nagyobb élmény volt a jövő Seattlejébe visszatérni. A sorozat legjobb könyve még mindig az LX-IR, így az író újabb kötetét nagy várakozással vettem a kezembe. Az Árnyjáték sajnos nem ütötte meg az LX-IR szintjét, de Findley sokkal jobb könyveket hoz össze, mint a többi író.

Az Árnyjáték visszatér a multik és az észak-amerikai árnyvadászok világába. Otthonosan simultam bele ebbe a környezetbe, láthatóan az író is így volt ezzel. Olyannyira, hogy ismerős arcok is feltűntek a sztoriban, még Dirk Montgomeryről is van szó pár mondat erejéig, de a Mentőosztag megmaradt tagjai újra előkerülnek. (Most sem járnak jól.)

A könyv legjobb momentuma, hogy a jövő high-tech világának tudását gyengébbnek mutatja, mint az Összeomlás előttiét. A probléma gyökere pont egy olyan technológia megjelenése, ami a jelenlegi status quo előtt készült és felrúg mindent. A főhős, a kalandregények kliséi szerint, véletlenül kerül az egészbe és úgy érzi, hogy túl sok ez neki. Szerencsére a sztori végére kiderül, hogy azért megbirkózik a feladattal. Sőt a Shadowrun világban egyedülálló módon teljes happy endet kapunk.

Nem szégyellem: élveztem.

Az Árnyjáték, ha objektíven nézzük egy elég gyenge könyv, de a Shadowrun sorozatban egy rajongónak olyan, mint a filmek között a Star Wars első része: sosem ismernéd be, hogy igazából egy vacak az egész.

(Borítókép: Deviantart)


Festői. Ezt a szót Széltoló, a varázsló (a Varázstudományok Mestere, Láthatatlan Egyetem [kibukott]) csak nemrég ismerte meg. Egyike volt a számtalan új szónak, amelyeket azóta tanult, hogy elhagyták Ankh-Morpork füstölgő romjait. Hasonlóképp újszerű melléknév volt az idilli is. Miután gondosan megfigyelte, milyen tájak látványa indítja Kétvirágot a szó használatára, Széltoló úgy döntött, hogy a festői rettenetesen meredeket jelent. Az idilli jelzővel Kétvirág azokat a falvakat illette, amelyeken néha áthaladtak. A jelek szerint ez a szó a lázsújtotta és a düledező megfelelője lehetett. Kétvirág turista volt, a Korongvilág legelső turistája. Széltoló némi megfontolás után úgy döntött, hogy a turista szellemileg visszamaradott egyént jelent.

A mágia színe: A nyolcas szám szörnye 62. oldal

Én tini koromban olvastam első alkalommal A mágia színét. Egy horvát nyaralásra vittem magammal a kölcsönkapott könyvet és egymás után kétszer kiolvastam a tengerparton. Minden benne volt amit imádtam, a fantasy univerzum, az angol humor és az igazán olvasmányos stílus. A rákövetkező években valamiért nem jelentek meg a folytatások, de nem telhetett el úgy év, hogy ezt a könyvet egyszer el ne olvastam volna. (Nagy újraolvasós voltam mindig is.)

– Gyere közelebb, Széltoló – hívta a Patrícius. A trónus melletti alacsony ónixasztalon nyugvó csemegéstál felé intett. – Parancsolsz egy kandírozott medúzát? Nem?
– Hm – tétovázott Széltoló. – Inkább nem. 

[…]

– Á, Gorphal – szólt a Patrícius kedvesen. – Gyere be, ülj le! Megkínálhatlak egy kis kandírozott tengeri csillaggal?
– Mindenben állok szolgálatára, méltóságos uram – mondta az öregember higgadtan. – Kivéve talán a tartósított tüskésbőrűek fogyasztását.

Nekem máig az egyik kedvencem. Amikor Londonban jártam egy könyvesboltban megláttam a Korongvilág sorozatot. Végtelen hosszú és tömött polc volt. Később, ahogy elkezdtek megjelenni magyarul a Korongvilág sorozat újabb kötetei igyekeztem megvásárolni őket. Egy idő után fel kellett adnom, mert rengeteg volt – szerencsére – nekem meg nem volt rá pénzem. Most viszont a nagy e-book forradalom idején a java részét sikerült kipótolnom a hiányzó köteteknek és elhatároztam, hogy megadom a módját és végig olvasom szép lassan, egymás után, sorrendben az egészet.

Most így aztán van három könyvsorozatom, amit olvasok (A Shadowrun, a Setét torony és a Korongvilág) ezek közé fogom az egyéb könyveimet beilleszteni (most éppen Grecsót például). Lesz mit olvasnom egy darabig és nem is fogom elunni a sok egyforma sztorit.

A mágia színét én az eredeti fordításban ismertem meg, ahol Rincewind még nem Széltoló, nekem ez nőtt a szívemhez. Az e-book már új, a teljes sorozathoz illeszkedő egységesített fordítás volt, néhány helyen felülbírált szöveggel. Ezeken a helyeken olyan érzésem volt, mint amikor ugrott a tű a bakeliten. Egyébként elismerem, hogy sok pontatlanságot javított az új szöveg, szóval a könyv közepére már megbarátkoztam vele.

Az első olvasás óta eltelt 25 év és a könyv még mindig ugyanolyan magával ragadó, mint akkor. Persze a sztori már nem ad semmi újat, de a humora, a furán kifacsart fantasy világ még mindig ugyanolyan élvezetes. Nekem ugyanaz jött be lassan 37 éves fejjel, mint 12 évesen is, hogy egy olyan világegyetemről olvasok, ahol a közgazdaságtan meg az elektromosság a fantasy. A mágia színe nálam kiállta az idő próbáját, bátran ajánlom mindenkinek, akiben van egy csipetnyi humorérzék és nem telesen idegen neki a fantasy éra. Garantáltan jól fog szórakozni.



Milyen január elseje az amikor az ember nem kezd új életet? A január elseje a hétfők hétfője, a tiszta lapok koronázatlan királynője. Nincs az a félig macskajajos ember, aki egy dolgot legalább nem fogad meg az újévre (a leggyakoribb, hogy többet nem iszik alkoholt). Szóval most én is, újra. (tovább…)


– Biztosan keserű. De csak kis falat. Ha a tojást nem ütjük fel, nem lehet rántottát sütni. Ez nem Shakespeare – itt felemelte ujját a tiszteletreméltó Galahad –, ez saját gondolataim egyike. Nemrég hallottam valahol.

P. G. Wodehouse: Kedélyes ​kastély 167. oldal

Az az igazság, hogy két Shadowrun könyv között valami másra vágytam és a tableten hirtelen csak egy Wodehouset találtam. Soha rosszabbat! Nem tűnt ismerősnek, így boldogan kezdtem el az ebédem mellett olvasni a Kedélyes kastélyt.

Pár oldal után ismerős kezdett lenni, aztán rájöttem, hogy év elején én ezt már olvastam. Szerencsére nem emlékeztem pontosan a sztorira, így aztán vidáman végeztem ki két-három nekifutásra ezt a jól megszokott wodehouse-minőségű könyvet.
Ezzel semmi rosszat nem akartam írni, imádom a blandingsi könyveket, de csak kevés kiemelkedően egyedi vagy jó van közöttük. A legtöbb egy kaptafa sztori, nagyjából egyforma szereplőkkel és remek humorral.

A Kedélyes kastély szépen beállt ebbe a sorba, a megszokott szerelmi bajok okozói természetesen a nagynénik. Blandings Császárnője, a díjnyertes koca is megkapja a megszokott mellékszerepét, Emsworth grófja őrültebb, mint egy kakadu és Galahad mindent elintéz. A régi arcok közül Freddie Threepwood tűnik még fel, de már közel sem az a kétbalkezes süvölvény, mint a Psmith lapjain.

Wodehouse könyvről nagyon nehéz újat írni, nem is próbálkozom vele tovább, ugyanolyan tökéletes választás a Kedélyes kastély a vidám kikapcsolódásra, mint bármelyik másik blandingsi ponyva. A lapozás után pár vicces idézetet találsz, amiket megjelölgettem magamnak olvasás közben.

(Az illusztráció David Hitch munkája, az angol kiadás borítójához készült.)


Az Átváltozva végre újra olyan könyv amiért érdemes olvasni a Shadowrun sorozatot! Túlteszi magát azon, hogy szimplán csak tablót fessen a szerepjátéknak, de ami még jobb, hogy nem szimplán egy verekedős Shadowrun sztori, inkább egy karakterről szól az egész. (tovább…)



A Sose kezdj sárkánnyal kritikámat azzal zártam, hogy remélem a második rész, a Jól válaszd meg az ellenségeidet majd jobb lesz. Jobb lett, de még mindig nem egy LX-IR.

A második kötetnél már biztos voltam benne, hogy én ezt olvastam korábban. Egyre több dolog jött vissza, ahogy haladtam előre. Abban még mindig nincs változás, hogy borzasztó tablószerűen akarja megmutatni a Shadowrun kiberpunk világát, de legalább eltávolodunk Amerikától és az egykori Nagy-Britannia a helyszín. Elvétve tudunk meg infókat Londonról és a nagyvárosokról, olyanokat, amik sokkal érdekesebb hátteret vázolnak fel, mint Seattle megszokott árnyvilága. Jól sikerül felvezetni a rituális mágia területileg változó megjelenéseit, a szigetországban nem sámánok, hanem druidák vannak. Nekem ez nagyon tetszett.

A szereplők viszont, ha lehet fokozni, tovább egyszerűsödtek, pedig a főszereplő, Sam Verner alias Csavar, eleve nem volt egy sokrétű figura. Kicsit zavaró volt számomra, hogy az eredeti önmagához képest egyre idegenebb dolgokat művel. Arra gondoltam, hogy ezt szerette volna karakter fejlődésnek képzelni az író, de köztünk maradjon: nem sikerült. A többi szereplő igazából még Samnél is egyszerűbb, a sztorijuk pedig a dekás tündét, Svindlert leszámítva teljesen érdektelen.

A tablónk folytatja az előző könyvben elkezdett útvonalat és egyre mélyebbre kalauzol a mágia, főleg a sámáni vonal világába. Igazából ez és a druidák mentik meg a kötetet, attól, hogy teljesen elkaszáljam, így kap egy kegyelem kettest.

Borítókép: Pinterest