Várkert bazár – első benyomások
Tegnapelőtt Dáviddal a Várkert Bazárnál sétáltunk. Most próbáltam harmadjára bejutni, eddig valahogy hiába adták át a területet azért látogatni sosem lehetett. Egy idő után el is felejtkeztem róla, de mikor egy rövid sétára kellett valami izgalmas helyet keresni beugrott, hogy mások már fotóztak onnan, szóval valószínűleg most már tényleg bejárható.
Kilátás a Várkert bazár lépcsőiről. Fotó: Őri András
Az első benyomás az volt, hogy nem is olyan egyszerű bejutni. A villamosról leszállva, ahogy a képen is látszik, egy elég forgalmas útszakasz választja el a Duna partot a bejárattól. Sehol egy zebra, ami megkönnyítené az átjutást. A villamos sínek felé eső részen van egy nagy ülőfelülettel határolt park vagy tér, tudja a fene. Ide adná magát, hogy oda kitelepülős kocsmák kerüljenek. Igazából az egész építmény jellege azt adná, hogy kinyíljon a Dunára és a partra. Ezt teszi sajnos teljesen lehetetlenné az autóforgalom. Kár érte, nagyon jópofa lehetne.
Ahogy elkezdtünk lépcsőzni teljesen lenyűgözött az egész. Nagyvonalúan bántak az építők az anyaggal és látványos lett a felújítás is. Sajnos a zöld felületek még csak most kezdenek nyílni, de már így is vidám látvány volt. Dáviddal azért nagyon mély tanulmányozásra nem volt időm, Őt főleg a rengeteg megmásznivaló izgatta, mert mostanában tanult meg önállóan lépcső járni.
Látszik, hogy tényleg odafigyelve újították fel a régi részeket, viszont nem értem a mindenfelé elharapózó rozsda designt.
A pécsi Kodály Központban szerintem jól néz ki. A Tettye romjain kicsit erőltetett, de ha azt nézzük, hogy egyszerre az akkori városfejlesztés részeként jelent meg sok ikonikus pécsi épületen ez a díszítés, akkor belefér. Koncepcionális látványvilág vagy mifene. De itt, a Vár aljában semmi értelme az egésznek. Nem ad semmit az eredeti látképhez csak egy olyan nagyon kínos érzést, hogy valamivel mindenképpen hozzá akartak tenni az amúgy (is) nagyszerű épülethez. Felesleges volt.
Nem baj, majd kikopik az épületből az idő múlásával. Ami viszont közel katasztrofális az a meredek lépcsősor, a fedett a mozgólépcsővel. (Igen ez is a rozsdás rész.) A teteje sötét-vörös barna (rozsda) az oldala sötét-barna, a lépcsők sötét, talán szintén barnás színűek. És az egészben a félhomálynál kicsit sötétebb volt ahogy ment le a nap. Lámpa sehol. És piszok meredek lépcsősor pihenők nélkül egyenletesen lefelé. Egyszerre volt klausztrofób és tériszonyos érzés. A karomon vittem Dávidot és a harmadától kezdve lefelé komoly félelmeim voltak, hogy leszédülök. Olyan volt, mint valami sűrű masszában lépdelni lefelé. Szédültem. Állandóan megálltam, igyekeztem összeszedni magam, de életem egyik legkellemetlenebb emléke volt.
Arra a lépcsőre egy tisztességes lámpa kell!
Gyönyörű panoráma tárul elénk Pest felé minden irányba. Fotó: Őri András
Jól leírtam mi nem tetszett a Várkert bazárban, miközben nem sok jót mondtam róla, pedig lenne mit. Egyrészt impozáns az egész és végre összekötötték a teljes domboldalt a palotával és a Duna parttal. A Vár már eddig se volt egy pár óra alatt letudható turista program, de ezzel a nyitással napokig el lehet benne sétálgatni nézelődni. Nagyon jó dolog ez, el is határoztam, hogy teljesen turista módban is be fogom járni valami szép nyári napon.