35
Hát újra itt vagyok, eltelt megint egy év és a már tradicionális szülinapi blogomat írom. Az elmúlt években általában arról jelentettem, hogy boldog vagyok és szerencsés. Ez idén sem változott, az életem alapjai rendben vannak, Zsófi és a két gyerkőc egy biztost hátországot adnak.
Hát újra itt vagyok, eltelt megint egy év és a már tradicionális szülinapi blogomat írom. Az elmúlt években általában arról jelentettem, hogy boldog vagyok és szerencsés. Ez idén sem változott, az életem alapjai rendben vannak, Zsófi és a két gyerkőc egy biztos hátországot adnak.
Nagyon aranyosan ünnepeltek meg ma, mikor hazaértem egy rántotthusi tortával vártak, rajta 35-ös gyertya. Utána még finom túrótorta is jött, pedig hétvégén a nagy-családi bulin már felköszöntöttek, úgyhogy nem vártam semmit. Cili énekelt és rajzolt nekem, Zsófitól meg tanfolyamot kaptam a Maki food főzőiskolába.
Jók meg rosszak
Az elmúlt évben sok változás volt az életemben jók és rosszak egyaránt. Legyünk túl a fekete levesen, ami egyértelműen a munka. Éveken át elégedett voltam a munkahelyemmel, bár a fizetés körül erős kompromisszumokat kellett hozni, de inspiratív, innovatív és barátságos légkör volt a jellemző. Sajnos az elmúlt hónapokban a hangulat is elromlott és érzésem szerint a lendület is megtört. Mindenhol vannak hullámvölgyek, persze, de attól tartok még nem vagyunk az alján. Évről évre nem fejeztünk be semmit, görgettünk magunk előtt fontos feladatokat és bele-belekaptunk mindig valami újba, mielőtt bármit lezárhattunk, végigvihettünk volna. Persze az egész túlnőtt rajtunk, a kijavítatlan hibák, a kommunikációs zavarok állandó problémákat okoznak. Mindenki frusztrált, ideges vagy csak végtelenül passzív. Nem tudom, hogy mikor fordul ez át, de azt hiszem, hogy amíg nem birkózunk meg a félbehagyott munkákkal, addig esélytelen, hogy bármi is javuljon.
Miközben az irodai élet nem annyira rózsás a saját munkáimmal is új utakat keresek. Nagyon jó tapasztalatok értek a múlt évben, rájöttem, hogy túlbonyolítottam a saját életemet egy csomó mindennel. Kitaláltam egy új utat, amihez egyre több eszközt gyűjtök össze, csak a szabadidőm hiánya miatt lassan haladok a megvalósítással.
Kevésbé kell ködösen fogalmaznom egy másik területen, elkezdtem dolgozni egy olyan projekten, ami szülőknek segít a digitális kor kihívásait leküzdeni. Van pár elkészült írásom a témában és úgy tűnik mások is szívesen bekapcsolódnának a dologba. Ha egyszer sikerül összeraknom ez egy igazán jó és közérdekű projekt lesz.
Egyáltalán nem közérdekű, de engem jól szórakoztat az új fotóblogom, a naponta új virágokat felvonultató Leaf&Petals. És ha már blog, tavaly sikerült megszabadulni a creativslave.hu domaintől, amivel nem nagyon tudtam mit kezdeni, ezzel újra definiáltam a blogomat is. Úgy érzem határozottan jót tett neki.
És ha már ilyen szépen átszivárogtam a pozitív változásokhoz, a való életben is nagyon sok újdonság van köröttem. Az például, hogy két gyerek apukája lettem – éppen egy éve – kezdetben sokkoló volt. Nem tudtam, hogy fog ez menni és néha még mindig csodálkozva figyelem magunkat, hogy egyben vagyunk és haladunk előre. Cili nagykislány lett, be nem áll a szája, egész nap énekel és csacsog, nagyon aranyos. Eszméletlenül muzikális, kíváncsi vagyok mi marad meg ebből nagyobb korára. Dávid meg egy meglepetés. Teljesen tankönyvi gyerek, ellentétben a nővérével, mindent időben csinál, mindent megeszik és olyan nagyon fiús, hogy néha aggódok mennyire tudok majd jó Apa lenni neki, én sosem voltam túl férfias. Ez a kölyök már most autó mániás, láthatóan erős, vidám; az előbbiekből rám csak az utolsó áll. Össze kell kapnom magam, attól tartok.
Szeptember óta Zsófival közösen diétázunk, aminek köszönhetően jobb formába kerültem, mint gimi óta bármikor. Bár az elején átmenetinek gondoltam a dolgot, hamar rájöttem, hogyha meg akarom tartani az új alakomat, akkor már sosem lehetek az a gondtalanul zabáló srác, aki voltam. Mivel túl sok energiát tettem már az egészbe ahhoz, hogy csak úgy hagyjam a fenébe ez azt jelenti, hogy új életstílust kell felvennem, már kaja terén legalábbis.
Átolvastam az elmúlt évek szülinapi írásait és valahol azt boncolgattam, hogy érzem a testemen az öregedést. Ez bizony így van most is, de sok mindenben az új életmód segített, hogy újra fiatalabbnak érezzem magam. Például jóformán megszűnt a gyomorégésem, ami tizenéves korom óta kínzott. Könnyebben és gyorsabban mozdulok, futok, és még erősödtem is valamennyit – hála a gyerkőcöknek és a rendszeres sétálásnak.
Mindezek mellett az öregedésnek vannak olyan jelei, amiket nem tudok máshogy kezelni, minthogy foglalkozni kezdek velük. Ez a feleségemnek úgy jött le, hogy piperkőc lettem, pedig csak több munkába kerül összetartani magam, mint korábban. Extra hajtóerő, hogy a gyerekeim a felnőttekkel ellentétben nem udvariaskodják el a dolgokat és Cili szavai néha egész élesen hasítottak belém. Szeretném ha kedvvel bújna hozzám Ő is, meg a feleségem és persze Dávid is.
Bár nem érzem magam rosszul a bőrömben, sőt!, de életemben először már nem érzem magam ugyanolyannak sem, mint korábban és ezt nem csak negatív módon kell érteni. Bori kérdezte tőlem ma a telefonban viccesen, hogy milyen 35 évesnek lenni, én meg szokás szerint elütöttem azzal, amit évek óta mondok erre a kérdésre, hogy pont olyan, mint 34-nek, pedig idén nem így érzem.
Van bennem egy csomó kreatív energia, amit időhiány miatt egyszerűen nem tudok kiélni és ez sokszor frusztrál, de közben ha meg odajutok, hogy csinálhatom ennek köszönhetően egészen túlszárnyalom magamat. A sok változás, az időhiány úgy tűnik segít megérlelni a problémák megoldását, ami jótékony hatással van rám.
Szóval alapvetően újra jó évet zártam, de sok minden alakulóban van körülöttem és ezért semmiféle összegzést nem tudok idén tenni. Meglátjuk jövőre mit mesélhetek majd el, hova alakult ez a nagy összevisszaság.