Mester és Margarita a Vígben

Túl ritkán jutunk el színházba, ez minden alkalommal fájón mar belém, mikor mégis leülök a helyemre és nézem a függönyt, várom hogy kezdődjön végre az előadás. Kedden a Vígbe mentünk, Zsófi szülei adták át nekünk a bérletüket, a Mester és Margaritára. Nagyon vártam, az egyik kedvenc könyvem, többször olvastam, gimnáziumban több – visszatekintve már mulatságos – kalandom volt vele.

Vannak könyvek, amiket nagyon merész húzás színpadra vagy filmvászonra vinni, mert minden olvasónak egyéni világot épít ki a fejében. Nagyon aprólékosan, plasztikusan megírt művek ezek. Mindenkinek (aki a film előtt olvasta) van a fejében egy Középfölde, egy Frodó vagy egy Aragorn. És mindenkinek van egy Woland, egy Jesua egy Pilátus, de egy TÖMEGÍR is. Egyéni, saját, szép. A film, a színház az ilyen műveknél óhatatlanul ellentétbe kerül a Te belső olvasmányélményeddel és néha sikerül megbarátkozniuk odabenn, nálam ez történt a Gyűrűk Ura filmnél, vagy megbékíthetetlenek és valamelyik, jobb esetben az új élmény elvész. Ilyen most ez a Mester és Margarita is, jobb feledni.

Hosszan akartam írni róla, de a fenti bekezdés után már nem sok értelmét látom, inkább egy felsorolás következzen, hogy mi tetszett, aztán egy másik, hogy mi nem.

Tetszett:

• Réti Adrienn Hella alakítása,
• Molnár Áron, mint Hontalan Iván,
• és a díszlet.

Nem tetszett:

• Korovjov teljes hiánya,
• hogy a Sátán és csapata elvesztették a humorukat és csak és tisztán brutálisak maradtak,
• a Hitler/Sztálin/Holokauszt áthallás, a könyv nem erről szól,
• a sok megmondó szöveg, konkrétan Woland első felvonás végi monológja, pfuj!,
• sőt kifejezetten gyengének tartom Lukács Sándor Wolandját és Varju Kálmán Jézusát.

[su_box title=”Ha tetszett a poszt kövess a Facebookon is!” box_color=”#424242″ radius=”0″]

[/su_box]