Temofeszt 2014

Tavaly, még a We Are Creative Slave blogon írtam az V. Temofesztről egy rövid kommentárral ellátott fotóblogot. A Temofesztet hatodik alkalommal is megrendezték és a tavalyi sikerünk után a cégnél úgy döntöttünk, hogy nagyobb fába vágjuk a fejszénket és übereljük önmagunkat. A hajtás után olvashatsz arról, hogy mennyire élveztem az egészet. Persze írtam már a céges blogban az élményekről, de az ott más oldalról mutatja be, itt most a saját véleményem következik (no meg fotók, amiket a céges blogon nem lehet ellőni).

Nem munka, de nem is szerelem

A VMC és Én

Egy gyors kitérő azoknak, akik nem ismerősök. Én egy Vasútmodell Centrum nevű cégnél dolgozom, elég nehéz lenne behatárolni, hogy milyen szerepkörben. Én készítem a honlapjaik felhasználói felületét és külalakját, de a komolyabb programozást egy kolléga (egyben a főnök) végzi. Én találtam ki a céges arculatot, ami oda vezetett, hogy én csinálok minden nyomdai előkészítő munkát a névjegykártyáktól a katalóguson át a sok négyzetméteres molinókig. Teljes egészében rám hárul az online kommunikáció és a tartalom marketing. A fentiekből látszik, hogy általában jól tele van a kezem munkával, hisz mindegyik feladat egy-egy teljes munkaidős pozíció. (Nem véletlen, hogy sosincs semmi készen 100%-ban és mindenfelé elszórok apróbb-nagyobb hibákat.)

A fentiekből következik, hogy mikor a cég kiállításra megy, nekem gyakorlatilag 100%-ban a rendezvénnyel kell foglalkoznom. A tavalyi Temofesztes megjelenésünk is jórészt rám maradt, az idei meg szinte teljes egészében.

A vasútmodellezésnél egyébként kevés dolog áll távolabb tőlem. Építettem már több terepasztalt, hiszen a munkám része, hogy a termékeket ismernem kell, csak így tudok írni és beszélni róluk, de leszámítva a kezdeti pár órás lelkesedést igazából nem szeretem a terepasztal építést. Ha egyedül csinálhatnám a dolgot, akkor biztosan tovább kitartanék, de úgy, hogy a fantáziámat a kollégám elképzeléseinek kell alárendelnem elég hamar elmegy a kedvem tőle. Néha fellázadok és dafke megcsinálom amit elképzeltem. Ilyenkor két kimenet van:

  • vissza kell bontani, ez a ritkább,
  • de – ez van gyakrabban – belátja, hogy mégis csak jó amit elképzeltem.

Bárhogy is történik elég fárasztó.

oriandras.hu a Facebookon

Már megint ez a sok poros terepasztal!

A fenti – elég bő lére eresztett – kitérő csak arra szolgált, hogy megvilágítsam pontosan az én nézőpontomat a Temofeszttel kapcsolatban.

  • Egyrészt azt gondolom, hogy iszonyúan unalmas.
  • Másrészt azt gondolom, hogy állati jó hangulatú.

Iszonyúan unalmas, mert nem vagyok vasútmodellező és 30 méternyi terepasztal látványának a befogadása után a soron következő 3 kilométernyi asztal már óhatatlanul repetitívnek tűnik. Enyhén poros, fakó külalak, sík táj, sínek, és sablonos jelenetek, főleg balesetek. Tűz, karambol, lepukkant vastelepek, ipari környezet, ilyesmik. Mivel ez a munkám persze ráveszem magamat, hogy végignézzem az egészet, sőt még le is fotózom és aztán cikket írok róla, kedélyesen elcsevegek a modellezőkkel, de ez nem igazi lelkesedés, ez munka. A modellezésbe én úgy kerültem, mint Pilátus a krédóba és azt gondolom, hogy inkább játék, bár még a kollégáim szerint is művészet.

fotó: Őri András
fotó: Őri András

Hogy miért imádom mégis az egészet? Az emberek és a hely miatt. A Temofesztnek mindig jó a hangulata, egyrészt, mert itt a modellezők bemutatják magukat a “civileknek”, így lazább az egész, mint mondjuk egy Pannonia-Treffen.  A másik pedig a helyszín. A Vasúttörténeti Park önmagában egy annyira unikális hely, olyan hangulatos, hogy ott eltölteni ezt a három napot évente nem munka, hanem egyfajta ajándék. Tavaly ügyes voltam és nem szerveztem magamra akkora feladatot, mint idén, így az időm egy részét eltöltöttem a Parkban, néztem a vonatokat, beszélgettem, fotóztam, almát ettem és igyekeztem jó hírét kelteni a Cégnek. Idén pechemre erre alig jutott időm.

Ilyenkor, a terepasztalaik mögött ebben a környezetben elkezdem máshogy látni a vasútmodellezőket is. Megszerettem őket már az első alkalommal, a maguk fura pók stílusával, örökös borongásukkal. Elképesztő figurák, akikkel jól el lehet tölteni ezt a pár különleges napot. Az ember, ha valamivel komolyan foglalkozik hajlamos azonosulni a témával és ezt megfigyeltem magamon is. Mostanra elég egyszerűen illeszkedem be a modellező társadalomba, megismertem a zsargont, értem a témákat és már több alkalommal megesett az a metamorfózis, hogy miután túlléptünk az aktuális méretarányok méltatásán a további fecsejből kiderült, hogy egy érdekes, az élet más területein is kompetens figurával állok szemben. Szereztem pár jó ismerőst, talán egyszer barátokká is válhatnak.

Vonatparadicsom gyerekeknek

A Temofeszt egyik legnagyobb előnye, hogy a Parkban lehetsz akkor is, amikor az egyszerű földi halandókat már kikergetik a biztonságiak. Szombaton este, olyan hét, fél nyolc után Mátéval, a kollégám kisfiával, ketten indultunk el felkutatni a szórakozási lehetőségeket. Én addigra a második napot álltam végig, főleg gyerekek foglalkoztatásával és éppen cipő problémáim voltak, így a talpam is borzasztóan fájt. Nem ragozom, addigra kikészültem istenesen. Nos, a kollégám, Gábor megkért, hogy míg ők átnézik a bolt dolgait és zárnak én vigyem el a kisfiát, hogy kicsit kieressze a gőzt. Máté, mint egy megvadult csikó rohant keresztül a terepasztalok közt, ugrált, szökdécselt és csipogva kiabálta, hogy menjünk éjszakai vonatozni. Én, mint valami zombi a Walking Deadből, elég darabos mozdulatokkal sántikáltam utána, és elkeseredetten kiabáltam, hogy szó se lehet arról, hogy én fussak és álljon már meg azonnal. A pakolászó modellezők jót mulattak a párosunkon, nem kevés embernek csaltam mosolyt az arcára.

Nos, miután Mátét megreguláztam beálltunk a Truman gőzöshöz a sorba. Nekem végig rossz érzésem volt, hogy nincs rá jegyünk, majd jól elküldenek, de Máté infói helyesek voltak, a kiállítóknak este szabad rablás van. A Truman egész nap ment fel-alá és a vezetői már egy ideje meg akartak pihenni, de mi ketten annyira könyörgően néztünk rájuk, hogy ráhúztak még egy kört. A kedvünkért újra nekiindultak. Mátéval ketten álltunk a füst és vasszagú gőzös vezetőfülkéjében, a kedvünkért hatalmas szikracsóvával indítottak. Fújt, sivított az öreg mozdony és úgy remegett a lábam alatt, hogy attól tartottam itt válik ketté azon nyomban. Máté állatira izgult, élvezte, a kezével önkéntelenül megfogta az enyémet és végig szorongatta. Azon töprengtem, míg haladtunk a sötétben, hogy nemsokára majd Dáviddal állunk talán így, és, hogy a fiúk mennyire mások, mint a kislányok.

Máté a 424-es mozdonyon
Máté a 424-es mozdonyon

Miután a Truman gőzös letett minket és Máté ki nem apadó csipogással kommentálta az élményeit, átrángatott a sötétben gubbasztó mozdonyok közt és megkerestük a kerti vasút állomását. Állati mázlink volt ezen a szombat estén, itt is indítottak egy utolsó kört a kedvünkért, amire több kicsit már kapatos ember is felült gyorsan. Mögöttem az egyik legnagyobb modellklub tagjai beszélgettek, a lábamnál Máté izgult, míg előttünk valamelyik szláv vendégsereg örvendezett a plusz körnek és egy pálinkás üveg járt köztük előre-hátra. Azt hiszem sosem fogom elfelejteni azta  pár perces suhanást a sötétben. Nagyon jó élmény volt. Míg ballagtam haza és Máté a sötétben inkább újra a kezembe csimpaszkodott azon töprengtem, hogy remélem neki is olyan nagy élmény volt ez az egész, és amikor felnőtt lesz, majd emlékszik rá, hogy az apja kollégája egyszer elvitte éjszakai vonatozásra. Talán majd emlékszik még a nevemre.

Cilivel a kisvasúton. - Fotó: László Zsófia
Cilivel a kisvasúton. – Fotó: László Zsófia

Másnap délelőtt kijött Zsófi a két gyerekkel és Cilivel végigcsináltuk ugyanezt a programot, csak napfényben. Imádtam, ahogy a lányom, a tőlem kapott kakasos nyalókával a kezében végig kommentálta az egészet. Ő ellentétben Mátéval inkább kérdezősködött.

– Mit csináj a bácsi? Mijét lapátoja a szenet? – Ilyesmik.

Végül azt mondta az Anyjának, hogy a gőzmozdony nem volt olyan jó, de a kisvasutat élvezte. Igaz, a gőzösön nappal a gyerekek meghúzhatták a sípot és ez megijesztette. Elhatároztam, hogy tavasszal megint elviszem majd kisvonatozni.

Mindkét nap a gyerekekkel vonatozás olyan emlék marad, amit sosem fogok elfelejteni. Már ezekért megérte az idei Temofeszt.

Ha leszámítom a Cilivel eltöltött bő fél órát, akkor még egy rövid időszak volt az idei Temofeszten, mikor nem dolgoztam ki a belemet is: Apu meglátogatott vasárnap a zárás előtt. Mivel a kinti munkámhoz hozzá tartozott, hogy dokumentálnom kellett a kinti tevékenységünket, ezért elmentünk kettesben sétálni és végigfotóztam és beszélgettem a maradék kis időt. Mikor visszafelé sétáltunk Apu, akinek az egész nagyon tetszett, azt mondta, hogy pont olyan hangulatú ez az egész, mint a kutya kiállítások, amikre a Keresztapámat kísérte el.

Nem vagyok meglepődve a dolgon, egyik hobbi olyan, mint a másik.

Rajta vagyok az interneten
A lenti képet az egyik vásárlónk készítette rólunk a Temofeszten. Éppen VMC Model dioráma építést vezetek, rózsaszínben a hátsó falnál Edina, a kollégám.

Szóval sokat dolgoztam az idei Temofeszten. Voltak nehéz pillanatok, mikor meggyűlt a bajom a felvett animátorainkkal. Volt mikor énnekem kellett villámhárítóként funkcionálni a főnököm és az egyik lány között, nem voltak egyszerű helyzetek. Az én alkatomtól a kisfőnök pozíció is nagyon távol áll, és most ebbe kényszerültem. De volt néhány nagyon szép pillanat, amit a látogatóktól kaptam.

Az egyik egy kisfiú volt, aki teljesen belénk szeretett. Miközben nyakig gipszesen építette a dombot a diorámán azt hajtogatta, hogy a világ legjobb cége vagyunk és itt szeretne dolgozni, ha megnő.

Egy kislány, aki Cilinél éppen csak nagyobb lehetett, halálba unta magát míg a bátyjai és az apukája szakköröztek. Kicsit elkezdtem foglalkozni vele, kapott lovacska figurát, hajtogatós házat és összeraktunk ketten egy kis diorámát ahol épp jön a Télapó. A végére már András bácsinak hívott. Cuki volt.

Egy idős bácsi, aki néha bejár az üzletbe, kijött a Temofesztre is és leült két napon is nálunk. Az első nap a fiatalabb kolléganőmnek kezdte csapni a szelet, olyan öregurasan, amit ő kicsit nehezen fogadott. Másnap engem talált meg. Hosszan beszélgettünk délelőtt, majd a zárás előtt visszajött és kérte üljek le vele kicsit. Elmondta, hogy ő rég látott ilyen jópofa dolgot, mint amit mi műveltünk, és nagyon tetszik neki, ahogy csináljuk a dolgainkat. Végül egy kis körítés után azt mondta szeretne nekem egy ajándékot adni, egy remek zseblámpát, ami neki jó szolgálatot tett mindig és reméli nekem is hasznomra lesz. Egészen meghatódtam. Azóta is használom, tényleg jó darab. (Nem fogom hagyni, hogy hasonlóan a többi lámpánkhoz Cili ezt is eltörje.)

Szóval így lassan két és fél év után úgy érzem a vasútmodellezők befogadtak maguk közé, ami nagyon megtisztelő, hisz én nem vagyok a társuk a hobbijukban. Viszont talán érzik, hogy megértem őket és kedvelem a kockaságukat. Őszintén.

Szerző:

Őri András

38 éves webfejlesztő vagyok Budapestről. Két nevelendő gyerek büszke apukája és egy gyönyörű feleség szerencsés férje.

4 thoughts on “Temofeszt 2014”

Hozzászólások lehetősége itt nem engedélyezett.