Azt hiszem a feleségemnek lassan én leszek a legjobb barátnője, délután – miközben éppen a tableten játszottunk autóversenyt a lányommal – egyszer csak felragyogott és felpattant: – De jó, most tudod mit csinálunk?! Leszedjük a mitesszert az orrunkról. Azzal valami fura tapaszt borított az orromra, majd 15 perc múltával elégedetten nyúzta le az orromról. Ideje […]
Január elején találtam rá a Plague.io alkalmazásra, ami a második használatra már lecserélte a Twitter gombot a telefonomon, és azóta is ottragadt. Most nem kezdeném el pontosan leírni, hogy mi is a Plague, de egy mondatba összefoglalni valahogy így lehetne: Egy olyan közösségi eszköz, ami a földrajzi helyzeted alapján teríti a tartalmadat a hozzád legközelebb […]
Sikerült megint összefutnom egy olyan sorozattal, amit, ha megnyúznak se tudom, hogy miért néztem végig, de ha már végignéztem miért fogom folytatni? Keresem a válaszokat. Egyébként már hetekkel ezelőtt befejeztük az első évadot, csak nem volt időm egy vázlaton kívül többet írni róla. A vázlat négy odavetett sorból állt, úgy döntöttem, hogy ezeket címsorokká nemesítem […]
Reggelente Cili a nyakamban ül és a bölcsibe menet az Alsóhegy utca teljes hosszában a vonatokat figyeljük. Már messziről hallani őket és helyből elkezd ficánkolni, hogy „pijos” vagy kék vonat jön-e? Ma reggel nagy csendben haladtunk, két és fél hete nem jártunk arra, a betegségek miatt hosszú volt a kihagyás. Valami fura volt, aztán Cili […]
Ha teljesen őszinte szeretnék lenni, akkor már jó egy éve szeretnék egy táblagépet. Nagyon ritkán jutottam ilyen eszköz közelébe és alapvetően nem éreztem a hiányát sokáig, de egy ideje két dolog miatt is vágytam rá: Hiányzott az eszköztáramból a tablet képernyő. Mikor honlapot készítettem mindenféle emulátorokkal pótoltam, amik nem voltak 100% hatékonyak. A célhardver-célszoftver koncepció […]
Négy napja írtam, hogy nincs fűtés az irodaházban. Azóta hol ment, hol nem, általában nem. Tegnap megjavították, ma reggelre már percekre se kapcsol be. Jelen pillanatban 17 °C körül van a hőmérséklet és nagykabátban ülök. Minden szempontból nevetséges helyzet lenne, de úgy, hogy hűtés-fűtés szerelő cégé az iroda különösen pikáns a sztori.
Mióta elkezdték felújítania Moszkv… akarom mondani Széll Kálmán teret időről-időre belefutok a Facebookon olyan siránkozásokba, amik sajnálják a régi verziót. Dehát könyörgöm: ocsmány volt! Én is szerettem azt a teret, mert rengeteg időt töltöttem ott el, de ezerszer jobban fog tetszeni, ha kulturáltan néz majd ki. Tudom, hogy nem mindenkinek tetszik az új verzió, mert […]