Politika

Nincs borítókép

Lassan elteszem magam holnapra, mozgalmas napom volt. Holnap is az lesz, nem csak nekem. Egy ország adja el holnap a lelkét az ördögnek. Ki gyűlöletből, ki passzivitásból, néhányan jól megmagyarázott taktikából. Én, ahogy azt pár napja is írtam, már tudom, hogy holnap mit csinálok. Biztos vagyok benne, hogy szolidárisnak lenni nem bűn, hanem alapvető emberség. […]

A népszavazás október 2.-án egy csomó mindenről fog szólni, miközben nem is szól semmiről, hiszen a kérdés mára értelmetlenné vált. Írtam egy gyors jegyzetet július elején arról, hogy mekkora baromságnak, kihagyott lehetőségnek érzem a baloldali pártok részéről, hogy nem szálltak be a versenybe. Most, egy héttel a szavazás előtt leírom, hogy én miként fogok szavazni […]
Nincs borítókép

Igazából sosem érdekelt igazán semmilyen állami kitüntetés, mert elég hülyeségnek tűnt, sokszor az aktuálisan regnáló világnézet saját mutyijának. Belátom, hogy tévedtem. Pedig Bayer kitüntetése csak meg kéne, hogy erősítsen, de ma estére 39 korábbi kitüntetett adta vissza a keresztet. Ebből látszik, hogy legalább 39 esetben méltó embert díjazták. Ez egy piszok jó hír.  
Gyülekeznek a mozgalmárok

Egészen elszomorító, hogy vannak politikai erők, akik arra biztatnak, hogy a választópolgár ne éljen a szavazati jogával. A kvóta népszavazás alapvetően veszélyes játék, de ezt passzivitással megfejelni egészen elképzelhetetlen. Szerintem.
Nincs borítókép

Én nagyon meglepődtem a #brexit szavazás eredményén és ahogy elnézem ezzel nem vagyok egyedül. Az egész sztoriban a legtragikusabb az, hogy úgy tűnik maguk az angolok is meglepődtek. Milyen végtelenül nevetséges ez az egész.
Kockás kendők az Erzsébet hídon. Fotó: Őri András 2016

Nagyon jó ötlet volt a szervezőktől, hogy felkérték a résztvevőket kötözzék mindenhová fel a kockás szöveteket, amiket hoztak a megmozdulásra. Az Erzsébet-híd végig lett kötözve, voltak olyan lelkes tüntetők, akik csimpánzokat megszégyenítő módon másztak fel magasabb pontokra, hogy elérhetetlenebb legyen a tiltakozásukat szimbolizáló drapéria. Jó volt látni, hogy megint mennyi ember eljött. Jóval homogénebb sokadalom […]