Politika

Nincs borítókép

Apja élcelődik Cilivel. Ennek jegyében megtanítom a gyereket a „bagoly mondja verébnek, hogy nagyfejű” mondásra. Cili elsüti, majd érdeklődik, hogy ez mit jelent. Magyarázom hosszan, példákkal. Egyszercsak felcsillan a szeme: – Ja értem! Az ő feje nagy, az enyém meg kicsi! #cilimondta #nemmentát
Nincs borítókép

Dáviddal elsétálunk egy pénzszállító autó mellett. – Anyu, ez a bankautó? – Ez a pénzszállító autó. – De akkor miért hívják bankautónak? – Nem hívják bankautónak. Pénzszállító autónak hívják. – Miért? #davidmondta #végteleciklusbakerültünk

Az elmúlt hetekben sikerült átállni az új napi ritmusra, az iskolakezdés alaposan felforgatta az életünket. Korán kelés, korán fekvés, rohangálás a városban, hogy mindenki időben bejusson ahová kell és aztán hazaérjen. Az iskola kezdés persze nem csak az időnket forgatta fel, hanem a pénztárcára is súlyos ütéseket mért. Miközben nap, mint nap azt olvassuk, hogy […]
Nincs borítókép

Cili morgolódik a vacsoránál, mert összekülönböztünk, hogy nem eszi meg, amit kért. Végül elkeseredve megfenyeget: – Akkor én nem eszek többet semmit. És holnap sem, még azután sem, még azután sem (x20)… Mire Dávid közbevág: – Ha nem eszel ki fogsz halni.  
Nincs borítókép

Hazaérünk a kirándulásból, a gyerekek fáradtságtól túlpörögve eszetlenkednek. Az Apjuk fegyelmez, kevesebb sikerrel. A fürdőszobából viháncolás hallatszik, apjuk bemegy, majd Dávid: – Ajjaj, ebből baj lesz! Látom az arcán! #davidmondta #nehezaneveles

Azt írja az újság: A fideszes hisztériakeltés mögött az van, hogy a néppártban igen sok képviselő nem akar az Orbán-kormány megmentésére szavazni, mert maguk is úgy vélik, hogy a magyar jogállamiság súlyosan sérült. Amikor tavaly májusban az EP először szavazott a témában, hogy megrendeljék a Sargentini-jelentés elkészítését, akkor a 216 néppárti képviselőből 67-en támogatták a […]