GDPR átállás


A GDPR szerintem egy nagyon jó ötlet, egy előremutató szabályozás, amit a kivitelezésével sikerült egy viccé degradálni. Kár.


  

1037 bejegyzés

Szerkesztés

A GDPR alapvetően a jogászok dolga. Lenne. Pluszban kb. két éve tudja mindenki, hogy jön, nagyjából másfél éve már egyértelmű volt, hogy mi és hogyan lesz, szóval lett volna rá idő, hogy átálljanak a cégek.

Ehhez képest a cégek most, az utolsó pillanatban esnek neki a feladatnak. A jogászok meg egy az egyben tolják át az egészet a dolgozókra. Az elmúlt két napban két kérdőív-sor felett ültünk a kollégákkal és próbáltuk szétszálazni, hogy mi igaz ránk, a cégre, az osztályunkra. Aztán erős fejfájással és mélységes unalommal eltelve felálltunk, hogy na végre: vége. Innentől majd megkapjuk az utasítást, hogy mit programozzunk át és letudtuk a cuccot.

Mire a tárgyalóból az irodába értünk ott várt egy levél, három csatolmánnyal, hogy töltsük ki.

Már az eredeti kérdéssorok is szabvány kérdéseket tartalmaztak, amik csak nagyjából-egészéből passzoltak a céghez, de az utolsó 3 csatolmány olyan kérdéseket és kijelentéseket tartalmaz, amiknek a jó részéről süt, hogy aki írta, annak fogalma nincsen egy weboldal, applikáció vagy program működéséről.

Viszont szeret hangzatos definíciókat kitalálni.

Biztos vannak korrekt jogászok GDPR ügyben, sajnos én még nem találkoztam velük. Viszont úgy tűnik, hogy szerintük az az átállás és felkészülés módja, hogy ők letöltenek egy sablont, amit kiküldenek a cégeknek, hogy töltsék ki, aztán azt beformázva visszaküldik, hogy nesztek, jöhet a zsé érte és csináljátok meg.

Szóval tőlem akár be is kaphatják.

Ennek most vége. Ha máskor is szívesen olvasnál ilyen bejegyzéseket, akkor csatlakozz a blog Facebook oldalához, hogy időben értesülj a friss tartalmakról!

Tetszett? Értékelj Te is!

Eddig 1 ember értékelte a(z) GDPR átállás című bejegyzést. A vélemények átlagértéke: 5. Értékelni az alábbi csillagok kiválasztásval tudsz.

GDPR átállás

Publikálva:
2018. május 15.

Utolsó frissítés:
2018. május 15.2018-05-15

Hashtag:

Kategória: Blogok

hozzászólás érkezett eddig