Nekem piszok nagy szerencsém van, mert születésem óta a nyár szabadságot jelent. A nyár a Balatont jelenti. A poros utat a kettes strandra. A sok ismerőst. Kerti partikat. A hosszú (be)úszásokat a Badacsony felé, aztán a hátamra fordulva a távoli part kémlelését. A fűzfákat, a fürdőző embereket.
Gyerekként ez a nyár végtelen volt. Barátokkal és boldogsággal teli. Biciklizések, kertmozik, zenehallgatás, olvasás Samuék sufnijának a napmeleg tetején.
Újra, újra
Ahogy felnőttem, a Balaton egy időre megfakult. Nem tudtam annyit ott lenni, a hosszú, hosszú és szabad nyarak helyett hosszú, hosszú irodában töltött napok jöttek. És kicsit rituálisan egy hét a régi környezetben. De aztán pár éve ez is megváltozott. Újra. Lett egy felnőtt Balaton, ami sokkal kevésbé volt nyitott, de sok tennivalóval járt. Ez a Balaton a kikapcsolódásról szólt már. Ott az idő, mintha ragacsos mézben haladt volna előre. Minden belassult, nyugodt lett.
Igyekeztem a gyerekeimnek elmesélni, megmutatni, hogy milyen volt az a végtelen szabadság. Akartam, hogy megízleljék, belemerítkezzenek és átitassa őket is. De kezdetben ez nem ment. Számukra ott nem voltak barátok, csak nagyon korlátosan. Az a Balaton, amit én nosztalgikusan hajtottam, már régen elmúlt. Hiába próbáltam megmutatni nekik: nem volt mit.
Tavaly odamentem egy régi ismerőshöz, hogy a fia nem akar-e focizni az én fiammal. Helyből megörült az ötletnek, felvetette, hogy ameddig a gyerekek fociznak, addig mi ihatnánk egy fröccsöt. A gyerekek hoztak még gyerekeket és megláttam, hogy van még olyan Balaton, amit én akartam mutatni nekik, mégis létezik, csak nem ott kell keresni most, mint régen. És innentől egyszerű volt, mert megtaláltam azt, amit már azt hittem, hogy elveszett. Kicsit noszogatni kellett a gyerekeket, hogy ne álljanak ellen a dolognak, de rákaptak az ízére. Sajnos addigra nyár vége volt, jött az ősz és újra vége lett.
De nem adtam fel! Kitaláltam, hogy miként lehet segíteni az ő társaságkeresésüket és ennek mentén hirtelen nekünk, szülőknek is lett társaságunk. A mézben lassan folyó idő megtelt egy csomó mindennel nekik és nekem is.
Borozások teraszokon.
Hosszú beszélgetések fürdés közben.
Fröccsözések a parti büfében.
A bridzsverseny szervezése.
Koncertek a strandon.
Biciklitúrák.
Idén, és ebben szerencsémre volt a szárazság miatt elrendelt extra home office, gyakorlatilag a nyár nagy részét újra a Balatonon töltöttem. Ahogy gyerekként is. És persze nyolckor leültem a kerti hintába és ölemben a laptoppal dolgozni kezdtem. És a munka mellett napközben oda kellett figyelni, hogy az enyém mellett még jó pár gyerek épp merre lóg.
De ez tök jó volt! Imádtam, hogy ahogy kiléptem egy kávéért vagy egy cigire a szobából, azt láttam, hogy sok gyerek ül az asztalunknál és szimplán jól érzik magukat. Volt aki aludt, – bárhol és bármikor – volt, aki velünk ebédelt vagy vacsorázott. Kártyáztak és vihogtak. Fociztak a rekkenő kánikulában, én meg hordtam le a biciklire csatolható utánfutóval a kapukat és a labdákat. Filmeket torrenteztem, hogy este az új projektorral a „Hullám kertmozi”-ban legyen mit nézni.
És amikor vége volt a munkának, akkor csak felültem a biciklimre, legurultam a strandra és ott volt mindenki. Jött a nap jó fele, pedig addig sem volt éppen szar.
Jaj, már megint vége
Amikor gyerek voltam augusztus 20. után mindenki elkezdett hazamenni. Iskolára kellett készülődni, visszarázódni a „normális” életbe. Mintha az lett volna valaha is a normális! Nevetséges. De én, tanár gyerekeként, ott voltam, legtöbbször egyedül. A víz még meleg volt, a biciklim ugyanúgy futott. A fecskék ugyan zsinatoltak a vezetékeken és a boltok sem rendeltek új árut. Én meg egyedül bicikliztem a strandokon, ahol pár nappal korábban még nagy bandázás folyt. Nosztalgikus, önsajnáló hangulatba kerültem mindig ebben az időszakban.
És idén, az utolsó ott töltött napunkon én dolgoztam, kedd volt. Dolgoztam, szóval korábban keltem, mint a többiek, kiálltam a tornácra és elöntött ez a rég nem érzett mélabú. Hogy itt vagyok megint a végén. És hogy mennyire jó volt ez az egész nyár! Jó volt, mert jó volt a két kölyöknek, de nagyon jó volt nekem is.
Nagyon-nagyon szerencsés vagyok, hogy balatoni lehetek. Nyilván ezt a féktelen szabadságot nemcsak itt lehet megélni, de így csak itt tudom. És még nem tudják, de nagyon szerencsések a gyerekeim is, mert most már ők is tudják, hogy ez mit jelent. Beleivódott a pórusaikba. Ott lesz az emlékeikben és mércévé fog válni bennük.
Szabadok lettek, mert aki ezt egyszer megízleli, az nem tud máshogy élni.
Nincs ennél nagyobb dolog a Földön: gondtalanság, barátok, szabadság.