Őrségi kalandozások 1. nap: Ivánctól Őriszentpéterig

Szerdán délután, a munka végével ültünk autóba Budapesten és indultunk neki az Őrségi hosszúhétvégének. Aggódva figyeltük a komoly, fekete felhőket amikből Győr után még egy kis eső is jutott és csak abban bízhattunk, hogy a mobiltelefonjainkon az időjós rendületlen jó időt mutatott csütörtöktől. Út közben az előválasztás alakulásán apologizáltunk, megvitattuk közös ismerőseink fogyatékosságait és Szombathely mellett a körforgalom szélén álló grillesnél megvacsoráztunk. Befelé menet még flekken jellegű ételekről fantáziáltunk, de belépve egy egyszerű fast food büfének bizonyult. Hamburger, gyros, mirelit rántott sajt és néhány csirkemell volt a választék. A gyros mellett döntöttünk és én legalábbis megbántam. Gyrosnak nem lehetett hívni, de cserébe sótlan volt, száraz és tocsogott a tartár mártástól.

Későn értünk Őriszentpéterre, pár méterrel kerülve el egy őzet aki kersztbeszaladt a sötét országúton. A szállás egy régi, szépen felújított házikóban volt, ami kacifántosan megtervezett kulccsal nyílt, de pár perc próbálkozás után bejutottunk. Elkészítettük a következő napra a szendvicseket, aztán a laptopon megnéztük az És még egymillió lépés azon részeit, amik a másnapi túrához kapcsolódtak.

Hajnali fények Őriszentpéter határában

Hajnali kelés, buszozás Ivánc felé

Fájóan korán, reggel hat előtt tíz perccel keltem. Gyorsan összedobtam egy kis tojásos-sonkás reggelit, közben sokat káromkodtam, mert a vendégházban nem volt teflonos edény, nehéz volt lekozmálás nélkül főzni. Kellett is a meleg étel a gyomorba, amikor a 2 °C körüli levegőbe kiléptünk. Hiába a réteges öltözködés, nyikorgósan indult a napunk. Gyors menetben hagytuk magunk mögött a Templomszert és a réteken átvágó autóutat követve jutottunk el Őriszentpéter központjába, ahol sikeresen elcsíptük a Körmend felé induló buszt. Bár kinéztük, hogy Iváncon a második megálló lenne nekünk tökéletes, de a reggeli busz ott pont nem állt meg, szerencsére volt még egy megállója a falu végén, így a Sigray-kastély mellett kászálódtunk le a hidegbe. Innen indultunk az aznapi etapra, egy kis extra távval.

Reggeli fények Iváncon, háttérben a templom

Az első állomásunk az Ivánci templom volt, de menet közben megtaláltuk a négy nap első pecsétjét is egy bezárt kocsma teraszán. A kocsma előtti járdára éppen egy szlovén asszony pakolta ki a portékáit és jelezte, hogy ő tud nekünk intézni egy kávét, ha gondoljuk. Éltünk a lehetőséggel.

A templomnál boldog 20 percet töltöttünk el az épület felfedezésével és készültek természetesen remek fotók is. Miután áttárgyaltuk, hogy 1986 óta láthatóan nem sikerült felújítani a templomot és megpróbáltuk befogni halszem optika nélkül a teljes épületet (sikertelenül) végül továbbindultunk és a kertek alatt hamar elhagytuk Ivánc házait. Kezdett magasabbra emelkedni a nap és egyre vidámabban nézett ki a táj is. Hegyhátszentmárton felé haladva nemsokára egy kis patak kersztezte az utunkat, ami az előző napok esőzései után kicsit haragosabb és szélesebb volt. Tanakodtunk kissé, hogy miként kelünk át rajta, de végül határozottan beleléptünk a közepébe és két lépéssel átkűzdöttük magunkat. A cipők szerencsére még bírták a strapát, sikerült nagyjából száraz lábbal átkelni.

Harsogó zöld mezőkön haladtunk keresztül, az október közepére csak a párafoltok és a színesedő lombok emlékeztettek. Hegyhátszentmárton előtt már megfogalmazódott bennünk, hogy meginnánk valamit, ha találunk nyitva egy egységet, de legalább egy Nemzeti Dohányboltot, amik átvették a kocsma és vegyesbolt funkciót az elmúlt években. Sajnos korábbi tapasztalataink azt mutatták, hogy a kisebb településeken egyáltalán nem számíthatunk semmire, úgyhogy némileg aggodalmasan közeledtünk a faluhoz. Most sem jártunk sikerrel, de haladtunk tovább a Lugos-patak mentén és lassacskán a hátizsákba kerültek a kabátok is, ugyanekkor meghúztuk a laposüvegeket is, hogy egy kis meleget kapjunk belülről. Lankás tájakon jártunk, követve a patak folyását. Szép réteken és ritkás erdőkön vágtunk keresztül a vidám csütörtök délelőtti napsütésben Kondorfa felé.

Emberarcú göcsörtök borították ezt az öreg fát.

Megszoktuk már az egyen kinézetű kéktúra táblákat a kalandozásaink során, de itt eggyel sem találkoztunk. Általában a helyi túrákat, az országhatáron is átívelő útvonalakat ajánlottak. Néha-néha, de szerencsére a fontos pontokon felsorolt útszakaszok közé befért a kéktúra is.

Kondorfai kocsma, elkezdődik a gombászás

Ebédtájt értünk Kondorfára és újra fellángolt bennünk a remény, hogy találunk egy velős pirítóst legalább. Félsikert értünk el, mert a helyi kocsmában egy pohár sör mellé elnyammogtunk egy marék mogyorót és egy zacskó ropit. Megpihentünk kissé, és a pecsételést követően elindultunk kifelé a faluból, remélve hogy menet közben találunk valahol egy padot, lépcsőt vagy hasonlót ahol megehetjük az útravalóul hozott szendvicseinket. Egyre szomorúbban talpaltunk ki a faluból, csak a helyi kutyák ugattak utánunk, de sehol nem találtunk egy alkalmas helyet.

Kis kaptatón egy tölgyes-fenyves vegyeserdőben haladtunk tovább Szalafő irányába. Egyre többször nézelődtünk gombák után, főleg az őzlábakat kerestük, de nem jártunk szerencsével, viszont pár kilométer után egy szántó szélén találtunk egy alkalmas magaslest, aminek a keresztfáin megpihentünk, megettük az elemózsiát. A rövid pihenőt követően keréknyomok mentén haladtunk, amikben mély tócsákban gyűlt meg a víz, békák ugráltak a lépteink zajára és még egy úszkáló gyíkot is lefotóztunk, ilyet még sosem láttunk.

Tócsás útszakasz Szalafő felé

Szalafőig nem találkoztunk egy turistával sem, de a falu határától nem messze, néhány gyanús külsejű kutya kiséretében vidáman köszöntöttük az aznapi első kollégákat. Jó pár lépés volt már mögöttünk, így a műúton leereszkedve kicsit vaciláltunk, hogy megtegyük-e a skanzen irányába a kitérőt. Végül nekiindultunk, de a buszfordulónál egy újabb 20 perces pihenőt iktattunk be, amíg áttanmulmányoztuk a térképet, hogy mennyi út vár még ránk.

Pityerszeri skanzen és őzlábak Őriszentpéter határában

A skanzent én már láttam gyerekkoromban, most kiegészült az út túloldalán pár új épülettel, játszóház a kicsiknek, ami persze egy bolton vezet keresztül, hogy legyen mit hazavinni szuvenírnek. Megváltottuk a belépőjegyeket és egy jó órát eltöltöttünk Pityerszer régi épületei között. Számomra a helytörténeti kiállítás volt a legérdekesebb, a skanzen régi házai most nehezebben voltak láthatóak, mert pont a középen állót felújítják, ezzel teljesen elszeparálják egymástól a többit. A kerített ház minden érdekessége ellenére elég szörnyű volt. Elképzelni, hogy ilyen körülmények között éltek évszázadokon át elég lehangoló.

Kerített ház a pityerszeri skanzenben

Végül elindultunk lefelé a pityerszeri dombról, hogy a lassacskán alkonyodni készülő nap utolsó sugaraival még beérjünk Őriszentpéterre. Az út keresztülvezetett Szalafő szerein, ahol mindenhol bezárt vendéglők és kocsmák ásítoztak ránk. A focipálya mellett hagytuk el a falut és az elkerített szántóföldek mentén haladtunk a pataknyi Zala mellett, időről időre átkelve felette, szerencsére mindenhol voltak hidak. Lassabb ütemben haladtunk már, túl a harminc kilométeren, így aztán könnyebben vettünk észre pár őzláb gombát, akik pont ránk vigyorogtak a szántó menti nagy fűben. Elégedetten zsákoltuk be őket, már előre csorgatva a nyálunkat. Átbeszéltük, hogy nincs se időnk, se módunk rendesen kisütni őket, hát majd reggeliként teljesítik be a sorsukat, rántotta feltétként.

Egyre sűrűsödő felhők között értünk be Őriszentpéterre és hamarosan a szálláson voltunk újra. Lecseréltük a nehéz túrabakancsokat kényelmesebb cipőre és a leereszkedő sötétségben átsétáltunk a közeli Hársfa fogadó vendéglőjébe. Itt egy pohár sör mellett bőséges vacsorát vettünk magunkhoz, levessel kezdtük és nagy húsokkal, friss salátával zártuk. Elidőztünk, csöndesen beszélgetve, belehallgatava a helyiek társalgásába. Végül fizettünk (megejtően keveset, bár úgy tele voltunk, mint a duda) és hazaindultunk a koromsötét éjszakában. Telefonjainkkal világítottunk magunk mögé és elé, hogy el ne üssön egy autó a sötétben, így aztán baj nélkül haza is értünk, ahol forró zuhany után még belenéztünk Rockenbauerék 1986-os filmjébe, hogy meglássuk mi vár ránk másnap. Utána hamar elaludtunk.

Ivánc – Őriszentpéter – RPDDK-2

Bővebb leírás a túráról itt: https://www.oriandras.hu/2021/10/19/orsegi-kalandozasok-1-nap-ivanctol-oriszentpeterig/