Taboo (Tabu), 1. évad
Jó két hete befejeztük már a Taboo első évadát, de hiába kezdtem el vázlatolgatni hozzá csak nem tudtam igazán megírni a véleményem róla. Most kaptam egy kapaszkodót, megtaláltam az Index Kult kritikáját és ennek mentén próbálom összeszedni a gondolataimat a sorozatról.
Sokan valószínűleg azért engedték el hamar a Tabut a kezdeti lelkesedés ellenére, mert látszólag sehová sem tartott a történet, csak még indokolatlanabbul bonyolódott tovább, különösebb magyarázat nélkül. Sajnos az évad legnagyobb hibája, hogy ezeket magyarázatokat feltűnően későbbre hagyták, de ettől függetlenül a Tabu még így is az elmúlt évek egyik legérdekesebb sorozata lett.
Bár én nem engedtem el menet közben a sztorit, de az biztos, az egyik negatívuma a sorozatnak, hogy túl lett gondolva. Az alap konfliktus, a nagy játszma, az új amerikai határok meghúzásánál lényeges földdarab sorsa egy csomó kis, fedő játszma mögé volt elrejtve, de mivel még így is túlságosan kilógott ráborítottak egy adag teljesen értelmetlenül használt vudu/misztikumot. Na ezt már nem kellett volna.
Én szeretem, imádom a szürreális sztorikat. A mágia, a misztikum lelkes rajongója vagyok, a Taboo esetében jó lett volna, ha leleplezik a misztikumot és kiderül, hogy ez csak egy eszköz, bűvészet, szemfényvesztés, illúzió a hős kezében. Jó lett volna egy játéknak, ahol nehéz eldönteni, hogy van-e igazából misztikus képessége vagy nincs. Mert a Taboonak, bár próbálkozik ezzel a narratívával, de nem sikerül a pengeélen táncolás. Így meg szinte az is jobb lenne, ha ez a szál teljesen kimaradt volna a történetből, kannibalizmussal és vuduval, féltestvéri szerelemmel együtt.
[…] a saját szarában gőzölgő 1800-as évekbeli Londont, ahol, miközben az elit éppen kolonizálja a világot, a pórnép a mocsokban próbál valahogy túlélni. És ezt a mocskot fantasztikusan jól adja át a sorozat. Konkrétan a látvány magasan a sorozat erőssége, szinte érezni az epizódok alatt sárral, húggyal, vérrel keveredett londoni utcákat és a legalább ennyire lepusztult lakóit. Nincsenek 24 karátos mosolyok, szolidan elsimuló szarkalábak meg tiszta körmök, ebben a sorozatban mindenki borzalmasan néz ki. És ez így is van jól.
Az biztos, hogy nagyon odafigyeltek a koszra, nem maradt tiszta felület sehol. Se testeken, se a lelkeken. Ebben a sorozatban mindenki mocskos. És itt jön elő újra ugyanaz, mint a misztikum esetében is, hogy el van túlozva az egész, hogy ennyi mocsok már sok. Ami kezdetben megdöbbentő volt, az egy idő után megszokottá válik, később meg már fel se figyelsz rá.
Jonathan Price
A Tabu legerősebb részeit az intrika a Kelet Indiai Társassággal és a mellékszereplők adják. A kettő természetesen összefügg valahol. A Trónok Harcában is parádés alakítást nyújtó Jonathan Price a Kelet Indiai társaság vezetőjeként gyakorlatilag lejátszott mindenki mást a sorozatból. A másik nagy kedvencem a főszereplő, James Delaney vegyész bűntársa, Cholomondeley (Tom Hollander, akit tavaly a Night Managerben is láthattunk).
[…] a Hardy család megírta Tomnak a tökéletes főszerepet. James Delaney egyszer sem beszél három mondatnál hosszabban, már ha egyáltalán hajlandó emberi szavakat használni a kommunikációhoz. Cserébe baromi ijesztő, meglehetősen határozott és érthetetlenül jól áll neki a cilinder.
Tudja fene, én ennél azért többet várok el egy főszereplőtől. Nagyon magamra fogok maradni a véleményemmel attól tartok, de énrám nem tett igazán nagy benyomást Tom Hardy alakítása. Volt neki egyféle nézése és azt tényleg remekül hozta bármilyen szituációban, lett légyen az romantikus, agresszív, feszült, nyugodt, sorolhatnám. Aztán nem is nagyon beszélt, ugye, ami még nem lenne akkora baj, mert megtették helyette a második vonalba kényszerített többi színészek, de azért nyolc epizódon keresztül a nagy hallgatagság is unalmassá tud válni.
James Delaney karaktere volt az egyetlen, aki kapott karakterépítős mellékszálakat, plusz szereplőkkel, akik hozzáadtak a személyiségéhez. Borzasztó nagy szüksége is volt rá, mert Tom Hardy önmagában szinte csak megjelent a képernyőn és minden mást a többiekre hagyott. Ha összevetjük, hogy akár a vegyész, akár a komornyik (Brace, David Hayman alakítása) vagy a Kelet Indiai Társaság lótifutijai mennyivel hitelesebb szerepeket építettek fel sokkal kevesebb időben összevethetetlenül több és minőségibb színészi eszköztárral, akkor az a csinosan viselt cilinder labdába sem rúg.
Szerencsére azért van egy másik karakter és színész, aki még Tom Hardyt is alulmúlta a nyolc epizódban, a féltestvérét játszó Oona Chaplin. De hagyjuk is őt a jól megérdemelt feledés homályában.
Szóval adva van egy ritkán feldolgozott időben játszódó, egyszerre globális és lokális történet, korhű jelmezekkel és környezettel, misztikummal, Tom Hardyval, remek brit színészekkel, vérrel, már-már horrorral és politikával teli sorozat, ahol a hősről lassan kiderül, hogy egyáltalán nem jó ember. Ne igazán lehet még ehhez hasolnó sorozatot mondani, ezért is annyira érdekes, hogy a Tabu mennyire elment az emberek mellett. Egy összeszedettebb, konkrétabb, a saját részletesen kidolgozott világát kihasználó második évad még simán megmentheti ezt a sorozatot. Kár lenne érte, mert ilyen sem történik túl gyakran.
Az első mondattal egyáltalán nem értek egyet. 1814, ez az időszak nem egy regényben, mozifilmben vagy kosztümös sorozatban jelent már meg (a Hiúság vására, például). Szerintem a Tabu azért ment el az emberek mellett, mert se nem jó, se nem rossz, de inkább érdektelen. És ezen semennyi megokolatlan misztikum, koponyát borító mocsok és fura kalap sem segít. Én részemről nem igazán vagyok kíváncsi a következő évadra, lassan az elsőt is elfelejtem.