Carl Sargent-Marc Gascoigne: Véres utcák
Hasfelmetsző Jack megunhatatlan története a Shadowrun angol világában, talán így lehetne a legtömörebben összefoglalni a Véres utcák történetét.
Nehéz igazán jó könyvet találni, amit szerző páros jegyez, a Véres utcák legnagyobb hibája is ez. A nagy Shadowrun saga újabb kötetét fejeztem be.
Spoiler veszély! Ha még nem olvastad a könyvet, akkor inkább zárd be a bejegyzést.
A Véres utcák üdítően más volt, mint az eddig megszokott árnyvadászos klisék. Egyrészt a történet szereplői a cyberpunk világ mindkét végéről érkeznek, cégalkalmazottak, profi vadászok és kezdő vadászok egyaránt vannak közöttük. Másrészt újra sikerül elszakadni az amerikai kontinenstől és a Brit szigeteken játszódik a sztori. Harmadrészt a könyv gyakorlatilag a mindenki által ismert(?) Hasfelmetsző történet a cyberpunk jövőbe helyezve.
A siker szinte garantált.
Kifejezetten tetszett, hogy annyi különféle szereplőt kaptunk, volt köztük angol nemes, csúcs-dekás, lecsúszott indiai-angol ork lány, amerikai hermetikus mágus. Ők négyen a voltaképpeni főszereplők, akik egyre jobb csapatot alkotva igyekeznek rájönni, hogy csöppentek bele egy számukra teljesen érthetetlen gyilkosság sorozatba.
Pont a megfelelő tempóban fedi fel a szerző páros a rejtélyt, van idő agyalni, hogy mi ez az egész, de nem maradunk végig teljesen bizonytalanságban. A jól komponált sztori mellé erős hátteret kapunk, nem csak a főszereplők vannak szépen kidolgozva, de a fontosabb mellék szereplők sem teljesen egysíkúak.
Már a második ízelítőt kapom a Shadowrun Angliájából és egyre szimpatikusabb, sokkal cizelláltabb és valószínűbb hely, mint Seattle vagy Chicago. Talán azért van így, mert sokkal jobban kapaszkodik a korunkhoz, vagy inkább a regény korához, ettől élőbb lesz, valódibb. Az amerikai történetekben is vannak szörnyű eldeformálódott helyek, Redmond például, de egyik sem olyan apokaliptikus hatású, mint a London melletti vegyi anyagoktól mérgező mocsár, ahol emberi törzsek próbálnak túlélni.
Élmény volt az is, hogy végre egy olyan országot látunk, ahol nincs szabadjára engedve a mágia, az erőszek, hanem komoly bürokratikus szabályozás van. Persze túlléphető, de végre van valami nehézség a társadalom irányából is az árnyvadászoknak.
Az alapvető Hasfelmetsző sztorit sikerült megfűszerezni egy kis shadowrunos céges ármánykodással, ami kevésbé sikerült jól.
Szóval alapvetően tetszett a könyv, az LX-IR és az Átváltozva mellett a Shadowrun-saga eddigi jobb eresztései közé tartozik. A könnyen elfeledhető hibái közül a legnagyobb az, amit már említettem a bevezetőben is, hogy néha éles váltás van stíluson belül, ezt a szerző páros számlájára írom, nem sikerült teljesen összehangolniuk a tollukat.
Borítókép: Secret World Concept Art