Karácsony otthon

Ülök a laptoppal az ölemben, a gyerekek a fenyőfa mellett a karácsonyi ajándékaikkal játszanak, mellettem szól Zsófi karácsonyi YouTube lejátszási listája, végtelenítve. Békés életkép, pedig az elmúlt tizenvalahány óra tartogatott némi feszültséget, visszagondolva kicsit janikovszkys a sztori.

Azzal kezdeném, hogy az elmúlt napokban sem igen sikerült kialudni magunkat ez már eleve könnyen vezet feszültségekhez. Ennek ellenére jól tartottuk magunkat, a karácsonyfa volt az érisz almája idén (is).

Tudni kell, hogy kevés dolgot utálok jobban, mint karácsonyfát faragni. Elsősorban azért, mert nincs hozzá eszközöm. Minden évben megbeszéltem Zsófival, hogy faragtassa bele a talpba, de valahogy sosem jött össze. Vagy nem vitte el a talpat, vagy nem voltak hajlandóak rá, a lényeg az, hogy mindig a hideg erkélyen találtam magam, ahogy egy széles fejű csavarhúzót ütök a húsklopfolóval és forgácsonként faragom a talpba a fenyőt. Ezért tavaly nem kevés pénzmagért vettem egy állítható, bowdenes talpat. Sajnos, ha a fenyőfa törzse nagyobb, mint a talpban a lyuk, akkor cseszhetem a szupermodern talpat.

Nehezen aludtak el a gyerekek, így 11 múlt, mire nekiláttunk a karácsonyfa állításnak…

Még egy kitérő. Ígérem az utolsó. Mivel nagy a család és földrajzilag is viszonylag távol vannak, a karácsonyi ünnepek nálunk feszes programmal zajlanak. 24.-én reggel-délelőtt négyesben karácsonyozunk otthon, ezért már 23.-án este felállítjuk Zsófival a fát, hogy reggel már bontogathassanak alatta a gyerkőcök. Így van csak esélyünk saját karácsonyra, mert délután már a budapesti nagyszülőkhöz megyünk, ahonnan hajnalban indulunk a pécsi nagyszülőkhöz, aztán onnan 26.-án a nagykovácsi nagyszülőkhöz. Ha Apámék a válás után külön költöztek volna megoldhatatlan helyzetben találjuk magunkat.

…és rá két másodpercre kezdett eldurranni a fejem, mert a fa törzse jó másfél centivel volt nagyobb, mint a talp. Elsoroltam a szintén egyre idegesebb feleségemnek, hogy minden évben egy dolgot kérek tőle (legalábbis karácsonyfával kapcsolatban), hogy férjen bele abba a tetves talpba. Ő elég el nem ítélhető módon arra hívta fel a figyelmemet, hogy akár vehetném is én a fenyőt és ezentúl ezt intézzem én, ő ugyan még egy karácsonyfát nem vesz meg. Megállapodtunk, mint minden évben eddig, hogy ezentúl én vásárolom a fát. (És hozom haza a hátamon – így Zsófi)

Miután túllendültünk azon, hogy fél 12 tájban én nem kalapálok és nincs is mivel és egyébként is, tele a hócipőm az egész világgal, találtam egy kalapácsot és egy spaklit, amikkel kb. 5 perc alatt középhangosan lefaragtam a felesleget. Zsófi fogta a fát és programbeszédet tartott arról, hogy nem is nehéz, szerencsére elég vizes a fatörzs. Ebben egyébként igaza volt – mindkettőben – de nem voltam abban a lelkiállapotban, hogy ezt elismerjem. Végül a konyhapapírba tekert spatula elég hangosnak bizonyult, hogy az utolsó ütésnél Dávid felébredjen rá.

Innentől a békés karácsonyfa díszítés és ajándék csomagolás vibráló idegrendszerünk játékává vált. Valamelyikünk altatta mindig az elég élénk fiút, míg a másik igyekezett haladni. Negyed egy tájt úgy éreztem, hogy ez parttalan, és Dávidot kiültettem a kanapéra, instruáljon minket. Innentől gyorsan haladtunk, csak az öröm kurjantásokat hallató Dávidot pisszegtük folyton le. Meg leszedtük a nyakáról a gyöngyfüzért mikor igyekezett megfojtani magát vele, meg kiszedtem a kezéből a gömböt amikor labdázni akart vele. Élt a gyermek, na.

Negyed kettő körül kerültünk ágyba, az aggasztóan eleven Dávid közénk került. Innentől egy óra feszült idegállapotú birkózás következett, az aludj már büdös kölyök, ne ugrálj a hasamon, ne csípj, ésatöbbi jegyében.

Hajnalban Zsófi arra ébredt, hogy Cili rázza a kezét, ekkor ők keresztbe fordultak a lábunknál az ágyban amit nem értettem mert innentől állandóan azon aggódtam, hogy arcon rúgom valamelyikőjüket. Egyébként Dávid kiszorított az ágy szélére, így oldalt fekve kellett aludnom, rajtam a fiú, mellettünk egy lovashadosztálynyi üres ágyfelület. Ja, lábunknál a lányok.

Aztán fél nyolc tájban megkaptam a feladatot: mikor Zsófi köhög gyújtsak csillagszórót, indítsam el a telefonról a lejátszási listát és fényképezzem a gyerekeket. Ja, meg csöngessek a Jézuska helyett, ugye. Ez legalább 6 kezet feltételez.

• Első köhintés, még éppen félúton jártam a konyhából, a csillagszóróhoz a korsó vízzel.
• Második köhintésnél a második gyufa kezdett a körmömre égni, de a rohadt csillagszóró nem égett még mindig
• A harmadik köhintésnél a YouTubenak nincs hangja, a csillagszóró háromnegyednél tart.

Feladtam, jöjjenek. Most békesség van, megérte az egész. Ideje valami rövid után nézni.