Ez a tartalom 2015. november 24. napon került közzétételre. Előfordulhat, hogy elavult vagy már nem releváns.
Ma reggel aztán kicsit változott a program, nekem foglalt volt a délelőttöm.
[su_members message=”Csak regisztrált olvasóknak szóló tartalom. %login%.” login_text=”Belépés”]Tudniillik állásinterjún voltam.
A Rózsadombra kellett mennem 10 órára. Szépen felöltöztem, egy ing, vékony pulóver, farmer, nem túl elegánsan, de azt hiszem elég volt ide. A tulajjal és az operatív igazgatóval kezdtem és egy nem túl hosszú, de elég fesztelen beszélgetést folytattunk. Úgy érzem ez jól sikerült.
Aztán átirányítottak a programozókhoz, akikkel eltöltöttem bő egy órát. Kölcsönösen kikérdeztük egymást, elmondtam mit tudok nyújtani, miben vagyok gyenge és elég hamar kiderült, hogy alapvetően jó lennék a munkára. Onnantól azt beszéltük át, hogy mit kéne átnéznem ahhoz, hogy könnyen tudjak bekacsolódni – mondjuk januártól – a munkába.
Front-end developer. Király lenne, ha összejönne.[/su_members]
Mire délután odaértünk a lakáshoz, nagy reményekkel telve nyitottunk be: de semmi. A villany se volt kész, de Zoli mondta, hogy jönni fog, benne bíztam. Azonban János szinte alig végzett valamit, szinte rosszabb volt a helyzet, mint egy nappal korábban. Addigra elégé felszívtam magam és felhívtam, hogy most ez mi? Kicsit kente a dolgot, de végül megesküdött mindenre, hogy szerdán befejezi. Ajánlom, hogy így legyen, mert egyébként inzultálni fogom mostmár. Elegem van a csókából, nagyon.
Így aztán nem sok mindent végeztünk ma, a konyha takarítás elmaradt. Elmentünk Ciliért, nem vártuk ki a Telekomnál a sort, hogy visszaköttessük az internetet inkább hazaautóztunk. Holnap reggel nyolcra érkeznek a költöztetők, bútorokat viszünk át. Az utcát ma körbekerítették a ház előtt, hogy holnap aszfaltozás lesz.
János. Aszfaltozás. Lassan idegrángást kapok.
11 hozzászólások
Én a helyedben, ha ezt még egyszer eljátssza, kirúgnám a sunyiba, és keresnék egy másik asztalost. Mondjuk Jenőt 😛
Félkész a konyha. Fejezze be.
Ne bántsátok Jànost. Nem keresünk másik asztalost!
Ismerek egy jó asztalost….
Egyet én is ismerek…. de úgy tudom most éppen nem ér rá, polcot kell csinálnia 😉 aztán meg lépcsőt 😀
ezt nem tudom „lájkolni”… 🙁 pedig az írás jó! Kitartást…
Ildikó Boros liked this on Facebook.
Végül ma befejezte?
Ha nem, akkor csaljátok oda és zárjátok rá az ajtót… csak akkor jöhet ki, ha befejezi. 🙂 persze a kulcsot előbb vegyétek el Tőle 😀 😛
Juli Koltai liked this on Facebook.
Kinga Bentzik liked this on Facebook.
A hozzászólások lezárva.