Helló, gyerekfotózás!

Elvállaltam azt a megtisztelő feladatot, hogy én tervezem meg a bölcsis búcsú-köszönőajándékot a csoport nevében. Nem egy nagy feladat, kicsiny, négyoldalas kiadvány lesz, de állati jó olyan szempontból, hogy egy pillanat alatt kiláttam a megszokott rutinomból.

Mert az elmúlt években mit tanultam és szoktam meg? Jó minőségű, lehetőleg minél részletgazdagabb képeket. Nem raszteres, hanem vektoros grafikákat. Ezeket követeli mindenki. Partnerek, kollégák, meg persze én is, ezektől lesz szép a nyomtatvány. És ha valamin, hát a gyerekeim fotóin igazán nem szoktam spórolni. Rengeteg képet és videót készítek mindkettőről, ha csak tehetem inkább a fényképezőgéppel, mint az okostelefonnal. Az utóbbi ugyanis csak a legszebb napsütésben készít szép fotókat, mondhat bárki bármit.

A múltkor egy – fogjukrá – ismerőssel beszélgettem és azt magyarázta, hogy azért vett iPhonet, mert az egy igazi fényképezőgép is. Büszkén mutatta a csúnyán bemozdult, teljesen lila színárnyalatú fotókat. Ismerem a dolgot, évekig az Xperia telefonommal fényképeztem, mert nem volt jobb, de sose gondoltam tökéletesnek.

Hát most aztán belelátok abba, hogy a családi képtárak se sokkal jobbak ennél. Átlagban kettő képet kapok, egy igazolványkép jellegűt, ami nem túl jó minőség, és egy szabadtérit, ami kompozíciósan gyengébb, de hála az éltető Napnak: éles és szép színei vannak. Hogy mi lesz ebből a végén még fogalmam sincs.