Tanuljunk szüleink hibáiból

Emlékszem, gyerekkoromban Apunak volt egy doboza, amiben a régi festő és rajzoló dolgait tartotta. Ez számomra tiltott terület volt. Gyönyörű ceruzák, csőtollak, festékek és ecsetek. Aztán nagyobb lettem, én is rajzolgatni kezdtem és Apa enyhén ceremoniálisan átadta. Emlékszem a várakozásra és az utána következő csalódottságra. A csőtollak beszáradva, a festékek tönkrementek, az ecsetek is használhatatlanul elöregedtek.

Tavaly Cili elkezdett rajzolni. Volt itthon egy vízfesték Zsófi gyerekkori cuccai közt, azzal kezdett neki. A festék száradás után büdös volt. Gondoltam egyet és elővettem az én féltve őrzött festékes dobozomat. Volt benne csőtoll, tinta, festék, ecsetek, pasztell és ceruzák. Meg harmadik generációs kihúzó toll, körző. Elégedetten nézem azóta is, ahogy Cili szétnyomja az ecseteimet, egyenletes barnára keveri a méreg drága akvarell kazettákat.

A régi festő dobozom

Nem sajnálom, mert tíz év múlva nem élvezte volna már, egyszerűn megrohadt volna minden. Én jó nyolc éve rájuk se néztem, őrizgethettem volna még, mint az Apám, de azon kívül, hogy pocsékba megy semmit nem értem volna el vele.

[su_box title=”Reklám (x)” box_color=”#E3E3E3″ title_color=”#282828″ radius=”0″] [/su_box]