The Strain (A kór) – 3. évad
A The Strain a harmatos első évada után elkezdett javulni és építkezni. A harmadik évadra egy nagyon sajátos stílusú és roppant izgalmas horror lett belőle.
Most vagyok gondban igazán, hogy mit is írjak a The Strain harmadik évadáról, főleg úgy, hogy a második évad kritikájának előkészített jegyzetet nyitottam meg hozzá. Abban ugyanis a címen kívül (The Strain – 2. évad) egy büdös karakter nem volt.
Nem véletlen, hiszen a The Strain első évada nagyon visszás volt, inkább rossz, azt gondoltam, hogy a második évadban le is zárják majd. De megtörtént a csoda, ami ritka, mint a fehér holló és a The Strain sikeresen váltott ütemet. Eltűnt a vér-gagyi, gumipofi fő gonosz és a főszereplők közötti hangsúlyok eltolódtak, kezdtek kiegyenlítődni. Az első évadban joggal korholt színészek hozzánőttek a feladatukhoz, vagy legalább kicsit jobban belakták a szerepüket.
Lényeg a lényeg, a második évad egyértelműen pozitív változásokat hozott, miközben sikerült ráerősíteni a legérdekesebb aspektusára a sorozatnak: nem tűnik részekből álló szappanoperának, hanem inkább egy végtelenül elnyújtott könyvadaptációnak hat. Dehát nem baj, mert ez az is!
Szóval tavaly egyértelműen javult a sorozat, de mégis úgy álltam fel előle, hogy egyszerűen nem tudtam mit írni róla a blogban. Pedig az ilyen eset ritka, ezt bárki beláthatja, aki visszateker itt a kritikáim között. Tetszett, de még hiányzott belőle valami, amit magam sem tudtam jól megfogalmazni. És így ültünk le a harmadik évad elé, amiről már a kezdéskor tudni lehetett, hogy az utolsó előtti lesz. Lehet, hogy pont ez a belátható végjáték tette, de minden izgalom nélkül nyúltam a távirányítóért és egészen meglepett az első rész.
A legtöbb kritikusnak nem tetszett, értem, hogy miért, engem meg pont ez ragadott meg: képesek voltak egy rövid összefoglalás után valami végtelenül lassú, építkezős (karakter építő) sztoriba bonyolódni. Tíz epizódból kilencet ennek szenteltek. Minden mostanra el nem halálozott főszereplő megkapta a maga normális hátterét, felépítette magát. Néha kicsit furán tolódtak el a szerepek, a viszonyok, például a patkányirtó Fet és az alkoholista doki kölcsönös utálata olyan egyik pillanatról a másikra bontakozott ki, aminek nem sok előjele volt.
Viszont az utolsó részre szépen összeértek a szálak, az alaposan előkészített jellemek a megfelelő módon hozták a csavarokat. A finisben már volt egy pillanat, amikor azt hittem, hogy megteszik azt a bátor lépést, hogy eliminálják a fő gonoszt, a Mestert, és a befejező évad az építkezésről és a járulékos veszteségek letudásáról szól majd.
Nem, volt még egy fordulat és most még kilátástalanabb minden, mint eddig. Izgatottan várom a negyedik évadot, a Strain, ha így halad tovább a csúcson fogja abbahagyni.