Hogy lettünk undorítóak?

Az Index interjúja a magyar származású ukrán katonával szerintem kötelező darab.

Miután elolvastam azon töprengtem, hogy lehet az, hogy már megint egy 68-as helyzetben vagyunk és cinkosságot vállalunk az agresszorral? Milyen undorító egy nemzetnek tűnhetünk mi kívülről. Vajon olyanok is vagyunk, undorítóak?

Ülnél 1 hónapot egy milliárd forintért?

Az elmúlt hetek gazdasági botrányai az irodai mindennapokba is belopódzott. A közös ebédeknél többször szóba kerültek a Buda Cash és tegnap óta a Quaestor ügyei is. Az egyik kérdés, ami mindenkiben megfogalmazódott, hogy hol lehet ennyi pénz, a másik meg, hogy ülni pár évet száz milliárdokért nem is rossz üzlet. Én ezzel nem értettem egyet, mert szerintem egy hónapot ülni is sok ezért a pénzért, de az elkövetők – reméljük – inkább éveket fognak rács mögött csücsülni. Én nem onnan nézem a dolgot, hogy ha kijövök mennyire hawaii lesz minden, hanem, hogy addig mit hagynék ki. Egy év alatt például azt, hogy a fiam járni kezd, talán beszélni is. Cili újabb rácsodálkozásait a világra. Ezeket nem lehet pénzben kifejezni számomra, kerülve minden pátoszt, 100 milliárd ezeknek az élményeknek az elvesztését nem pótolná.

A kollégáim szerint az emberek jó 40%-ban nem így lennének ezzel. Elkezdtünk számolgatni, hogy 100 milliárd élsínkofalásával, ha egy évre csuknak le, akkor havonta mennyit törlesztesz. Nincs egy milliárd, de közelít, gondoltam megkérdezem a nagyérdeműt, így Téged is kedves Olvasó, hogy te ülnél-e egy hónapot garantált egy milliárdért?

Hagyom pár napig futni a kérdőívet, aztán közreadom az eredményeket. Ha biztosan nem akarsz lemaradni, akkor kövess be a Facebookon!

A túltolt nőnap

Az én családomban egyáltalán nem volt jelentős dolog a nőnap. Nem hinném, ismerve Apámat, hogy valami macsó uralkodni vágyás vezetett ide, inkább a lustaság. Talán társult is hozzá ideológia, de inkább megmagyarázás volt, hogy miért nincs éppen csokor. Már amennyire kellett egyáltalán magyarázni, Anyu nem tett soha megjegyzést az elmaradt köszöntés miatt.

Amikor én jutottam oda, hogy csokrokat kellett vennem, illetve az első elmaradt virágköltemény után volt némi sértődés, nem értettem a dolgot. Fiatal és bohó, mondhatni idealista fejjel azt gondoltam, hogy egy igazi öntudatos, a feminista mozgalommal egyetértő nő nem is akar virágot, mert az pont, hogy visszalöki Őt a dísztárgy állapotba. Aztán rájöttem arra is, hogy nem másmilyen ez sem, mint a Valentin-nap, egy lehetőség kedvesnek lenni a másikkal.

Tegnap Pécsen voltunk és reggel döbbentem rá, hogy milyen nap van. Tavaly jó fiú voltam mindkét lány kapott tőlem virágot, de tegnap egyszerűen nem tudtam honnan előkaparni. Így aztán igyekeztem szépíteni és elmentünk délután nőnapi dorbézolásra az Allee egyik cukrászdájába. Virág helyett Cili eper fagyit kapott, Zsófi meg jeges kávét. Nem tökéletes, de jövőre majd előre gondolkodom.

Este láttam viszont, hogy Papp Réka Kinga és Stumpf András micsoda remek csörtét vívtak nőnap, női egyenjogúság meg férfi elnyomásrendszer mentén és annyit szeretnék hozzátenni, hogy az egyik nem hisztis picsa, a másik nem hülye felfújt fasz, hanem mindketten tökéletesen egyformák:

szimplán hülyék.

Köszönöm, hogy ezt elmondhattam, jövőre tényleg viszek virágot is.

Az árnyék visszatérhet

Ma este megint tüntetés lesz. Inkább demonstráció, Putyin látogatása kapcsán. Az ott résztvevők azt szeretnék jelezni, hogy ők nem egy új-Szovjet Unióban képzelik el az életüket. Úgy készültem, hogy én is megyek, de sajnos rajtam kívül mindenki beteg otthon, így nem tudok elszabadulni. Viszont ha Te teheted, akkor menj el.

Ez most nem pártokról szól, bár biztos lesz némi Fidesz gyalázás, de ne erre figyelj. Egyszerűen nem hiszem el, hogy aki meggyőződéses jobboldali, konzervatív szavazónak tartja magát az szeretne újra egy orosz csatlósállamban élni. Ezért kell mindenkinek kimenni.

Nyolcvankilencben Hobo már előre megírta a mai estére a lényeget:

Az árnyék visszatérhet részletei…

sehol se jobb

Az előbb olvastam a Plague egyik kártyáján, hogy nem csak nálunk kavarnak a politikusok a házhoz szállítással. Sőt, mi még örülhetünk, hogy lyuk van a  fenekünkön, mert szegény svejciaknak a német kormány nem akarja engedni, hogy pizzát rendeljenek tőlük. De az is lehet, hogy pont fordítva volt, mert egy felháborodott csokizabáló írta és angolul még nálam is rosszabbul tud, szóval bármi lehet.

Mindenesetre hiába ácsingózunk, ott se jobb és ez tény. Nem ám egy nap! Minden nap! Azt mégse tüntetnek. Nyugi legyen itt is, na.

Nem izgatott fel – MostMi demonstráció

Ezek a tüntetések olyanok, mint a szex. Hol jobban sikerül, hol gyengébben, de azért mindig jó. Ez a mai szerintem egy erős közepes volt.

A mellettünk álló férfi, aki sok óra autózást vállalt vidékről, úgy summázta, hogy többet várt tőle, mozgalmasabbat, de meglátjuk mi lesz. Hát igen, ezzel asszem mind így vagyunk.

Ne menjünk el a tény mellett, hogy újra nagyon jó beszédeket hallhatott, aki dacolva a hideggel és az ónos esővel eljött. Nagyon jó beszédeket, őszintéket mindenkivel szemben, olyan felvetésekkel, amik tökéletesek a Vágó Gábor által felvázolt kerekasztal beszélgetésekhez. Olyan volt hallgatni őket, mintha egy szociológus és politológus hallgatókkal túlterhelt házibuli konyhájában lennék.

MostMi tüntetés 2015 január 2. - fotó: Őri András
MostMi tüntetés 2015 január 2. – fotó: Őri András

Én jól szórakoztam, pedig nem is teljesen azt hallottam, amit gondolok. Nagyon érdekes, hogy a MostMi bíztató kicsengésű név ellenére egy órányi szocdem programot hallgattunk. Vajon miért hiszik azt a véleményformálók, hogy ez az ország ennyi baloldali beállítottságú szavazóval bír. Szerintem ez tévedés. A magyar, ahogy elnézem egyáltalán nem szolidáris nemzet. Befelé forduló, provinciális nép. A tévedés valószínűleg abban gyökeredzik, hogy az MSZP éveken át sikeres volt a szoclib politikával. Pedig ott a gyakorlati politika nem volt meghatározó, nem az elvek miatt szavaztak rájuk, hanem megszokásból. Az az MSZP az utódpárt volt, a szavazótábor nagy része a régi reflexek és a fiatalságuk védelmére tették be az ikszet.

Hányszor hallottam a nagyszüleim generációjától, hogy bántja őket a világháború utáni kommunista éra teljes semmibe vétele. A lesajnálásával az ország egy generáció fiatalságát, a háború utáni optimizmust tiporta a sárba. Hiba volt.

De elkanyarodtam. Azt akartam mondani, hogy énnekem például bántó volt a kapitalizmus bírálata, még ha meg is értem, hogy a szónok a személyes életútja és tapasztalatai miatt nem is támogatja. Én az ő sorsa ellenére a kapitalizmusban hiszek, jó dolognak tartom. És bár kedvtelve hallgattam, hogy tanítani akarjuk toleranciára, szabadság-egyenlőség-testvériségre az ezerfejűt, de könyörgöm, ha most nem tudják, ha nem érzik, ettől nem lesz változás.

Én elhatároztam, hogy bármi van, igyekszem optimista lenni. Hiába éreztem azt, hogy újra egy Milla tüntetésen vagyok, talán nem lépik meg újra ugyanazokat a hibákat. Az akarat megvan a változásra, lassan a támogatás is biztosnak látszik, intézményesülni kell. Ha tetszik, ha nem pártot kell építeni.

Illetve szerintem: pártokat, mert négy párt jó, két párt rossz.

dudások

Egészen elképesztő nép vagyunk, mi Magyarok. A legszebb pillanatokban sem sikerül résmentesen összezárni. Érdeklődéssel figyelem, hogy melyik ellenzéki-tüntetés szervező lesz az erősebb kutya a tizenötödikére vagy a tizenhatodikára készülők? (Miközben mindkét fél az összefogásról papol.)

Azért így egymás közt, Kedves Olvasó, nem szánalmas ez?